Goda Győző 1952-2025
Ismét kizökkent az idő.
Hosszú-hosszú évekig volt itt Valaki, akinek a nyugdíjba meneteléhez is hozzá kellett szoknunk, pedig kiváló tanítványra hagyta nem csak kedvenc Hitachi elektronmikroszkópját, de a mikroszkóposokat is, akiknek mindig készségesen segített, mégha néha dörmögött is egy kicsit hozzá.
Kiürítette udvari műhelyét is, ahol oly sokunknak igazított-javított meg ezt azt, de mivel a KOKI-t valóban második otthonának, a negyedik emeleten dolgozók legtöbbjét, hozzáértve a Hitachi rendszeres használóit is, pedig némiképp a családjának tekintette, ráadásul a portán volt egy igaz barátja Alkéri Feri személyében, időről időre be-bejárt egy kicsit elbeszélgetni. Eleinte sűrűbben, később ritkábban, leginkább a hétvégén, ha Feri is akkor dolgozott. Szerencsére nem lakott messze, így, ha jobban érezte magát, még a nyár vége felé is összefuthattunk vele, pedig már komolyan beteg volt,.
Kórházba kerüléséről, majd haláláról is Alkéri Ferenctől értesültünk, aki nem hagyta magára, amit ezúton is köszönünk neki.
Remélem nem kell már sokáig várni, hogy az intézet előcsarnokában a Szentágothai és Cajal szoborportrék közötti térben ott álljon a műalkotássá váló Hitachi torony, amiről valószínű többeknek, majd ő is eszükbe jut.
Köszönjük, Győző! Nyugodj békében!

A kép egy 2021-ben készült videófelvételből származik. Kőszegi Szilvia készítette, miközben Goda Győző
megismertette vele a Hitachi 7100 elektronmikroszkóp működését.


A kép nem sokkal azután készült, hogy dolgozni kezdett az intézetben.