Az Alpok lábánál, három ország határán, van egy Balatonnál valamivel kisebb, de sokkalta mélyebb gleccser tó, melyet a Rajna táplál, és vize is a Rajnába folyik. Északnyugati, ujj alakú nyúlványát Überlingeni- vagy Felső-tónak, délkeleti részét Zelli- vagy Alsó-tónak hívják, az egész víztömeget a németek Bodenseenek, mi pedig Boden-tónak hívjuk, már ha meg akarunk felelni a helyesírási szabályzatnak, ugyanis a könnyebb kiejtés miatt leginkább Bodeni-tónak nevezzük. 

A hivatalos név egyébként Konstanzi-tó, bár azt, hogy a tóról nevezték-e el a partján lévő, Husz János mártírhalála (1415. júl. 6.) és Zsigmond német-római császár és magyar király szószegése miatt is emlékezetes zsinatnak otthont adó várost, vagy a városról a tavat, nem tudom. Ez azonban most nem is lényeges. Az a város, ami minket érdekel, a tó hozzánk közelebbi, délkeleti részén található, hársfalevélre emlékeztető alakú, valaha hársfákkal teli szigetén, a nevében is e fákat őrző Lindau, mely két híddal kapcsolódik a szárazföldhöz, és már régen kinőtte a szigetet. Érdekfeszítő és változatos történelme, az óváros páratlan szépsége, seregnyi turista csalogató programja mellett van ugyanis egy 1951-ben alapított, 1952 óta évente megrendezett különleges rendezvénye is. Ez a Lindaui Nobel-díjas találkozó, melynek több programját vagy egyenes adásban, vagy a találkozó után, bárki megtekintheti.

Három Nobel-díjas tudományág – a fizika, a kémia és az élettan/orvostudomány – váltakozva adja a központi témát, háromévente gazdaságtudományi, ötévente pedig egy interdiszciplináris találkozót tartanak. 

1953-tól a Nobel-díjasokhoz fiatal tudósok is csatlakoztak, akik száma mára mintegy 35 000-re nőtt. Aki egyszer itt volt, a Lindau Alumni Network – magyarul Lindaui Öregdiákok Hálózata - révén állandó tagjai maradhat annak a tudományos párbeszédnek, mely Lindauban elindult.  Más konferenciákkal ellentétben, ide jelentkezni sem lehet még egyszer annak, aki egyszer itt járt. Akkor jöhet csak, ha meghívják, ehhez pedig egy Nobel-díj kell.

De hogy is szól a Lindau történelmében is szerepet játszó Napóleon egyik nevezetes mondása? Minden katona tarsolyában hordja a marsallbotot!

Pósfai Balázs először volt Lindauban. 

- Maga a tény, hogy ott voltál, már gratulációt érdemel!  Rajtad kívül kik képviselték idén az országot és milyen támogatás, ajánlás segítette őket?

- Volt közöttünk egyetemi adjunktus, posztdoktor, rezidens és egyetemi hallgató is. Vagy a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának fenntartója, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány jelölt bennünket. Az én esetemben csoportvezetőm, Dénes Ádám is rendkívüli mértékben hozzájárult ahhoz, hogy kijussak erre az eseményre. 

- Hányan voltatok?

- Ha jól értettem, eredetileg nyolcan kaptunk meghívást Magyarországról. Végül csak hatan voltunk, mind fiúk, mert két hölgynek személyes okokból le kellett mondja a részvételt. Mivel a legutóbbi orvos-élettani találkozó személyes része a COVID miatt elmaradt, az akkori meghívottak automatikusan jöhettek, ha igényt tartottak a helyükre. Egy fiatal életében azonban három év alatt nagyon sok változás történhet, így a régi meghívottak közül sokan nem éltek a lehetőséggel. De még így is, ebben az évben „nehezebb” volt meghívást kapni.

