Cserép Csaba, a YAE új tagja
Egy tudományos akadémia tagjától kiemelkedő tudást és eredményeket várnak el. Igaz ez akkor is, ha a pán-európai Young Academy of Europe (YAE)-ról, a fiatal kutatók akadémiájáról van szó, melynek augusztustól Cserép Csaba is tagja.
Bár a világ legrégebbi, magas szintű oktatást nyújtó iskoláit Kínában, Egyiptomban és Indiában hozták létre – némelyikük még ma is működik! – az első egyetemekkel mégis Európa büszkélkedhet, ugyanis először itt adtak a végzéskor akadémiai fokozatot. (Hiába, bár a címek és rangok már Ó-Egyiptomban is nagyon fontosak voltak, nem akadémiai-egyetemi titulusok megszerzése volt a legfőbb cél.)
Az első akadémiát Platón alapította az Akademosz nevű ligetben, az időszámításunk előtti negyedik században, i.e. 387-ben. Ennek mintájára hozta létre Cosimo de’ Medici a XV. században, azaz majd kétezer év múlva az Accademia neoplatonica-t, és ezek után kezdtek majd csak elterjedni az egyetemek (universitas) mellett Európában az akadémiák, elsősorban művészeti irányzatú felsőoktatási intézményekként. A XIX. század elejétől a szó értelme kibővült, oktatás mellett immár tudományos testületet is jelentett. Ebben az értelemben használja Széchenyi is, mikor felajánlást tesz a Magyar Tudományos Akadémia alapítására.
Egy dolog azonban biztosan hasonló volt a majd 2500 éves történet során. Akadémiára járni, akadémia tagjának lenni mindenképpen valamiféle kiváltságot – kiválóságot jelent. Művészeti akadémiára már a bejutás is az átlagosnál sokkal jelentősebb tehetséget feltételez, egy tudományos akadémia tagjának lenni pedig kiemelkedő tudást és eredményeket. Platón és valószínű Cosimo Medici akadémiájára bekerülni sem elsősorban pénz kérdése volt, sokkal fontosabb volt az adott feltételeknek való megfelelés. Így van ez mindmáig, a mostani akadémiák esetében is, ahol általában több fordulós választási procedúra után válhat csak valaki taggá.
A mai tudományos akadémiák többségénél a tagság nem jár havi illetménnyel, van, ahol az akadémikusok havi járandósága az átlagfizetéshez képest jelentősnek számító összeg, és vannak olyan akadémiák is, ahol annak, akit taggá választottak, tagdíjat kell fizetnie. Az összegyűlt pénzt aztán közösen eldöntött, szabályozott módon fordítják valamilyen jótékonysági, nemes célra. A „tagdíjas” akadémiák közé tartozik az 1988-ban alapított Academia Europaea és a vele partnerséget kialakító, fiatal kutatók által épp tíz éve, 2012-ben létrehozott Young Academy of Europe.
Egy biztos, akár tagdíjjal, akár járandósággal, de mindenki örül, és büszkeség tölti el, ha egy neves akadémia tagjává fogadja. Az régi igazság pedig, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, itt is igazolódik néha. Bizonyára nem csak nálunk történt meg, hogy valaki hamarabb lett akadémikus külföldi akadémián, mint otthon. Az egész csak azért érdemel említést is, mert néhány hete kaptuk a hírt, hogy sokoldalú, igen tehetséges munkatársunkat, Cserép Csabát a Young Academy of Europe (YAE) tagjává választották.
A YAE-tagsághoz illő elvárás a szakmai kiválóság, nemzetközi elismertség, de az is nagy súllyal esik latba, ha a jelöltnek önálló kutatócsoportja ill. elnyert pályázata van, és addigi tudománypolitikai érdeklődését, ilyen irányú tevékenységét is megvizsgálják. Emellett természetesen szükség van két ajánlóra is. Azt pedig, hogy az újonnan választott tag valóban kiválósága kutatási területének, a megválasztása utáni első, YAE részvétellel megrendezett nemzetközi konferencián, bemutatkozó előadásával is bizonyíthatja.
