És megint a mikrogliasejtek

"Csak az igazi művészeket vonzza a tudomány" – mondta Ramon y Cajal, az idegtudomány atyja, akinek mai anatómiai tankönyvekben is láthatók hihetetlen finomságú részletekben gazdag rajzai. Mindig bizonyos volt egyéniségekként rajzolt idegsejtjei, "a lélek titokzatos pillangói" önállóságában és sokféleségében. Az általa megalkotott neuronhipotézist 1956-ban, halála után 22 évvel igazolja a Palay által készített első elektronmikroszkópos felvétel, mely bemutatta a később majd szinapszisnak nevezett, a két idegsejtet elválasztó néhányszor 10 nanométeres közt. 

És ha már az elektronmikroszkópos azonosítás fontossága szóba került a szinapszis kapcsán, hadd említsünk meg egy másik nagy felfedezést, mely intézetünkből jelent meg a Nature folyóiratban (Gulyás et al., 1993 Nature).  Richard Milesszal (†2024) együttműködve, a Freund csoport tudta először  megvalósítani egy  szinapszis korrelált morfológiai és fiziológiai vizsgálatát, másképpen fogalmazva, voltak képesek egy  elektronmikroszkópban azonosított szinapszis fiziológai tulajdonságait vizsgálni.  

Tehetség, kreativitás, kitartás - és valamilyen szenvedély, személyes kapcsolat azzal, amivel, amin a kutató dolgozik. Cajal óta sok minden változott, de ez maradt. Ma sem pótolja semmi a kutatót, aki teljes lelkét beleadva tud dolgozni egy problémán, keresi a választ egy kérdésre.

A kutatást vezető Dénes Ádám Neuroimmunológai csoportjának a Nature Communications folyóiratban megjelent cikkének „elsőszerzői” ilyen kutatók. 

Kezdődjön a beszélgetés Berki Péter PhD hallgatóval, valamint Cserép Csaba PhD és Környei Zsuzsanna PhD szenior kutatókkal.* 

- Talán a csoport eddigi legnagyobb eredménye volt, ahogy több mikroszkópos technikát alkalmazva, lenyűgöző képekkel is leírtátok-bemutattátok a mikrogliasejtek és az idegsejtek közötti közvetlen, szomatikus kapcsolatot. Mostani cikketek azt részletezi, milyen hatással vannak a mikroglia fenotípusváltozásai az idegi hálózatok működésére a sérülést modellező akut agyszelet-preparátumban. Egy ilyen kísérletre miért csak most került sor?

Peti

- Jogos a kérdés, hiszen a szeletkészítés mint vizsgálati módszer, már 1966-óta létezik. Nagy előnye, hogy képesek vagyunk az agyból a sejtek életben tartása mellett csak a vizsgálandó területet kiemelni, így a sejtek sokkal könnyebben tanulmányozhatók, mint egy élő állatban. Hátránya azonban, hogy a mesterségesen előállított környezet nem tükrözi tökéletesen az agyi millieu-t, más agyterületekről érkező kapcsolatok eltűnnek, a sérülés pontos következményeit pedig még nem ismerjük elég mélyrehatóan. Eddig az agyszelet-preparátumokban a kutatók túlnyomó többségét az idegsejtek és idegsejt-hálózatok működése érdekelte. 

A 2000-es évektől azonban rohamosan nőtt a mikrogliasejtekkel kapcsolatos kutatások száma, és nyilvánvalóvá vált, hogy milyen kulcsfontosságú szerepet töltenek be a neuronális hálózat szabályozása és védelme során. A mikrogliasejtek rendkívül érzékenyek a környezeti változásokra, így joggal feltételeztük, hogy a szeletkészítés olyan védekező mechanizmusokat indít el bennük, amelyek hatással lesznek az idegi hálózat szerkezetére és az idegsejtek között lezajló folyamatokra is. A szeletmodell – ami egy sérülésmodell is egyben - tehát lényegében adta magát, és az a tény, hogy eddig ezt így nem nézte meg senki, minket is meglepett.

-  Egy ilyen preparátum elkészítése nem lehetett egyszerű, ráadásul a megismételhetőségre is törekedni kellett! 