 A találkozón 39 Nobel-díjas vett részt, majdnem 600 fiatal kutató, 89 különböző országból. Ez a 600 fiatal rengeteg, így hiába tart hat napig a találkozó, esélytelen mindenkivel beszélgetni. Mivel a fiatalok az orvostudomány minden ágát képviselték, és természetesen a Nobel-díjasok kutatási témái is rendkívül sokfélék, így a találkozó véleményem szerint nem a klasszikus értelemben vett tudományos kapcsolatépítésről, illetve a potenciális együttműködési lehetőségek megtalálásáról szólt.

-  Ez már csak amiatt is nehéz lehetett, hiszen előre nem tudhattad, kikkel találkozol majd. Mikor ezzel a gyakorlatban is szembesültél, mi volt a célod?

- Külföldi kutatótársaim, illetve a Nobel-díjasok gondolkodásmódjának megismerése! 

A kettőt persze össze is lehetett kapcsolni, így például nagyon tanulságos volt az eszmecsere Stefan Hell-lel, az általam is használt STED mikroszkóp koncepciójának megalkotójával. De ugyanígy rendkívül hasznos, bár néha talán csak engem megszólító gondolatokat kaptam Martin Chalfie-tól, Randy Schekmantől és Harold Varmustól is. Legalább ugyanennyire izgalmas volt a különböző országokból érkezett fiatalokkal való interakció is!

-  Hogyan alakult egy napotok?

-  Minden reggel 7 órától részt lehetett venni edzésen, illetve szűk körű partner-reggeliken, amelyekre egy vagy több Nobel-díjast is meghívtak bizonyos témák megvitatására. Kilenc órától kezdődött a tudományos program, általában két-három, egyenként 30 perces Nobel-előadással.

- Sokan kérdeztek ezeken az előadásokon?

- Ekkor nem lehetett kérdezni, arra a 45 perces Agora Talk (az ókori görögöknél az agora a közélet legfőbb színtere, a főtér, piactér neve), adott lehetőséget, amelyeken esetenként több Nobel-díjas is előadott, és jelentős időt szenteltek a kérdéseknek.

- Szó volt arról, hogy esetleg Te is előadhatsz. Hol volt ilyesmire lehetősége egy fiatal kutatónak?

- A Next Gen Science szekcióban 6 perces előadások megtartására lehetett pályázni, azonban az én előadáskivonatom nem került beválogatásra. 

Ezen kívül ott voltak a másfél órás panelbeszélgetések is, ahol 3-4 Nobel-díjas mellett 2-3 fiatal is helyet kapott a színpadon, illetve a hallgatóság is folyamatosan aktívan bekapcsolódhatott a diskurzusba. Itt olyan témákat vitattak meg, mint a klímaváltozás hatása egészségünkre, vagy a tudományos pályán előforduló, vélt vagy valós egyenlőtlen feltételek kiegyenlítése. 

- Ez utóbbiba inkább bele se menjünk, annyira érzékeny téma. . .

- Volt is ebből kisebb összezördülés az egyik szekcióban, de számomra nem emiatt emlékezetes, hanem mert az egész találkozón ez okozta az egyetlen „csalódást”. Ugyanis ezen témák megvitatása nagyjából olyan közhelyek mentén történt, amelyek semmiben sem különböztek bármely, nem Nobel-díjasokból álló baráti társaság beszélgetésétől. 

- Mi volt a legizgalmasabb számodra?

- Az előzetes regisztrációhoz kötött Laureate Lunch, illetve Science Walk lett volna, ahol 10 fiatal mehetett el egy választott Nobel-díjassal ebédelni vagy sétálni. Balszerencsémre, az általam választott Nobel-díjas, Thomas Südhof egyike volt annak a 3 díjazottnak, aki végül legjobb szándéka ellenére sem tudott eljönni Lindauba, így erről a programlehetőségről sajnálatos módon lecsúsztam. 

- Akkor nem is tudtál személyesen beszélgetni Nobel-díjassal?

- De igen. Enélkül is számtalan lehetőség volt beszélgetésbe elegyedni velük a kávészünetek, étkezések alkalmával, mert ugyanúgy megközelíthetők voltak, mint a résztvevő fiatalok. 