Intézetünkben Csabit a mikroszkóposok mind, a más technikákat alkalmazók majdnem mind jól ismerik. Az, hogy a YAE tagságot megérdemli, nem is kérdés számukra, de hogy hányan ismerik a YAE-t, az kérdés lehet, és erre Csabi mint tag, hiteles választ adhat.
- A YAE – ahogyan említetted is – nem olyan régi szervezet, , hiszen tíz éve létezik, gyakorlatilag az 1988-ben alapított Academia Europaea fiatal kutatói tagozatának tekinthető.
A társaság kimondott célja, hogy a fiatalabb kutatói közösség aktuális problémáit, véleményét szervezett keretek között összegyűjtse és kommunikálja a döntéshozók felé. Emellett jótékonysági szervezetként is komoly tevékenységet fejt ki.
Személy szerint is fontosnak tartom, hogy a kutatói életpálya első szakaszaiban felmerülő problémák és ötletek is megjelenhessenek ott, ahol a pályázati rendszerek kialakítását, a finanszírozást, a tudományos munka értékelését befolyásoló döntések megszületnek.
- A tudománypolitikában elért siker mennyire hathat a tudományos pályán való előrehaladásra?
- Nem tudnám pontosan megmondani, hogy van-e és mekkora korreláció, de szeretném hinni, hogy nem túlzottan erős. Én azt tartanám helyénvalónak, ha a tudományos előrehaladás túlnyomórészt az elvégzett szakmai munka függvénye lenne. Nyilván becsülendő, ha valaki társadalmi munkában pozíció(ka)t vállal és dolgozik a közösségért, de ez semmiképp nem helyettesítheti a szakmai eredményeket.
- A YAE-nál a tagságra jelentkezni lehet, a „nagy” Academia Europaea-nál jelölés van. Gondolkoztál azon, melyik eljárás adhat jobb, hitelesebb eredményt?
- Nem tudom megítélni, és csak azt mondhatom, hogy magamtól valószínűleg nem jelentkeztem volna. Ezúton is szívből köszönöm Solymosi Katalinnak, aki a YAE választott vezetőségi tagja és tagtoborzásért felelős alelnöke, hogy felhívta figyelmemet erre a lehetőségre. Ő volt egyik ajánlóm, és a tagfelvételi folyamat során is rengeteget segített.
- Miért hagytad magad „rábeszélni” a jelentkezésre, mit szeretnél elérni ebben a szervezetben?
- Négy témakör járt a fejemben, amelyekkel kapcsolatban szeretném felmérni a fogadókészséget, és annak függvényében foglalkozni velük.
Az első ezek között a kutatói életpályamodell olyan hiányosságainak kérdése, mint például a mobilitás és a nagyobb csoportok fragmentációjának túlzott, időnként már-már kontraproduktív támogatása.
A második a publikációs trendek jó pár éve tartó, tendenciózus és egyre erőteljesebb eltolódása, a „nagy sztorik” kötelező erőltetése. A harmadik a fiatalok motiválása a tudományos pálya irányába történő elköteleződésre, és a belső hajtóerejük megtalálásához való segítség. A tudományra nem lehet üzletként, kizárólag fizetést nyújtó munkaként tekinteni, ez hivatás kell legyen. A negyedik, és az előző témákhoz képest jelentősen kisebb fajsúlyú kérdés pedig az open access (OA) megjelentetés költségességének problémái.
- Mindegyik időszerű, és nem csak a fiatal kutatók számára lenne előnyös a változtatás, változás. A felsorolás sorrendje fontossági sorrend is számodra?
- Igen, ezek közül az első kettő foglalkoztat igazán komolyan. Nem tartom jónak, hogy a kutatói karrier során ennyire túl van értékelve a laborváltás, és szinte ki van kényszerítve a teljes függetlenedés. Ugyancsak nagyon nagy problémának tartom, hogy egy érdekes biológiai jelenséget gyönyörűen körbejáró, több szemszögből magas szinten megmutató, leíró tanulmányt szinte lehetetlen magasabb szinten publikálni, ha nincs mögötte szaftos „sztori”, funkció…
- Ezt magyarázd meg kérlek egy kicsit bővebben, mert bizonyára sokan gondolják, hogy azzal, rögtön funkciót is találnak a leírt jelenség mellé, csak annak fontosságát igazolják!