Peti

- A gyorsaság, sterilitás, precizitás alapvető követelmények a szeletek készítése során, a szeletek minősége épp úgy függ a preparátumot készítő kutató szakértelmétől, mint az alkalmazott módszertől és az oldatok, kellékek minőségétől. Maga a szeletkészítési módszer is sokat fejlődött feltalálása óta. Jelenleg már olyan minőségű szeleteket is elő tudunk állítani, melyekben a sejtek az élő állatban is megfigyelhető aktivitási mintázatot hoznak létre. A módszer kidolgozásához a KOKI-kutatói jelentős mértékben járultak hozzá, és több laborunkban is nemzetközi szinten is kimagasló minőségű a szeleteken folyó kutatómunka. Mi ezekre a hagyományokra építettünk, de több eltérő módszert, független laborok által előállított mintát is teszteltünk. 300 és 450 mikrométer vastagságú szeleteket használunk, mivel a tapasztalatok szerint ezekben tud a lokális neuronális hálózat úgy regenerálódni, hogy képes a fiziológiáshoz hasonló aktivitási mintázat generálására.

-  A kapott eredmények mennyire vethetők össze az agyban keletkezett sérülések esetén megfigyeltekkel? A következtetések mire és mennyire általánosíthatók?

Csabi

- Ez egy nagyon érdekes kérdés. A legtöbb megfigyelt mikrogliális paraméter nagyon hasonló változást mutatott az akut szeletmodellben, mint amit különböző patológiás állapotokban látunk általában. Igaz ez a mikrogliális P2Y12-receptor expressziójának megváltozására, de a morfológiai reakcióra is. 20 perccel a szelet vágását követően, a mikrogliasejt nagyon hasonló állapotban van ahhoz, mint amit agyi infarktus esetén a lézió közelében látunk. Egyre meggyőzőbb a tapasztalat, hogy van egy általános sérülés/patológia indukált mikrogliális fenotípus-változás, melynek hatására csökken a mikrogliasejt működőképessége, mely ennek ellenére még mindig képes azon munkálkodni, hogy amennyire lehet, megmaradjon az agyszövet integritása és funkcionalitása. Ezzel egészen elképesztő kitartásról és erőről tesz tanúbizonyságot! 

- Feltételezem, hogy a szövetelhalás a mérések alatt sem szűnt meg,  csak kisebb mértékben és lassabban történt, mint az agyszelet készítésekor.

Csabi

- Ezt külön nem vizsgáltuk. Megbízható mérése igen nehéz lenne, mert az apoptotizált sejtek eltakarítása hihetetlen tempóval történik. Egy ilyen mérés során pedig szinte lehetetlen megmondani, hogy az eltakarítás sebessége változott-e meg, vagy de facto, a sejthalál mértéke/tempója gyorsult vagy lassult. Az ATP-felszabadulás időbeli lecsengése azonban azt támasztja alá, hogy a kezdeti viharos sejtpusztulás után viszonylag gyorsan beáll egy kvázi-egyensúlyi állapot, melyhez nagy mértékben járul hozzá a szelet felszínén kialakuló gliális “burok”. Ebben az asztrocitasejtek mellett a mikrogliasejtek felszínre vándorlása is szerepet játszik. 

-Mit gondoltok, mi volt a legnagyobb különbség - a mért értékek-változások tekintetében! – amit egy agyi sérülés esetében (valószínű) nem lehet tapasztalni?

Peti

- Természetesen a szeletkészítés által okozott sérülés irreálisan nagy egy tipikus agyi sérüléshez, például egy agyrázkódáshoz vagy stroke-hoz mérve. Az viszont meglepő, hogy a mikrogliasejt általunk megfigyelt viselkedése tökéletesen megegyezik az in vivo sérüléseket modellező egerekben megfigyelt eredményekkel, vagy pl. humán Alzheimer-kóros betegekben mért elváltozásokkal is. Emellett élő állatban is nagyon hasonló a kinetikája és térbeli eloszlása a mikrogliasejt fenotípusos átalakulását beindító passzív és aktív ATP eseményeknek is. Az eddigi eredmények alapján szerintem joggal feltételezhető, hogy az általunk leírt folyamatok relevánsak, egy agyi sérülés esetén a sérült területen, illetve annak közelében is hasonló elváltozásokra lehet számítani. 

