Agyi kommunikációs zavarok minisorozat I: Pszichopátia

2024. január 2. kedd

Számos kedvcsináló előadást tartottam és tartok a közeljövőben gimnáziumokban. A tanárok segítségével kérdéseket gyűjtök előre, hogy be tudjam határolni miről is érdemes beszélnem. Be is futott egy szeérderéknyi ami nem fér bele mind egy előadásba. A kimaradók pl.:

Mi a déja vu tudományos magyarázata? Mi történik a pszichopaták agyában? Miben különbözik a skizofrének agya a nem skizofrénekétől?
Az első kérdést nagyon gyakran kérdezik tőlem. A másik kettőt ritkábban, de egy kötegben válaszolok rájuk, mert az agyi mechanizmusokban vannak hasonlóságok, és persze lényeges különbségek is. Jó nagy falat és én ugye neurobiológus (agykutató biolóus) vagyok, nem pedig pszichiáter (aki orvosi képzést kapott), aki nálam sokkal többet tud ezen jelenségekről.

Mint azt majd az #agyséta során a távoli jövőben látni fogjuk az idegsejtekből álló hálózatok az agyban (és témánk szempontjából leginkább az agykéregben) a következő szerveződési lépésben hálózatok hálózataiba kapcsolódnak, azaz az egyes agykérgi területek egymással bonyolult rendszerbe kapcsolódnak. Az egyes agykérgi területek kicsit eltérő felépítésű hálózatai rájuk jellemző információfeldolgozást végeznek, illetve eltérő agyterületekről kapnak máshogy feldolgozott információt. A látókéreg például több tucat területre tagolódik, ahol a szemből érkező képből az egymást követő területeken egyre magasabb szintű jelentést vonnak ki a helyi hálózatok (agykérgi területek). A látásfeldolgozás korai lépései makákó majom agyában. A szemből (az ábrán alulról) érkező ingerek több szinten, bonyolult, elágazó hálózatokban kapcsolódnak át. Mindegyik dobozka egy helyi, egyedi tulajdonságokkal rendelkező hálózatot reprezentál, melyek magasabb szintű hálózatokba kapcsolódnak össze.A látás feldolgozás során agyunk területei azonosítják a látvány elemeit: pontok, vonalak, élek, sarkok, alakzatok stb. A feldolgozás gyakran több irányba válik szét, a látórendszerben például van egy MI? és egy HOL? ág. Az egyik a látott tárgya azonosításával foglalkozik, a másik a tárgy helyzetét, mozgását és más tárgyakhoz való viszonyát elemzi. A feldolgozás magasabb szintjein az egyes ágakon kivont információk újra összeolvadnak. Azaz az agykérgi területek nem egy vonal mentén vannak felfűzve, hanem bonyolult elágazó, újra csatlakozó, visszacsatolt hálókat alkotnak. Ez a hierarchikus, többszintű, elágazóan összefonódó feldolgozás nem csak a látórendszerre jellemző, hanem a memória, mozgástervezés, döntések rendszereire is. Épp az előző #agykérdések bejegyzésben tárgyaltunk, hogy a memória kialakulásához fontos, hogy a különböző típusú memóriák kialakulásáért felelős agyterületek a megfelelő módon és időzítésben kapcsolódjanak egymáshoz, a memórianyomok átadása végett.

 

Kölcsönható agyi területek nyelvi feladat megoldása közben egészséges (bal) és agydaganatos emberben (jobb).Az elmúlt évtizedre elérhető kísérleti rendszerekké finomodott agyi képalkotó eljárások (fMRI, sokcsatornás EEG, optogenetika), lehetővé teszik, hogy finom tér és időbeli felbontással vizsgálhassuk, hogy az egyes agyterületek milyen mintázatban kapcsolnak be egy feladat megoldása során. Így nagy lépéseket tettünk annak megértésében, hogy gondolkodásunk elemi folyamatai mely agykérgi területekhez kapcsolódnak és mely agyterületek kölcsönhatása szükséges a feladatok megoldásához. Az egészséges tudati állapotokhoz a megfelelő agyterületeknek a másodperc századrészének pontosságával kell az egyes pillanatokban kapcsolatba lépnie.


