Junior Prima Díjat nyert Zichó Krisztián!
A Magyar Fejlesztési Bank és a Prima Primissima Alapítvány által 2007-ben alapított Junior Prima Díj magyar tudomány kategógóriájának díját 33 évnél fiatalabb tudósok kaphatják meg, mint a korosztályukban elnyerhető egyik legnagyobb elismerést. Két évvel Prokop Suzanne díja után, most Zichó Krisztián nagy és megérdemelt sikeréhez, Junior Prima Díjához gratulálunk!
Sok előnye lehet annak, ha valaki megfelelő időben van a megfelelő helyen! Különös szüksége van erre a szerencsére annak, aki – természetesen mindenféle más fontos teendőkre hivatkozva -a napi híreknek nem hogy olvasását, de hallgatását is lehetőleg elkerüli. Egy kis szerencsével így láthattam meg Zichó Krisztián kezében az átvétele utáni napon a Junior Prima Díj elegáns üvegplakettjét. Szavam egy pillanatra akadt csak el – de csak az átadás dátuma miatt, ugyanis későbbi időpontra emlékeztem. Egy olyan kutató esetében ugyanis, akinek az ominózus 33 éves korhatárig már két első szerzős Science cikke (és egy PLOS Biology-ban megjelent első szerzős munkája is) van egyéb magas presztízsű közleményekben való részvétele mellett, azon lehetett volna csodálkozni, ha senkinek nem jut eszébe, hogy ajánlja őt erre a díjra, de azon nem, hogy megkapja.
El is árasztottam azonnal egy sor kérdéssel, amire szép sorjában válaszolt is. Mert egy sikeres kutatótól manapság ez is, és egyre inkább, elvárt.
Kezdjük tehát a jelölés lényeges momentumával!
- A nyár elején keresett meg Freund Tamás, az Akadémia elnöke (és intézetünk volt igazgatója), hogy jelölne a díjra. Már a jelölésnek is nagyon örültem. Az igazi meglepetés az volt, amikor nyár végén megtudtam, hogy meg is kaptam a Junior Prima Díjat. Először el se hittem. Azt hiszem, ez életem eddigi legnagyobb elismerése.
- Két hete talán, hogy a PhD védésed volt. Bírálóid szinte túllicitálták egymást elismerő szavaikkal, és nem győztek gratulálni eddigi eredményeidért!
- Úgy gondolom, a díj szép zárása az egyetemi és PhD tanulmányaimnak is, az azalatt elsajátított és kibontakoztatott kutatómunkámnak. Egyfajta külön öröm is eltölt, hogy pont a doktori disszertációm védése után, ennek a korszaknak mintegy lezárásaként vehettem át.
- A díjat intézetünkből már többen megkapták, sose gondoltál rá? Még a két Science cikk után sem?
- Igazából annyira nem. Azt hiszem, akkor megy a legjobban a kutatómunka, ha nem egy-egy ilyen elismerésre hajt az ember, hanem pusztán a megismerés öröme, az újdonság felfedezése van szeme előtt, és bízik abban, hogy amit talált, azt a hazai és nemzetközi közönség is eléggé izgalmasnak találja, és elismeri. Akár azzal, hogy a felfedezése egy rangos folyóiratban jelenik meg, akár azzal, hogy utána egy-egy rangos díjjal, ösztöndíjjal jutalmazzák munkáját.
- Részed volt ezekben is, még ha nem is ehhez fogható nagyságrendben. Mit jelent egy ekkora díj?
- Úgy gondolom, hogy ez a díj a felelősség súlyát is ráhelyezi az illetőre. Ha megnézem a korábbi díjazottakat, mindnyájukon látom, hogy nagyon szép karriert futottak be és futnak továbbra is töretlenül. Egyszóval azt érzem, hogy nincs megállás, nem szabad hátra dőlni, hiszen az eddig elsajátított tudásommal, az eddig kiérdemelt elismerésekkel egyfajta felelősséggel is tartozom mindazoknak, akik hittek bennem. Továbbra is legalább ennyit, vagy a jövőben még akár többet is szeretnék majd mutatni.
- Ez kifejezetten nagy kihívásnak tűnik!
- Úgy érzem, nagy szerencsém van. Egyrészt azért, mert tényleg azt csinálom, amit szeretek. Agyunk működésének megértésén szerettem volna munkálkodni már gimnazista korom óta, és erre az orvosi egyetem és a KOKI-ban ért tapasztalatok csak ráerősítettek. Másrészt Istenbe vetett hitemmel bízok abban, hogy a jövőben is tudok majd érvényesülni az egyre mélyülő és metodikailag szélesedő tudomány tengerében.
Mindehhez még azt is fontosnak gondolom kiemelni, mennyire jó csoportközösségünk van. Még az olyan hétköznapokon is, amikor nem épp úgy sikerülnek a kísérletek, ahogy szerettük volna, akkor is támogatni tudjuk egymást.
- Neveket is említenél?
- Különösen hálás vagyok (Nyiri) Gábornak a mentorálásáért, és hogy ki tudtam és tudom bontakoztatni a tudásomat a csoportban. Csoportunk valamennyi tagjának, különösen Rékának, Boldizsárnak, Hunornak és Áronnak, akikkel nemcsak munkaidőben támogatjuk egymást, hanem szabadidőnkben is ki tudunk kapcsolódni egymás társaságában, nevetve egy-egy félresikerült kísérleten is.
- Ez már kezd PhD védésed végéhez hasonlítani : )
- Végezetül nagyon hálás vagyok feleségemnek, szüleimnek és barátaimnak az évek során nyújtott támogatásáért. Nagyon jó érzés volt, hogy a társaság lehetővé tette, ők is elkísérjenek ennek a neves díjnak a díjátadójára, és osztozzanak velem örömömben, mert úgy gondolom, hogy a siker és az azzal járó öröm akkor igazi, ha azt az ember a szeretteivel meg tudja osztani.