Zsu

 - Ezt alátámasztják kínai kollégáink in vivo megfigyelései, akik például fokális lézeres sérülés vagy stroke után hasonló aktivitást, ATP felszabadulásra utaló felvillanást láttak/mértek (Chen et al., 2024). Nagyon érdekes lenne tudnunk, hogy hasonló ATP aktivitás megjelenik illetve tartósan jelen van-e krónikus neurodegeneratív megbetegedések esetén!

- Már annyit emlegettétek az ATP-t, hogy meg kell kérdeznem, mi a szerepe a nukleinsavak adenozin -trifoszfátként ismert nukleotid alkotórészének, más szerepében a sejtek legfőbb energiatárolójaként ismert, nem utolsó sorban idegi jelátvivőként/neurotranszmitterként is funkcionáló zseniális molekulának ehhez az egészhez?

Peti

- A sérülés hatására ATP ömlik a sejtközi térbe, mégpedig két eltérő mechanizmus révén. Az egyik egy passzív folyamat, amikor közvetlenül a sérült sejtekből áramlik ki az ATP, a másik pedig egy eddig nem ismert endogén mechanizmus, amikor az ATP aktív módon kerül a sejtközi térbe, nagy valószínűséggel az asztrogliasejt által kibocsátva. Ez utóbbi jelenséget a 2-foton/1-foton/epifluoreszcens mikroszkópos felvételeinken az flouroeszcens ATP szenzor gyors, fokális felvillanásaiként látjuk. 

Csabi

- Azért is különösen érdekes az ATP, mert – ahogy korábban igazoltuk – az idegsejtek a szomatikus kapcsolaton keresztül nagyon kis mennyiségű ATP felszabadításával folyamatosan tudják jelezni a mikrogliának, hogy „jól vannak”. Ha baj van, akkor nagyságrendekkel nagyobb ATP-koncentrációról beszélhetünk. Nagyon különleges, ahogy egyazon molekula a felszabadulás helyétől és koncentrációtól függő módon jelzi az egészséges és a sérült állapotot.

-  Ezzel az ún. floureszcens ATP-szenzorral milyen hosszú időn át lehetett mérni, meddig volt megbízhatóan érzékeny az ATP-re?

Peti

- Ezt a kérdést magunknak is feltettük, hiszen abban is biztosak akartunk lenni, hogy közvetlenül a szeletvágás után, a nagymértékű, passzív ATP kiáradás után észlelt intenzitáscsökkenés a szenzor érzékenységének a romlására utal, vagy az ATP-t lebontó enzimek aktivitásának eredményeként csökken fokozatosan az ATP koncentráció. Tapasztalataink szerint a szenzor kiválóan működött! A kísérletek alatt a szenzor érzékenységének drasztikus változását nem érzékeltük, akár 40-50 perces folyamatos felvételeket is tudtunk készíteni szisztematikus intenzitáscsökkenés nélkül. 

Zsu

- Sejttenyészetekben végzett előkísérletek szerint ez az idő akár 90 perc is lehet. Sőt, amíg a fluoreszcens ATP bioszenzort termelő sejtek egészségesek maradnak, a szenzor működőképességének sincs akadálya. A ligand jelenlététől függően ennél jóval hosszabb időn át is működőképes maradhat.

- A sérülés utáni ATP kiömlés után volt-e később is nagyobb mértékű ATP- felszabadulás? Amennyiben igen, mi az oka?

Peti

- A passzív ATP kiömlés után detektált dinamikus ATP felszabadulás mindenképpen jelentős mértékűnek tekinthető, ami egyértelműen képes arra, hogy a mikrogliasejt fenotípusos átalakulását befolyásolja. Ezt onnan tudjuk, hogy kalibrációs méréseink szerint a szenzor intenzitása lineárisan nő az ATP koncentráció függvényében, és a nanomoláris változások kimutatására is érzékeny.  Ebből kiindulva sikerült ezeknek az ATP eseményeknek a koncentrációját elég pontosan megbecsülni. A felvillanásszerű események során méréseink szerint 50-100 nM, a nagyobb területen bekövetkező események során pedig akár 1 µM-os (tízszer-hússzor magasabb koncentráció) helyi ATP koncentrációnövekedés tapasztalható a sejtközi térben.