Hokimérkőzés. Nem mindegy ki, mikor, hol áll.Ez egy csapatjáték, a megfelelő játékosoknak a megfelelő pillanatban kell a megfelelő helyeken lenniük, hogy a labda vagy a korong a hálóba kerüljön. Az agy esetében ráadásul még csak nem is egy labda van (egy információ csomag), hanem sok. Képzeljünk el egy olyan focit, ahol 10 labdával játszanak egyszerre, ezeknek a kapuba kell jutniuk és egyszerre egy játékos csak egy labdát kaphat!


No és akkor most érünk el a deja vu, pszichopátia és skizofrénia kérdéséhez. Mindhárom, az egészséges működéstől eltérő és ezért kórós, patológiás esetben a megfelelő agyterületek közötti normális együttműködés hiányáról van szó. A három eset azonban eltér abban, hogy időben hogyan jelennek meg ezek az összehangolási problémák. A pszichopátia esetében a gond mindig fennál, a skizofrénia esetében hosszabb-rövidebb ideig hullámokban vagy egyre erősödő módon következik be, a deja vu esetében pedig roham-szerűen, rövidebb időablakokban.


Kezdjük a pszichopátiával, mert az viszonylag egyszerű eset. A pszicohpátiát szociopátiának is nevezik, azaz a társas kapcsolatok zavarának. A szociopata nem képes az együttérzésre (empátiára), jellemzően nem érez bűntudatot, gyakran antiszociális, és egoista, eltúlzott képet alkot saját értékéről és képességéről. A pszichopata emberek nem téveszmések, helyesen értékelik a külvilágot, bár jellemzően nagyon nehezen látják a dolgokat mások szemszögéből. Intelligensek és nagyon jól képesek másokat manipulálni céljaik eléréséhez. Nehéz diagnosztizálni ezt az állapotot, mivel a pszichopaták gyakran képesek normálisnak mutatkozni, és gyakran nem azonosítják magukat úgy, hogy problémájuk van, ami támogatást vagy segítséget igényelne. Előfordulhat, hogy ellenségesen vagy dühösen reagálnak arra a felvetésre, hogy pszichiátriai segítségre van szükségük.


OK, ez a jelenség, de mik a gyökerei? Ehhez egy kis humán-evolúciós mesére van szükségünk, mely a morál és etika, illetve a játékelmélet irányába is elkalandozik. Mint azt sokan, mostanában különösen Noval Yuval Harrari, megírta, az emberek azzal tudtak kiemelkedni főemlős őseik közül, hogy jól szervezett, együttműködő csoportokat, majd társadalmakat alakítottak ki. Együtt messzibbre jutunk... míg nem jönnek a csalók.Ehhez persze agyi átalakuláson is át kellett esniük. A modern evolúciós szemlélet szerint az erkölcs (a társadalmi kapcsolatainkat meghatározó viselkedés elemek összessége), nem csak kulturálisan, hanem ennél mélyeben, genetikailag is meghatározott, és agyunk felépítésében is nyomot hagy. Mivel komoly evolúciós nyomás volt arra, hogy az emberek megbízzanak egymásban (bizalom), értsék egymás érzéseit, gondolatait (empátia), nehéz helyzeteket is átvészeljenek közösen (kötődés), kialakultak olyan magasabb rendű agyterületek (nyilván a prefrontális kéregben), melyek ezen viselkedéseket megalapozzák. Mi is volt a szelekciós nyomás? Hát a többiek. Büntetésként klánjából kizárt ausztrál benszülöttAz Ausztrál Aborigineknél ha valaki komoly bűnt követ el a közösségben, a büntetése az, hogy hosszú időre száműzik, egyedül kell megélnie, a csoporton kívül a hihetetlen kemény ausztrál félsivatagban. Ha bűne nagyon komoly, távozás előtt még lándzsával meg is sebesítik a combját. Halálbüntetés, legalább is direktben nincs. Nyilván úgy gondolják, hogy aki így is képes túlélni, az annyira értékes, hogy a klán adhat neki egy második esélyt.
Ezt azt hiszem tekinthetjük egy igen erős szelekciós nyomásnak. Azaz a csoportos élet erősen formálta az agyat, hogy a csoportos élethez illeszkedő viselkedésre késztesse tulajdonosát.


