A Society for Neuroscience Hungary Chapter és céljai
Immár egy hónapja, hogy 2025. szeptember 30 – október 1 között sor került az SfN Hungary, vagy hivatalos nevén Society for Neuroscience Hungary Chapter ünnepélyes alakuló konferenciájára Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) épületében.
A világ legnagyobb idegtudományi társaságának, a több, mint 30 ezer taggal rendelkező Society for Neuroscience-nek (SfN)-nak öt kontinensen helyi tagozatai is vannak. Ezek közös célja, hogy lehetőséget biztosítsanak nemcsak a tagok közötti tudás- és tapasztalatcserére, de a közvélemény tájékoztatására is. Mostantól már magyar tagozat is van, melynek nem csak ünnepélyes, de kivételesen gazdag programú alakuló konferenciája után Nyiri Gáborral, az SfN Hungary elnökével beszélgettünk.
- Hogyan kezdődött?
- Míg a Magyar Idegtudományi Társaság (MITT) természetes módon része az összeurópai idegtudományi társaságnak (FENS, Federation of European Neuroscience Societies), úgy gondoltuk, hasznos lehet, ha a magyar kutatók reprezentáltak közvetlenebbül is az amerikai és egyben legnagyobb idegtudományi társaságban az SfN-ben is. Az SfN Hungary megalapításában, az SfN Hungary alelnöke, az első konferenciánk szervezőbizottságának elnöke és házigazdája, dr. Babakhani Avin Aphrodite segített.
Első lépésben tizenhárom neves magyar agykutatót kértem fel az új társaság megalakítására. Közöttük a MITT több korábbi elnökét, a jelenlegi elnökét, a jövőbeli megválasztott elnökét és további kutató kollégákat több különböző tudományterületről és városból is felkértem, hogy támogassa az ötletet. Rengeteg segítséget kaptunk Prof. Kamondi Anitától, az SfN-nek pedig Prof. Buzsáki György írt támogató levelet. A konferencia szervezésében a Semmelweis SIGN (Student Interest Group in Neurology) hallgatói társaság segített,
melynek elnöke szintén dr. Babakhani Avin Aphrodite. Minden szereplő szükséges volt ahhoz, hogy a szervezet és a konferencia is létrejöjjön.
- Egy ennél kisebb rendezvény létrejöttéhez is szükség van támogatókra!
- Fő anyagi támogatónk a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a 4iG Informatikai Kft voltak. De számos más egyetem és társaság segítségét is megkaptuk így a MITT segítségét is.
- Egy vadonatúj konferencia esetében különösen izgalmas, kik fogadják el a meghívást, hányan jelentkeznek előadásokkal, poszterekkel, vagy egyszerűen, hallgatóságnak.
- A rendezvényen 292 -en vettek részt 11 hazai intézményből, beleértve Budapest egyetemeit és a Debreceni Egyetemet is, és 6 nemzetközi tudományos központból (NIH-NIMH, BCH, HMS, MGH, UNIL, IOB) is érkeztek vendégek. Az eseménynek az is rangot adott, hogy az első nap délutáni, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban tartott program Caroline Savage, az USA nagykövetségének vezetőhelyettese üdvözlő beszédével kezdődött.
Meghívott előadónk volt a Gruber- és Kavli-díjas idegtudós Prof. Christopher A. Walsh (Division of Genetics and Genomics, Boston Children’s Hospital, Harvard Medical School) és Prof. Susan Amara, a National Institute of Mental Health, NIH tudományos igazgatója, az SfN korábbi elnöke. Ők a múzeumban egy-egy rövid ismeretterjesztő, másnap, a NET-ben pedig egy-egy hosszabb, tudományos előadást is tartottak. A konferenciával egyidejűleg, az Orvostörténeti Múzeummal közösen valósult meg és került megnyitásra a “Nerves: Reflections on the Birth of Modern Neurology” című kiállítás, mely jövő tavaszig látható lesz.
- Ha már a kiállításnál tartunk, műalkotások voltak a NET-ben is!
- A tudomány és művészet kapcsolatát 4 művészeti gyűjtemény és 1 kiállítás képviselte. Kapala Györgyi retináról készült gobelinjei, Prof. Reglődi Dóra neuroanatómiai gyűjteménye, Horgas Karina agyábrázolásai, valamint hallgatói agyagalkotások voltak láthatók. A záróünnepségen magyar népzenei és táncelőadásokat hallhatott-láthatott a közönség, a két nap programjába beépítve pedig rövidebb klasszikus és könnyűzenei koncerteket élvezhetett Liszttől és Chopintól kezdve Elton Johnig, a közönség közösséggé válását pedig az interaktív állomások (memória- és reakciójátékok, neuro-henna, neuro-agyag) igyekeztek elősegíteni.
- Úgy is mondhatnánk, hogy nem volt szinte egyetlen perc sem, mikor valami ne történt volna, ne lett volna lehetőség valamit látni-hallani vagy kipróbálni! Azonban bizonyos vagyok benne, hogy a tudományos programmal kapcsolatos számok még izgalmasabbak voltak a szervezők számára!
- A nyitó és záró szekciók nélkül a tudományos program keretében 21 előadás hangzott el, melyek témája lefedte a rendszer-, kognitív, immun-, genetikai, farmakológiai, komputációs, vizuális, klinikai és kémiai idegtudomány területeit. Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a gyakorlati tudásátadásra is legyen mód. Ezt 17 workshop szolgálta, 263 résztvevővel, míg a poszterszekcióban 18 kutatási poszter került bemutatásra.
- A konferencia programjának szerkesztése kellőképpen magyarázza az esemény célját. De mi a célja ennek az új szervezetnek?
- Alapvetően az idegtudományi tudományos kapcsolatok erősítése és az ismeretterjesztés. Mindezt úgy hogy szeretnénk egyrészt a szokásosnál jobban bevonni fiatalokat a vezetésbe és a közösségépítésbe, melyhez a közösségi média lehetőségét is használnánk, másrészt segíteni az alapkutatás és a klinikai kutatás közti párbeszédet interdiszciplináris megközelítést használva, harmadrészt szeretnénk kihasználni az SfN által biztosított transzatlanti kapcsolati lehetőségeket, továbbá több társadalmi réteget is szeretnénk elérni az ismeretterjesztéssel fókuszban a fiatalabb generációval.
- Említetted a közösségi médiát. Emellett még mi segíthet céljaitok elérésében?
- Azt tervezzük, hogy lesznek kisebb szimpóziumok és ismeretterjesztő kezdeményezések, amelyek közelebb hozzák az idegtudományi kutatásokat a szélesebb közönséghez.
- És mi lesz ebben a MITT szerepe?
- Mindannyian MITT tagok is vagyunk, a társaságot a MITT vezetésének támogatásával alapítottunk, így remélhetőleg velük karöltve hozunk új színt az idegtudományi közösség életébe.
- Hogyan foglalnád össze, mit sikerült ezzel az első rendezvénnyel elérni, melyhez én, egyszerű résztvevőként csak gratulálni tudok?
- A 292 résztvevő számára a találkozó egy érdekes inspiráló társasági esemény volt, amelyet több egyetem is akkreditált és így számos diáknak tudtunk oktatási kreditet is igazolni.
És biztos vagyok benne, hogy az elhangzott előadások is sokak számára adtak hasznos élményeket és tudományos igényű tudást.