Zsu

Ez a koncentráció egy-két nagyságrenddel alacsonyabb, mint a sejten belüli ~2-5mM átlagos ATP koncentráció. A sejtek által kibocsátott ATP a szignalizációhoz (jelátvitelhez) elegendő, de az extracelluláris ATP-t lebontó enzimek viszonylag könnyen „elbánnak” ezzel a mennyiséggel, felszabadítva a környező sejteket egy folyamatos purinerg hatástól. 

Peti

- További vizsgálódásokra lesz szükség ahhoz, hogy ennek a mechanizmusnak a kiváltó okait és funkcióját pontosan megértsük. Mint már említettem, jelenleg az a feltételezés, hogy ez az endogén folyamat elsősorban az idegrendszert ért sérülés hatására alakul ki, és annak tér- és időbeli kódolása során játszik fontos szerepet.

- A passzív és endogén mellett említetted a dinamikus ATP felszabadulást is. Ez mit jelent?

Peti

- Ezzel az újonnan felfedezett mechanizmusra szerettünk volna utalni, kiemelni annak a fontosságát, hogy az akut szeletben ezek alapján számolni kell az extracelluláris térben egy dinamikus ATP jelenléttel. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az általunk megfigyelt fokális ATP események tulajdonságai széles skálán mozognak, és a három mért paraméter (terület, intenzitás, időtartam) alapján két csoportot sikerült egyértelműen elkülöníteni, melyek előfordulási aránya a sérülést követően változik. Az egyik a kis területen, rövid ideig tartó halvány felvillanásoké, a másik nagy területen, hosszú ideig tartó és fényes eseményeké/jelenségeké. Ez utóbbiak a sérülést követő 1-2 órában jelentősen megszaporodnak, majd frekvenciájuk fokozatosan csökken.  Tehát a sérülést nem csak térben, de feltehetően időben is kódolja egy endogén, dinamikus ATP-felszabadulással járó mechanizmus.

Zsu

- Hozzáteszem, hogy a nagyobb ATP villanások nagy valószínűséggel teljes asztrogliasejtekből, míg a kisebbek kisebb asztrogliasejt kompartmentekből (pl. egy-egy adott glianyúlványból) származó ATP ürülésre utalnak. Mindez rendkívül precíz szabályozást tesz lehetővé, melynek különösen nagy jelentősége lesz abban az esetben, ha a traumatikus sérülés vagy a kínai kollégák által vizsgált stroke után más, esetleg krónikus megbetegedések esetén is ki tudjuk mutatni ezeket az ATP villanásokat.

Peti

- Az eddig ismert tények alapján úgy tűnik, hogy ez a jelenség egy olyan az idegszövetben jelenlévő endogén folyamat, amely során az asztrogliasejtek által aktívan kibocsátott ATP események térben és időben képesek kódolni a sérülés helyét és súlyosságát, ami a sérült terület felé toborozza a mikrogliasejteket.

Zsu

- Ezek a sérülés által indukált fokális ATP események átlagosan ~85 másodperc hosszúak, kezdve az ATP kibocsátástól az extracelluláris lebomlásig. Ugyanakkor maga a sérülés által indukált jelenség hosszú órákon keresztül is fennmarad, lehetőséget adva akár komoly szöveti átrendeződéseknek is. Hasonló térbeli-időbeli dinamikájú extracelluláris esemény-sorozatot korábban nem írtak le, így szerintem kijelenthetjük: egy új agyi szignalizációs modalitás felfedezésének voltunk szemtanúi. 

- Mit neveztek „a sérülés hatásait a mikrogliasejt felé közvetítő egyedi ATP eseményeknek” és hogyan tudtátok elkülöníteni más ATP- eseménytől?

Peti

- Fontosnak tartottuk megvizsgálni, hogy ezek a sérülés következtében kialakuló ATP események milyen hatással vannak a mikrogliasejtekre. Korábbi kísérletek már kimutatták, hogy a szövetbe exogén módon bejuttatott magas koncentrációjú ATP oldat gyorsan képes a mikrogliasejtsejtek nyúlványait a megnövekedett ATP koncentráció irányába elmozdítani. Most azt bizonyítottuk, hogy az endogén ATP események is képesek a mikrogliasejt nyúlványait az események területére toborozni, tehát lényegében a mikrogliasejt felé „közvetítik” a sérülés következtében létrejövő purinerg szignált. Egy adott területen a felvillanást követően megjelenő mikrogliális nyúlványok gyors megjelenését (2. ábra) az események 70%-nál tapasztaltuk, ami azt jelenti, hogy hatékonyan közvetítik a sérülést kódoló információt a mikrogliasejtek számára. Azt megtudni, hogy vajon ennek a folyamatnak milyen szerepe van például a mikrogliasejtek aktivációjában, további vizsgálatokat igényel. 

