Hírek
172-180 elem, összesen: 183
Nincs megjeleníthető elem
A mandulafák minden bizonnyal merész, vállalkozó természetűek. Erre a mi sivár hátsó udvarunkban élő mandulafa is példa. Bár helyéről el nem mehet, azzal megy a tavasz elé, hogy már akkor virágozni kezd, mikor még éjszakai fagyok és hideg szelek járnak.
Trinh Sarolta Haiyen, a SE hatodéves orvostanhallgatója, Dr. Hrabovszky Erik és Rumpler Éva tudományos diákköröse első díjat nyert az SE Rektori pályázatán.
Öt témavezető hat diákköröse öt dobogós helyezést és két-két OTDK jelöltséget ill. javaslatot szerzett a Semmelweis Egyetem TDK konferenciáján.
A "ragadozó" nyílt hozzáférésű folyóiratok veszélyéről írtunk már egy éve, azonban egy most megjelent cikk újabb problémára hívta fel a figyelmet. Erre pedig azoknak is figyelniük kell, akik nem közölnek ilyen újságokban.
Roska Tamás életműve előtti tisztelgés az OTDT által létrehozott Roska Tamás Tudományos Előadás intézménye. A 16 tudományterületi szekció Előadás nyertesei az idei OTDK-n tartják meg előadásukat. Az egyik előadó Miskolczi Christina lesz.
Kovács Krisztina lett a PTE ÁOK Anatómiai Intézetéhez kapcsolódó "Alapítvány Dr. Flerkó Béla és Dr. Bárdos Vera emlékére" 2020-as díjazottja. Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!
Ez év januárjától életbe lépett egy új szabály, kötelező lett az állami vagy magán támogatásokból finanszírozott kutatások tudományos eredményeinek nyílt hozzáférésű közzététele. A téma hazai szakértője, Makara Gábor akadémikus válaszol.