PhD védésen a Gráci Orvostudományi Egyetemen. Ahány ház, annyi szokás

Mielőtt ottani tapasztalataimról beszámolnék, hadd idézzek fel egy régi koncerten történt apró kis eseményt. Kocsis Zoltán, akinek neve fogalom volt míg élt, remélem elnézné nekem, hogy elmesélem. Egy koncert szünetében a körülötte lévő társaságban valaki megkérdezte, előfordulhat-e egy ilyen eseményen, hogy valaki unatkozik. Ő azonnal rávágta, „de még mennyire, és hányszor”! 

Bizony konferenciákon, tudományos előadásokon is el lehet néha álmosodni, lehet unatkozni, és sokak szerencséje, hogy a mobil ott is kéznél van. (Néha még meg is szólal.) Pedig egy tudományos előadásnak ugyanúgy élőnek kellene lennie, mint egy jó koncertnek! Mindenki, aki előadásokra jár, egyetérthet azzal, hogy nem elaludni, de felébredni lehet egy jó előadótól és előadástól, még akkor is, ha a téma messze túlmutat valaki szorosan vett kutatási területén. A kivételesen jó előadások, előadók ritkák, ahogy a világcsúcsokat sem lehet naponta elérni, de azt elő lehet segíteni, hogy egy tudományos esemény kapcsán, példának okáért egy PhD védésen, a lehető legtöbb pozitív élmény érje annak minden szereplőjét. És bár itthon is vettem részt már olyan PhD vagy MTA doktori védésen, ahol minden résztvevő azt érezte, egy kivételes esemény részese lehetett, gráci tapasztalataim megmutatták, hogyan lehet úgy egyszerűsíteni, „hallgatóbaráttá” tenni ezt a hivatalos-tudományos eseményt, hogy közben a tudományos szempontok csorbát ne szenvedjenek.

A jelölt és a bírálók felé a követelmény a hazaihoz hasonló. Minimumfeltétel ott is a legalább egy első szerzős nemzetközi, SCI-listás közlemény, bíráló pedig csak olyan lehet, akinek sem közös publikációja, sem közös munkája nem volt a jelölttel, és még a PhD-képzésben sem volt kapcsolatban a Grazi Orvostudományi Egyetemmel. A bírálati folyamatot a Doktori Hivatal jelentősen segíti azzal, hogy ők ellenőrzik a formai követelmények betartását, a plágiumszűrés eredményét is mellékelik. Ott a dolgozatot csak elektronikusan küldik szét, és a bírálat is így készül, igen hasonlóan egy cikk bírálatához. Erre utalnak többek között a tézisek további sorsát eldöntő lehetőségek is: jelen állapotában is elfogadható; kisebb javítások, módosítások után fogadható el, vagy teljes átdolgozás, és a munka újra benyújtása szükséges.

A témavezető szerepének és felelősségének elismerése is, hogy a bírálatokat ő is megkapja, a csoport tagjai pedig segítenek ellenőrizni nem csak a kis szöveghibák javítását, de azt is, hogy a kért módosításokból egy se maradjon ki, amit változtatások mind bekerüljenek a végső változatba. Miután ezt hivatalosan is ellenőrzik, a jelölt felkészül az előadására, a bíráló összegyűjti kérdéseit, melyeket az előadás után tesz fel. Elektronikusan benyújtott bírálatának egyetlen sorát sem kell felolvasnia, s így szóba sem jöhet, hogy ugyanazokat a hibákat-javaslatokat-kérdéseket hallja kétszer a hallgatóság, vagy hivatkozik rá a második bíráló. Minek is emlegetni azt, amit kijavítottak, ami már a múlt? A PhD dolgozatokat gyűjtő irattár pedig, tartalmazzon könyveket könyvespolcain, vagy tartsa a felhőben minden kincsét, a kijavított, alaposan ellenőrzött munkát őrzi, ami mellette természetesen ott vannak a bírálók megjegyzései is. 

Itthon a házi védések és házi bírálók nagy segítséget jelentenek ahhoz, hogy a Doktori Hivatalba beküldött dolgozat sokkal jobb lehessen, mint amit ők bíráltak, de a hivatalos bírálók kifogásaira, kérdéseire csak az írásban benyújtott felelet a válasz, amit felolvasnak vagy elmondanak, maga a dolgozat marad, amilyen volt. Szerencse, hogy legalább a védésen elhangzó előadások már megfelelnek a bírálat kérelmeinek.

