A HUN-REN KOKI-t értékelő bizottságának látogatása
A HUN-REN új elnöke, Gulyás Balázs által kiemelt feladatként meghatározott célok a tudományos és innovációs képességek erősítése, valamint a kutatási és innovációs eredmények társadalmi, gazdasági és intellektuális hatásának növelése. E célok eléréséhez új kutatási stratégiára van szükség, ehhez pedig szükséges ismerni a HUN-REN 49 kutatóintézetének jelenlegi helyzetét, és teljesítményét nemzetközi összehasonlításban. A HUN-REN erre a nagy munkára világszinten kiemelkedő elismertségű kutatókat kért fel, és a felmérés ez év első harmadában le is zajlik.
Ez az „intézeti átvilágítás” a KOKI-ban január 18-án történt. Az esemény jelentősége a KOKI minden munka- társa számára egyértelmű volt, a siker érdekében azonban a munka oroszlánrészét természetesen az igazgatóság tagjai és a csoportvezetők végezték.
A HUN-REN KOKI-t értékelő bizottság tagjai a következők voltak:
Prof. Alexander J.B. Zehnder, a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU) vendégprofesszora, a svájci ETH Zürich professor emeritusa, a HUN-REN Tanácsadó Testületének elnöke
Szabó István PhD, a HUN-REN stratégiai tanácsadója
Prof. Molnár Zoltán, az Oxfordi Egyetem fejlődési idegtudomány-professzora (Egyesült Királyság), a Royal Society of Biology és az Academia Europaea tagja
Prof. Dr. Ole Holger Petersen, FRS, a londoni Királyi Természettudományos Társaság (The Royal Society) és az Academia Europaea korábbi alelnöke, a Cardiffi Egyetem Biotudományi Iskolájának kutatóprofesszora (Egyesült Királyság)
Prof. Dr. Harkány Tibor PhD, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Agykutató Központja Molekuláris Idegtudományi Intézetének vezetője (Ausztria), a stockholmi Karolinska Intézet neurobiológia-professzora (Svédország)
Prof. Kenneth Harris, a University College London Idegtudományi Intézetének professzora (Egyesült Királyság)
Prof. Dr. Tamás Gábor, a Szegedi Tudományegyetem idegtudomány-professzora, a HUN-REN–SZTE Agykérgi Neuronhálózatok Kutatócsoport vezetője
Prof. Dr. Michela Matteoli PhD, a Pieve Emanuele-i Humanitas University farmakológia-professzora, a rozzanói Humanitas Kutatókórház idegtudományi programjának igazgatója, az Academia Europaea tagja (Olaszország)
Prof. Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója, Molekuláris Immunológia és Toxikológia Osztályának vezetője, a Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézetének megbízott igazgatója
A köszöntők után intézetünket és céljait igazgatónk, Nusser Zoltán akadémikus mutatta be, az intézetbe először látogatók számára is nyilvánvalóvá téve az intézet felépítését, céljait, a kiemelkedő felfedezések, eredmények elérésére való törekvés támogatását, sikereinket, pályázati eredményességünket, de megemlítette a jelen helyzet nehézségeit, és utalt a jövő bizonytalanságára is.
Az előadás után sok kérdés, és számos téma került elő, a fiatal kutatók, TDK hallgatók idevonzásának, a gyorsabb sikert kínáló klinikusi pályával szemben a lassabb, kockázatosabb kutatói életpálya modell vonzóvá tételének nehézségeitől kezdve, egy világszínvonalú fiatal csoportvezető idevonzásának jelenlegi, nem rajtunk múló kilátástalanságáig, és a jelen itthoni támogatási rendszerének elégtelenségéig. Az, hogy az egész beszélgetés kicsengése ennek ellenére pozitív lett, nem kis részben Alexander J.B. Zehnder professzor élettapasztalatot és bölcsességet mutató szavainak köszönhető. A biztatás pedig minden bizonnyal azért is jött, mert azzal, hogy intézetünkben a kiemelkedő minőségű teljesítmény az elismerés és támogatás alapja, csak egyetérteni tudott.