- Az igazi gond nem az, hogy nem lehet némi pluszmunka árán hozzátenni további eredményeket az anyaghoz, hanem ezzel – adott esetben – jelentősen beszűkülhetnek a felfedezés utóéletének lehetőségei.
- Miért szűkítené be, ha az eredmény valós?
- Mert senki nem garantálhatja, hogy a folyóirat szerkesztőjének „sztoriéhsége” pont a legmegfelelőbb funkcionális kísérletek elvégzéséhez fog vezetni. Könnyen lehet, hogy annak a nagyon becsületesen elkészített leíró tanulmánynak alapján néhány év múlva egy másik csoport egy sokkal értékesebb felfedezést tudna tenni. A sokkal szélesebb körben értelmezett, a releváns biológiai funkció megtalálását szolgáló kutatások valószínűségét viszont csökkenti, ha minden eredeti felfedezés mellé „kötelező” azonnal mechanisztikus magyarázatot is tenni, hiszen ez már jó eséllyel meg fogja szabni a további gondolkodás medrét.
- Erre biztosan nem gondolnak sokan, pedig jogos felvetés!
De térjünk vissza feladataidhoz, melyek ebben az évben megsokasodtak, pedig munkád mellett eddig is volt épp elég. Egy volt olimpikonhoz méltóan tovább dolgozol-versenyzel vitorlázásban, számos hazai és nemzetközi sportpolitikai pozícióid mellett tudományos egyesületekben is szerepet vállalsz. Most lettél a Magyar Mikroszkópos Társaság vezetőségi tagja is, és azonnal folyamatos figyelmet, tevékenységet kívánó feladatot vállaltál. Hogyan lehet ezt bírni?
- Valóban sok területen vállaltam feladatot az elmúlt időszakban, és nem is bírnám mindezt a munka mellett, ha nem lenne biztos családi hátterem, és nem kapnék minden téren ennyi segítséget Esztertől.
- Terveid? Saját csoport?
- Nem gondolkodom saját csoportban, de ennek nem az az oka, hogy attól tartanék, a feladatot ne tudnám megoldani, sőt. De ha már rákérdeztél, visszautalnék az egyszer már említett életpályamodell, pályázati rendszer hiányosságainak problémájára.
Miért kellene nekem a jelenlegi csoportomtól teljesen függetlenné válnom, és otthagynom ezeket a témákat, kutatói közösséget, ha saját pályázatot szeretnék? Ha valami a jövőben érdekes lehetne számomra, az sokkal inkább egy „hibrid” megoldás lehetne, részleges függetlenséggel, az óriásprojektekben pedig további szoros együttműködéssel, egy meritokratikus hierarchia keretein belül. Erre kellene kialakítani egy modellt a finanszírozói oldalon, mert azt gondolom, erre lenne igény.
Maximálisan jól érzem magam Dénes Ádám csoportjában, és nagyon komolyan motivál, hogy szabadon lehet dolgozni. Ádám bőven ad lehetőséget saját ötleteim megvalósítására is, emellett pedig nagyon hatékonyan és jól működik a közös gondolkodás, legyen szó akár projektek koncepciójának kialakításáról, koordinálásáról, közös cikkírásról vagy témavezetésről. Idén kezdi az MD Ph.D. tanulmányait Kellermayer Anna, aki már harmadik közös hallgatónk, Pósfai Balázs és Schwarcz Anett után.
És mivel minden komoly tudományos eredmény mögött komplex csapatmunka van, azt gondolom, hogy egy-egy ilyen, egyéni szinten megjelenő részeredmény – mint például a YAE tagság elnyerése – végső soron az egész csapat érdeme is.