Grácban a hallgatóság (kb. 30 fő) és a három fős bírálóbizottság tagjai egy U alakú asztalnál ültek, ami a terem adottságából következett, és hogy „a forma kedvéért” nem ültettek bennünket külön asztalhoz, igen bölcsen tették. A bizottság bemutatását az elnök (egyben az esemény titkára) végezte, és bár egyikünk sem volt ennek az egyetemnek a munkatársa, csak a névre és munkahely egyszerű nevére szorítkozott, így két percbe se telt, jelöltünk már el is kezdhette 20 - 25 perces előadását. Kimaradt az itthon megszokott életrajz felolvasása is, amit senki nem hiányolt, hiszen a bizottság tagjai hivatalból olvashatták, a többiek pedig személyesen ismerték az előadót. Valószínű, a szabályzat ezt nem tette kötelezővé, azt viszont szigorúan megszabta, hogy egy védés időtartama minimum 60, maximum 90 perc lehet. Ebből 20-25 perc az előadásé, és minimum 30 percig kell tartson a „kérdés-felelet” rész. 

Ez volt a legizgalmasabb, hiszen nem csak a jelölt nem tudta előre a kérdéseket, de a kérdezőknek is támadtak új kérdései az előadás, vagy egy válasz kapcsán. A kérdések sorát a két bírálónak kellett kezdeni, aztán csatlakozott az elnök, a témavezető! (nem előre megbeszélt kérdés volt, az előadás alatt jutott eszébe) és a hallgatóság tagjai is. Nálunk egyetlen kérdés vagy megjegyzés is igen ritka, míg ott ez megszokottnak tűnt. 

Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy kitűnő jelöltünk volt. A kérdések néha igen rövid magyarázattal, irodalmi utalással, de sosem hosszas bevezetéssel hangoztak el, és már kaptuk is a választ, többször irodalmi hivatkozásokkal is támogatva. Mivel úgy 25-30 kérdés és az azonnal, még formája szerint is helyesen megfogalmazott válasz után a hatvan percet is túlléptük, elnökünk igen bölcsen úgy döntött, hogy a követelményeknek eleget tettünk. Megkérte a jelöltet és a hallgatóság tagjait, fáradjanak ki a folyosóra, de ne menjenek messzire.

Mindhárman messzemenőkig elégedettek voltunk a jelölt teljesítményével, de hogy formai hibát se vétsünk, külön-külön javasoltuk, hogy a három lehetőség közül – nem felelt meg, megfelelt, kiválóan megfelelt – a kiválóan megfelelt minősítést kapja. Miután ezt alá is írtuk, a bírálóbizottság elnöke kinyitotta az ajtót, közölte az eredményt a folyosón álló jelölttel és a hallgatósággal, és témavezetőjének is gratulált. A boldog jelöltnél azért két ember talán még boldogabb volt. Az egyik a témavezetője - „mondtam, hogy nagyon okos!” – a másik pedig Sowmya bátyja, aki nővére nagy napjára Dél-Indiából érkezett. 

A következőkben nagyjából minden úgy történt, ahogy nálunk is.

Tudom, történhetett volna ez az egész sokkal kevésbé lelkesítő módon, és nálunk is voltak-vannak olyan védések, ahol kiemelkedően jó a jelölt, és mindenki elégedett. De a kétségtelen változások ellenére, melyek csak az utóbbi 10 évben is történtek, úgy tűnik, lehet még változtatni.

Követendő lehet, hogy nálunk is a kijavított dolgozat kerüljön megőrzésre, és értelme van annak, hogy az egész eljárás időtartama meghatározott. Segíti a figyelem-érdeklődés fenntartását, ha nem olvassák fel se ketten se többen, gondos munkával megírt, legtöbbször nagyon tanulságos, de óhatatlanul ismétléseket is tartalmazó bírálataikat, melyeknek együttes felolvasási ideje a jelölt előadásánál is hosszabb lehet.

Igaz, közönség előtt vizsgázni nem könnyű, de nyilvánvalóvá teszi a jelölt tudását, és aki felkészül, megérdemli, hogy bizonyíthasson azok előtt is, akik számára a legfontosabbak. 

Végül is, ez a nap az ő napja kell legyen.