A nap előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb lett az előadóteremben helyet foglaló hallgatóság számára, hogy a HUN-REN Tanácsadó Testülete nem csak érdeklődéssel, de elismeréssel is hallgatja a minden szempontból gondosan felépített előadásokat. Megfeleltek annak, amit Zehnder professzor rövid, igen barátságos, mondhatni bátorító köszöntőjében is említett. Nem statisztikákat hallgatni jöttek, a cikkeket is ismerik, az eredményeket elérő emberekre, magára az intézetre-légkörére kíváncsiak.
Rövid kávészünet után öt rövid előadás mutatott be két-két témáját a KOKI öt stratégiai irányban, „öt pilléren” szerveződő húsz kutatócsoportjának többször húsz kutatási témájából.
Makara Judit, Dénes Ádám, Sperlágh Beáta, Acsády László és Fekete Csaba 10-10 perces előadása igazolta, hogy kutatási területe nemzetközi szinten elismert, vezető tagja, nagy előadási tapasztalattal rendelkezik, a kérdésekre adott válaszok pedig témájának átfogó és napra kész ismeretét mutatta.
Az előzetes programban nem szereplő kis „közjátékot” is megéri röviden elmesélni, mert jól példázza az egész látogatás légkörét.
Fekete Csaba két neuroendokrinológiai kutatási témát bemutató előadásában megemlítette a bél mikrobiom szerepét is. Zehnder professzor azonnal megkérdezte, ennek kutatását mikor tervezik. Ettől minden kokis hallgató felderült, hiszen a témában igen sikeres, ráadásul már benyújtott szabadalommal is rendelkező kutatások, Kovács Krisztinának és csoportjának köszönhetően, már évek óta folynak az intézetben. Ezt megtudva, Krisztát azonnal kihívták az intézetet képviselő hallgatóság, a csoportvezetők sorai közül, és a további kérdésekre már ő válaszolt – mindenki legnagyobb megelégedésére.
A délutáni program során vendégeink három világszínvonalú képalkotó egységünket (Light Microscopy Center, Electron Microscopy Center és Functional Ultrasound Imaging) látogatták meg, majd az általuk kiválasztott négy csoportvezetővel beszéltek. Köztük volt Rózsa Balázs, a KOKI első spin-off cégének, a sikeres Femtonicsnak egyik alapítója is, akiről és akivel sok interjú készült már, így most inkább a többieket kérdeztem a személyes találkozóról.
Ujfalussy Balázs: "Arról kérdeztek, milyen kihívásokkal szembesülök, és építhetnék-e kísérleti labort, ha szeretnék. Azt feleltem, hogy számomra is a tehetségek bevonzása és megtartása az egyik legnagyobb kihívás, és ugyan építhetnék én is kísérleti labort, de talán jobb, ha én azzal foglalkozom, amihez igazán értek, és a kísérletezést kiváló kollegáimra hagyom."
Gereben Balázs: "Több dologról volt szó, kiemelek egy lényegeset. Érdekelte őket, milyen háttér áll rendelkezésre a megszülető tudományos eredmények piaci hasznosításának támogatására. Elmondtam, hogy korábban nem volt szempont a piaci hasznosítás, de az utóbbi időszakban érzékelhetően elindult annak a háttérnek a kiépítése az ELKH majd HUN-REN részéről, ami segíteni hivatott a piacon hasznosítható eredmények azonosítását és levédetését.”
Nyiri Gábor: "Kérdezték, mivel foglalkozik csoportunk, tervezünk-e szabadalmat, mekkora kihívás egy ekkora csoport. Így elmeséltem tudományos terveinket, és hogy miért tartom fontosnak az agytörzs memória- és hangulatszabályozó működésének vizsgálatát.”
A napi tapasztalatok alapján a bizottság közösen megfogalmazott egy véleményt, amiben kiemelte a KOKI nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos teljesítményét, gratulált az eddig elért kimagasló eredményeinkhez, és sok sikert kívánt az intézet jövőbeni kutatásaihoz.
Az összefoglaló hivatalos változatát, mely számos ajánlást és javaslatot is tartalmaz az intézeti munka hatékonyságának fenntartására vonatkozóan, később küldik el az intézet számára.