- Csabi említette a morfológiai változások mellett a mikrogliasejtekben kifejeződő P2Y12 receptor expressziójának megváltozását is. Annyit beszéltünk a purinbázis ATP-ről, hogy talán érdemes erről az igen fontos és speciális szerepű receptorról is ejteni egy-két szót!

Csabi

- A P2Y12R az egyik fő mikrogliális purinerg receptor, mely eredményeink szerint alapvető fontosságú szerepet tölt be a mikrogliasejtekben saját környezetük érzékelése során, illetve az idegsejtek és mikrogliasejtek közötti, egészséges állapotban lejátszódó jelátvitel alatt. Sejtfelszíni expressziójának csökkenése általános jelenségnek tűnik sérülés és patológiás állapotok során is. Jelenlegi adataink alapján még csak feltételezzük, hogy magának a receptornak aktiválása vezethet egy kompenzációs expressziócsökkenéshez. Ezek a változások elsősorban arra utalnak, hogy sérülés esetére létezhet egy sztereotip, de összetett „fenotípus-változás csomag” a mikrogliasejt sejtekben. Ezt támasztja alá az is, hogy – ahogy korában is említettük - az akut agyszelettechnika egy érvényes agyi sérülésmodell is egyben.

- Kinek-kinek mi az, amit a legnagyobb eredménynek tart vagy tartana?

Csabi

- Számomra az egyik legnagyobb eredmény az lenne, ha sikerülne felhívni a figyelmet arra, hogy nem elég jól bevált modelleket használni, időről-időre újra kell értékelni őket új, korábban nem ismert, vagy addig elhanyagolt szempontok alapján. Munkánkkal azt is igazoltuk, hogy az ex vivo agyszelet általános sérülésmodellként is megállja a helyét. Azt pedig egészen különlegesnek tartom, ahogy a mikrogliasejt a végsőkig próbálja fenntartani a hálózat működőképességét, még abban a szélsőséges esetben is, amikor a környezete egy nyílt sebfelszínek által határolt vékony agyszövetszeletre redukálódik.

Peti

- A mikrogliasejtek izgalmas, aktív szereplői az idegrendszernek, és feltehetően még sok meglepetést tartogatnak. Most azt sikerült egy kicsit jobban megértenünk, milyen folyamatok indítják be védekező mechanizmusaikat, és azt is, hogy azok milyen hatással vannak az idegsejthálózatra. Egyértelműen újdonság az endogén ATP dinamika. Tudomásom szerint nekünk sikerült először a mikrogliasejtek sérülést követő komplex válaszreakcióját folyamatában megfigyelni, és az események láncolatát a molekuláris szinten bekövetkezett változásoktól a hálózati mechanizmusokig egy adott rendszerben lépésről lépésre követni.

Zsu

Ahogy Peti is, én is az eddig még nem látott térbeli-időbeli dinamikájú ATP aktivitást találom a legmeglepőbb eredménynek, melynek funkciója valószínűleg többrétű annál, mint jelen pillanatban gondolnánk. Különösen érdekes, hogy az ATP, az egyik legfontosabb-leggyakoribb-legegyszerűbb - legősibb molekula, sejten kívül is milyen bonyolult folyamatok részese.

Hiánypótló, hogy ebben a széles körben használt modellben a gliális aktivitást is kellő körültekintéssel írtuk le, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy egy traumamodellben a sérülésre adott válaszreakciókra szakosodott sejtek aktivitása részese a szöveti átrendeződésnek, és akár a hálózati aktivitást is képes befolyásolni. 

- Mi volt a ti kísérleti munkátok, illetve mit éreztek legfontosabb hozzájárulásotoknak ehhez a nagy jelentőségű tanulmányhoz?

