Kiváló PhD témavezetőnk: Hangya Balázs

2024. július 15. hétfő
Címkék: Hírek

Nem csak ember, kitüntetés is sokféle van, azt pedig a statisztika magas tudománya is igazolta, hogy aki már kapott egy nagy elismerést, könnyebben kapja meg a következőt. Az a kitüntetés azonban, amit Hangya Balázs július 10-én vett át a Semmelweis Egyetemen, nem az előbb említett díjak közé tartozik. Annyira nem, hogy Balázs nem is tudott arról, ilyen is van.

 

Hasonló díjat számos egyetemen bevezettek, de sehol sem régi. Ezen akár csodálkozhatnánk is, hiszen ha nem is megyünk el Platón Akadémiájáig (i. e. 387) -ben, és csak megemlítjük a Nagy Károly által az arisztokrácia gyermekei részére, a Német-Római Birodalom vezetéséhez szükséges ismeretek elsajátításának céljára Aachenben létesített intézményt, akkor is majd ezer éve már, hogy Bolognában hivatalosan is megalakult az első egyetem (1088). Csakhogy! Ott az oktatókat magistereknek hívták, a DIÁKOK önkormányzati szervezetnek neve volt az universitas, a tanárok testületéé a collegium, tanítani pedig csak az taníthatott, „aki bizonyos vizsgálatok kiállása után a tanításra engedélyt (licentia docendi) kapott” A venia legendi -nek nevezett doktori rangfokozat megszerzéséhez nem volt elég a tudás, a vizsgák sikeres letétele, ahhoz meglehetősen sok pénz is kellett.

Hosszú volt tehát az út a PhD-nak (Philosophiæ Doctor) nevezett tudományos fokozat bevezetéséig, a nyugati világban már a 19. század végén, nálunk ilyen-olyan történelmi kényszerűségek miatt csak néhány évtizede. Az is belátható, hogy fontosabb volt a doktori iskolák, a képzési és vizsgaszabályok megalkotása, mint a „Kiváló PhD témavezető” kitüntetésé.

Semmelweis Egyetemen 2020 óta kaphatja meg az, akit PhD hallgatói teljesítménye alapján erre méltónak ítélnek, és a KOKI-ban folyó ilyen munka színvonalára jellemző, hogy rögtön az első évben kitüntették vele egyik munkatársunkat, Rózsa Balázst. A következő évben Dénes Ádám, 2023-ban pedig Katona István kapta meg ezt az elismerést.

-  Még ha nem is tudtál róla, azért gondolom, örültél a kitüntetésnek, melyhez munkatársaink nevében is gratulálok!

 - Egyáltalán nem számítottam rá, de ilyenkor lehet igazán örülni, ugyanis a dopamin és az acetilkolinos sejtek is a meglepő jutalom hatására a legaktívabbak! :) 

- Örülök, hogy ezt is megtudtam! A kitüntetés ténye mellett volt örömödnek esetleg más oka is?

- Különösen azért örültem, mert egy olyan tevékenységet díjaztak, amit egyébként nem igazán mérnek: a megvédett PhD dolgozatok minőségét. A laborban szerzett PhD fokozatok száma is csak egy szám az éves jelentések valamelyik táblázatában, a minőségüket végképp nem szokták firtatni. Emellett azért is örültem ennek, mert az időm jelentős részét olyan tevékenységek teszik ki, melyek elvártak – mint például egy ilyen interjú is - de a labor jövője, finanszírozása nem ezeken múlik. Aki altruista, sokat ilyen feladatot vállal, aki opportunista, az nem.

- Szerencsére úgy tűnik, ezek a vállalások a Te és csoportod tudományos teljesítményét nem gyengítik!

 -   Amiért a kitüntetést kaptam, az nem is tartozik ezek közé, hiszen PhD hallgatóink jó cikkei a labor jó cikkei is egyben. És ha közhelynek hangzik is, ez a kitüntetés az ő jó munkájuk elismerése is.

- Ebben a tanévben több kiváló hallgatódnak is volt védése!

 - Álljon is itt a neve a „hősöknek”, a védés időpontjának sorrendjében: Dr. Laszlovszky Tamás, Dr. Király Bálint, Dr. Jámbor-Hegedüs Panna. A díjelőadás kapcsán megnéztem, hárman együtt a labor cikkeinek több, mint felét jegyzik. Tamás és Panna a Semmelweis Egyetemen védett, így a díj odaítélése feltehetően az ő publikációik alapján történt, míg Bálint az ELTE-n, de az ő neve is mindenképpen ide kívánkozik.

- A végzést követő posztdoktori időszakot, már csak tapasztalatszerzés céljából is, a legtöbben más laboratóriumokban töltik. A Te hallgatóid esetében ez hogyan történt?

- Tamás jelenleg a Neunos cégnél (Szeged), ahol az epilepszia nem gyógyszeres kezelését akarják megvalósítani, a data science csapat vezetője. Panna a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet rezidense, Bálint pedig még posztdoktori állását keresi. 

- Mellettük is voltak hasonlóan kiemelkedő tanítványaid?

- Még két "diák" munkáját emelném ki. 

Dr. Schlingloff Dániel is nemrégiben védett. Témavezetője ugyan Gulyás Attila volt, de már négy éve nálunk végez nagyon színvonalas munkát. Kocsis Barnabás, aki MSc hallgatóként tűnt ki, jelenleg Ulbert István (HUN-REN TTK) laborjában készül megvédeni PhD téziseit. 

- A díj átvétele előtt/után egy előadást is kellett tartanod, a felkérés szerint saját életpályádról. Erre egészen másképp kellett felkészülnöd, mint egy konferenciára vagy akár egy tudományos ismeretterjesztő eseményre is! 

- A felkérésnek megfelelően egy picit bemutattam a csoportvezetéshez vezető utamat is, hátha inspirál egy-két diákot, de főleg a csoport tudományos eredményeiről és terveiről számoltam be, nagyrészt a frissen védett hallgatók eredményeit kidomborítva. 

- Meg voltál elégedve az „eredménnyel?

 - Elég ritkán fordul elő, hogy elégedett vagyok az előadásaimmal. Most is úgy gondolom, egyszerűsíthettem volna az idegtudományi részeket, hiszen velem ellentétben, az orvostanhallgató közönség egy részének valószínűleg nem a neuroanatómia gyakorlatok voltak a kedvencei. 

 

<< Vissza