Emellett volt 2 tematikus vacsora is, ahol a szervezők az adott térség konyhája mellett a kultúrájukkal is megismertettek minket. Idén az egyiket Indonézia állama szervezte, egyet pedig Bajorország tartománya. A vacsorákon a Nobel-díjasok szigorúan szét voltak ültetve, így a legkorábban érkezők lecsaphattak a közelükben lévő helyekre. 

- Az eddig felsorolt alkalmak száma, ideje, és a Nobel-díjasok-fiatal kutatók aránya (1:15) alapján valóban mindenkinek lehetett esélye legalább rövidebb beszélgetésekre akár többekkel is, még ha nem is mindazokkal, akikkel szeretett volna. Mi volt még ezen kívül a napi programban?

- Naponta egyszer, viszont gyakran 8 párhuzamos helyszínen, másfél órát szántak az „Open Exchange”-nek nevezett lehetőségre, amikor egyetlen Nobel-díjas ült egy szobában a 10-60 fős hallgatóságával, és mindenféle előzetes bemutatás, témamegadás, sőt, moderátor/vitavezető nélkül, kedélyesen beszélgetett bármilyen felmerülő témáról. 

- Ez elég érdekes lehetett. . .       

 - Mivel minden és teljes mértékben a Nobel-díjasra volt bízva, ezek a másfél órák nagyon eltérőek voltak. Volt, aki először a saját életútjáról mesélt majd’ 40 percen keresztül, volt, aki a hallgatóságot kezdte kérdezgetni, és olyan is, aki a teljes időtartamot a hallgatóság kérdéseinek szentelte. 

- Mit hoztál haza Lindauból?

- Rengeteg élményt és megfontolandó gondolatot. Mindent egybevetve óriási élmény volt, egyedülálló és motiváló tapasztalat. Hangsúlyozom, hogy ezek most kevésbé kapcsolódnak szigorúan a tudományhoz, sokkal inkább szemléletformálóak voltak számomra. Szereztem ugyan egy-két jövőbeli kollaborációhoz hasznosnak tűnő kapcsolatot is, de értékesebbnek találtam a fiatalok eddigi tudományos pályáját alakító körülmények, illetve a közeljövőre vonatkozó ambíciójuk mozgatórugóinak megismerését. 

- Mit találtál érdekesnek, mi lepett meg esetleg, a Nobel-díjasokkal kapcsolatban?

- Érdekes volt látni, hogy a Nobel-díj hatására néhányan mintha befejezettnek tekintenék tudományos pályájukat, míg egyesek talán még keményebben dolgoznak azóta.

- Épp mostanában egy Nature cikkben is hasonlót lehetett olvasni a Nobel-díjjal, illetve a Lasker-díjjal kitüntetettek további eredményei kapcsán. A Lasker-díjasok erőteljesebb tudományos aktivitását főképp azzal magyarázták, hogy átlagéletkoruk jóval alacsonyabb.
Mit tartottál különösen fontosnak abból, amit Lindauban hallottál?

- Megerősítettek abban, hogy egy ötlet nem feltétlenül őrültség attól, hogy ellene mond minden addigi ismeretnek, és ha megfelelő elméleti alapokon nyugszik, igenis megéri mindent megtenni a kibontásáért. Azt is elképesztően izgalmas volt egy Nobel-díjas kutatótól hallani, hogy dicsőséget hozó kutatása 15 éven keresztül nem haladt, folyamatos kudarcokba fulladt, de kitartása eredményre vezetett. 

Nem utolsósorban pedig, a munka és a családi élet összeegyeztetésére, valamint a rendkívüli alázat megőrzésére is jó példákat láttam.

- Mit tanácsolsz azoknak, akik még nem voltak Lindauban?

- Bár a konferenciáról számos felvétel elérhető, kortársaimnak mégis azt javasolnám, hogy aki megfelel a kiválasztási feltételeknek, tegyen meg mindent, hogy eljuthasson Lindauba.