Csabi 

- A szomatikus junkciót leíró projekt befejezése közben kérdeztem meg Ádámot, hogy „mellékprojektként” megnézhetnénk-e, mi történik a szeletben a mikrogliasejtekkel. Volt régebben egy akut szeletmodellt használó, de az interleukin jelátvitelre fókuszáló kezdeményezés, csak sajnos elakadt. Felvetettem, hogy hiánypótló munka lehetne a szeletben lejátszódó időbeli változásokat szisztematikusan feltárni. Ezután kerestük meg Petit, az ex vivo képalkotással (imaging) pedig Zsu kapcsolódott be. Jól összehangolt csapatmunka volt, rengeteget konzultáltunk az egyes kísérletek, majd később még az ábrák kialakítása kapcsán is. Ezek mellett az anatómiai mérések módszertanának kidolgozása volt az a rész, amit kreatív folyamatként kiemelnék.

Peti

- Én az akut szeletes metódust hoztam a cikkhez, és főként az elektrofiziológiai mérések kivitelezése volt a feladatom. Mivel ez a cikk a PhD disszertációm alapja, igyekeztem minden kísérleti és kiértékelési folyamatnál jelen lenni, és az anatómiai és képalkotó részekhez is hozzájárulni. Ahogy Csabi is említette, mindenkinek volt valami része minden folyamatban, a kísérletek megtervezésétől a publikálással kapcsolatos teendőkig végig együtt gondolkodtunk. 

Zsu

- Évekkel ezelőtt, Ádám Lendület és ERC pályázatainak kapcsán kezdtem a neuron-mikrogliasejt interakciót vizsgálni ex vivo, sejt- és szeletkultúrákban. A cikk első változatához a mikrogliasejtek dinamikus változásainak 2foton-mikroszkópos megjelenítésével járultam hozzá. Egy újabb kínai-magyar TÉT pályázat az ATP szenzorok korai megszerzéséhez segített hozzá, és kínai partnereinkkel párhuzamosan tudtam tesztelni a különböző ATP-szenzor konstrukciókat. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva léptünk tovább az akut szeletmodell képalkotás/imaging irányába, mely végül új adatokkal és felfedezésekkel gazdagította a kezdetben inkább morfológiai irányultságú cikket. 

-  Mi volt a legnehezebb?

Csabi

- Ez számomra egyértelmű: az elhúzódó bírálati folyamat, annak is különösen az a része, amikor szakmaiatlan és egymásnak ellentmondó vélemények érkeztek az egyik bírálótól. Szerintem sokkal komolyabb szerkesztőségi minőségbiztosításra volna szükség a potenciális bírálók kiválasztása során!

Zsu 

- Én is a revíziós folyamatra gondolok. Nincs nehezebb, mint az új és újabb kiegészítő kísérletek interpretálása úgy, hogy egy meglevő szöveget kell átalakítani anélkül, hogy „folt hátán folt” érzetet keltenénk. 

Peti

- Bizonyára minden kutató számára emlékezetes a legelső elsőszerzős cikk, mely megjelenéséig egy sor ismeretlen szituáció megoldását, nem várt nehézség leküzdését igényli. Ez az én esetemben sem volt másként, de utólag pozitívan tekintek vissza ezekre, hiszen minden felvetődött probléma megoldása hozzájárult a tanulmány színvonalának emeléséhez.

- És mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel?

Csabi

- Egy erősen hiánypótló anyagot sikerült letenni az asztalra, amely felhívja a figyelmet arra a furcsa tényre is, hogy gyakran az évtizedek óta használt kísérletes modelljeinket sem ismerjük eléggé. Külön értékének tartom, hogy “bevállaltunk” egy ilyen kényes és magas rizikóval járó projektet.

Peti

- Igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy korrekt, minőségi munkát végezzünk. Az eredmények kirajzoltak egy izgalmas, új irányvonalat a mikrogliális és az akut szeletes kísérletezés számára, azt pedig a jövő dönti el, hogy mennyire sikerült elérni, hogy más kutatók majd a mi munkánkra alapozva tudjanak messzebbre látni.

Zsu

- Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt egy olyan új, érzékeny és megbízhatóan működő eszközzel dolgozni, mint a GRAB ATP-szenzor. Olyan jelenségeket láthattam, melyeket eddig csak nagyon kevesen figyelhettek meg. Örülök annak is, hogy saját megfigyelésekkel tudtuk kiegészíteni eddigi ismereteinket az akut szeletmodellről. Rengeteg a nyitott kérdés, így kíváncsiságom vetekszik az elégedettség érzésével.