De itt jön a játékelmélet és a populáció dinamika! A társadalom számára hasznos együttműködés, együttérzés és áldozathozatal az egyén szempontjából költséges. Hiszen, ha megosztjuk a kenyerünket nekünk kevesebb marad. Ha egy jól működő társadalomban megjelenik egy „mutáns”, hívjuk csalónak, akiben ezek a mechanizmusok nem működnek egyértelműen, hasznot hajt, ha nem viszonozza a szívességeket, kihasználja a többiek segítségét. A haszon oda vezet, hogy több utódja lesz, és a csoportban egyre nő a csalók aránya, amivel párhuzamosan a csoport összességének túlélési képességei romlanak. Amikor csoportok versengenek egymással a túlélésért (két horda a szavannán az állatokért), akkor ott is megjelenik egy evolúciós kiválasztódás arra, hogy a csoport tagjai megbüntessék, kiközösítsék a csalókat. Ennek eredményeként hosszú távon beáll egy egyensúly abban, hogy a populációban mekkora a „csaló” gének előfordulása. Ez általában egy alacsony értékre áll be, hiszen a csoport már kevés csaló esetében is károsodik.
Úgy tűnik a pszicho-szociopata is ilyen csaló. Szerzett vagy örökölt mutációja eredményeként azok az agyterületei, amelyek szociális szempontból egészséges, együttműködő emberben szerepet játszanak az etikus viselkedésben, nála rosszul működnek vagy nincsenek megfelelő módon bezsinórozva a viselkedését irányító agyi rendszerekbe. Sajnos amiatt, hogy ezek a területek vagy kapcsolatok hiányoznak, ez a betegség nem gyógyítható. Pszichológiai módszerekkel lehetne javítani rajta, azzal, hogy a beteget rávezetjük arra, hogy viselkedése nem elfogadható. De mivel a szociopatáknál pont a közösségi értékeknek az egyén fölé rendelése hiányzik, leggyakrabban csak azt tanulják meg, hogyan lehet még hatékonyabban és feltűnés nélkül manipulálni környezetüket. Ráadásul modern, városiasodott társadalmunkban ez a probléma azzal fokozódik, hogy míg régen a kisközösségekben mindenki tudta kitől mire számítson, és a szociopatát megbélyegezték, ezáltal hatékonyan elszigetelték, addig a mai milliós városokban szabadon garázdálkodhatnak, hiszen nagyjából senkit nem ismerünk.

Pszichopata (jobb oszlop) és csaldjainak agya működés közben. Nyilak jelölik a kórosan alulmködő agyi területeket (homlok és halántéklebeny).

Zárjuk le ezt a részt. A szociopata esetében tehát az a gond, hogy a helyes működéshez szükséges agyterületek közül némelyik tartósan (állandóan) nem működik vagy nincs bekapcsolva a hálózatba.


És akkor majd jön a deja vu és a skizofrénia. Úgy tűnik a szociopátiával szemben, ez az agyterületek közötti pontos és helyes kommunikációk rövid, epizodikus felbomlásának az eredménye. Viszont a továbbiakhoz az előző bejegyzést a belső modellek fontosságáról a percepcióban feltétlenük olvassa el, aki még nem tette meg.

Szerző: Gulyás Attila

 
 

 

 

<< Vissza
Korábbi hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
Új hozzászólás
A hozzászólások moderáltak, csak az Admin jóváhagyása után jelennek meg!