Meghatározó gondolkodóját vesztette el az idegtudomány, elhunyt Richard Miles
Az idősebbeknek valószínűleg nem kell bemutatni, de a fiatalok közül kevesen ismerhették (még a Google se talált róla fényképet). Nem szerzett díjakat és hatalmas elismeréseket, de mindenki, aki ismerte, a szívében és gondolkodásában hordozza emlékét. Télen-nyáron, 1990-ben, 2000-ben és 2010-ben is ugyanabban a kopott zakóban és nadrágban járt, táskájában ugyanaz a jegyzetfüzettel, amibe gondolatait és kísérleteit jegyezte le.
Kezén mindig golyóstollal írt tennivalók voltak, és törökülésben dohányzott a földön, valami félreeső helyen. Mint egy guruhoz, mehetett hozzá bárhol, bárki, hogy megbeszélje vele mit gondol arról, amit felfedezett, kitalált. A konferenciákon mindenki várta, hogy valamelyik hátsó sorból mikor fog valami fontosat kérdezni vagy megjegyezni. Rengeteg cikket bírált, és mert precízen, elfogulatlanul értékelt, mindenki megbízott benne. Igazi „mad scientist” volt. Gátlásos, félénk, nem törődött az egészségével. Nem aludt sokat, éjjel dolgozott, füstölt, mint a gyárkémény, és hát, az igazat megvallva, ritkán mosakodott. A pénz egyáltalán nem volt fontos számára. Amikor megérkeztem hozzá Párizsba és szükségem volt előlegre az albérleth
ez, adott kölcsön. Amikor első fizetésem megérkezett, vissza akartam neki adni. Azt mondta, nekem nagyobb szükségem van rá. Amikor erősködtem, hogy ezt visszaadnám, feltartotta a pénzt a labor közepén és azt mondta mindenkinek, hogy van egy kis pénze, menjünk vacsorázni.
Az agykérgi neuronhálózatok működési alapelveinek és az epileptikus kisülések kialakulásának egyik legmeghatározóbb kutatója volt. Fizikusnak tanult, mint a biológia számos nagyja, és ezt a struktúrákon alapuló precíz gondolkodást hozta magával, hogy az epilepszia keletkezését megértse. 1983 és 1989 között több tucat alapvető, citation classic cikket írt Robert Wonggal, a hippokampusz idegsejtjeinek együttműködéséről és a serkentő sejtek elszabadult aktivitásnak felépüléséről epilepsziában. 
Az elsők között volt képes arra, hogy agyszeletekben egyszerre két hippokampális idegsejtből elvezessen, és leírja a hippokampusz serkentő és gátlósejtjei hogyan kommunikálnak egymással. Szoros barátság és termékeny munkakapcsolat kötötte Roger Traubhoz, aki az IBM-nél dolgozott, és ezért hozzáférve a kor szuperszámítógeihez, megalapozta a nagyléptékű, valós idegsejteken alapuló sejt- és hálózatmodelleket, melyek Richard mérésein alapultak. Ketten számos, mára klasszikus cikket és könyvet írtak az agykérgi hálózatok dinamikájáról, hogyan határozza meg az idegsejtek fiziológiája és a hálózat szerkezete az egészséges és kóros (epilepsziás) agyi aktivitásmintázatokat.
Ezekhez a precíz mérésekhez Richard végtelen türelme kellett, hiszen a hippokampuszban két serkentő sejt 1% alatti valószínűséggel lép egymással kapcsolatba. A kísérletek előtt fél órát mozdulatlanul ülve cigarettázott és amikor beütött a Zen, nekiállt sejtpárokat fogni. Az ezekből az elvezetésekből készült cikkei a precíz, fegyelmezett, érthető gondolkodás etalonjai. Ábráit máig mutogatom előadásaimban.
A 1990-es évek elején egy Human Frontier Science Program (HFSP) pályázat keretében Richard Miles, Freund Tamás és Buzsáki György laboratóriuma közös projektbe kezdett. Az a szerencse ért engem és laboratóriumunk több fiatal kutatóját (Tóth Katalin, Wittner Luca), hogy vele dolgozhatott Párizsban, a Pasteur Intézetben. Együttműködésünk eredményeként fontos cikkek tucatjai születtek, melyek az elektrofiziológiát precíz elektronmikroszkópos anatómiával kombinálták. Számos új fiziológiailag azonosított gátlósejt-típust írtunk le közösen. Én több részletben 2 évet dolgoztam vele, de közös cikkeinken kívül számomra fontosabb volt, hogy miközben éjszakákon át a laborban ültünk az elektródjainkra szúrt sejtek mellett, a tudomány és a világ dolgait is megbeszéltük. Nyitott volt mindenre, kritikus, érvelő, néha az őrületbe kergetően makacs. 
A laborban mindig a párizsi rádió, a FIP szólt. A FIP a zene világának legszélsőségesebb, de mindig igényes darabjait fűzte egymás után. Bachot techno, azt jazz, majd egy kis közép-ázsiai népzene, azt Frank Zappa és Bartók követte, hasonlóan ahhoz, ahogy Richarddal lehetett a világ dolgait megbeszélni. Richard többünk gondolkozásában meghatározó szerepet játszott, és segítette érett kutatóvá válásunkat.
A FIP-et azóta is hallgatom online, sajnos Richarddal már nem tudok beszélgetni.
Szerző: Gulyás Attila