Régi és új akadémikusaink

Mielőtt a KOKI harmadik igazgatója, Vizi professzor úr az MTA elnöke lett, az intézet legnagyobb csoportját vezette. Az egyik csoportértekezletén, miután körbe kérdezgette, ki mit csinált az elmúlt időszakban, megjegyezte, hogy aki egy kutatóintézetben kutatóként dolgozik, az minden lehetőséget megkapott arra, hogy elérje a legmagasabb megpályázható tudományos fokozatot, az MTA doktora címet.  Ezt bíztatásnak szánta csoportja számos fiatalja számára. Igazát nem csak az mutatja, hogy az akkori fiatalok közül nem is egy elérte már ezt a címet, de az is, hogy van, aki ezen is túllépett. Ő Sperlágh Beáta, aki ma a KOKI igazgatója, 2025. május 7. óta pedig hivatalosan is az MTA rendes tagja. Gratulációnk és elismerésünk azonban Acsády Lászlót, a Thalamus kutatócsoport vezetőjét is megilleti, akit szintén hat évvel – azaz két MTA választási peridódussal ezelőtt - választottak levelező taggá, és most levelező tagból ő isaz MTA rendes tagja lett.

Intézetünk kb. 140 kutatót foglalkoztat, így nem volt mindennapinak mondható, hogy közülük hat - Vizi E. Szilveszter, Makara Gábor, Freund Tamás, Nusser Zoltán, Acsády László és Sperlágh Beáta – akadémikus! Mára még jobb az arány, ugyanis május 7-én Dénes Ádámot, a Neuroimmunológia csoport vezetőjét az MTA levelező tagjának választották! (Úgy is mondthatnánk, hogy intézetünkben minden huszadik kutató akadémikus.)

Voltak, akik Ádám megválasztásán komolyan meglepődtek. Mert ki hallott még olyat, hogy valaki 2024-ben lesz az MTA doktora, egy év múlva pedig már akadémikus? Úgy tűnik, az idő nem csak Einstein szerint relatív dolog, és 200 éves akadémiánk sem akar vaskalapos módon ragaszkodni konvekciókhoz. A megválasztás kapcsán még azt is meg kell említeni, hogy a Biológiai Osztály nem arról hires, bárkit is első szóra/jelölésre tagjai közé fogadna. Maga ez a tény is alátámasztja Ádám kutatásainak, eredményeinek jelentőségét – és elfogadottságát.

Gratulációnk mellé néhány kérdést is mellékeltünk.

- Az MTA doktori cím megpályázását tehát nem kapkodtad el. Igaz, Freund Tamás nálad fiatalabb, 39 éves volt csak, mikor akadémikus lett, de ez 6 évvel MTA doktori védése után történt! 

- A megválasztás engem is váratlanul ért. Nagyon megtisztelő volt, hogy Tamás Gábor, Nusser Zoltán, Acsády László, Deli Mária és Szathmáry Eörs jelöltek, köszönöm nekik a bizalmat. Számomra már önmagában nagy érték, hogy munkánkat ilyen formában is elismeri a hazai tudományos közösség, hiszen amit csinálunk, az az idegtudomány és az immunológia határfelületén zajlik, nem beszélve a kutatásaink orvosbiológiai vonatkozásairól. 

- Miért gond, hogy kutatásotok az egyik “fő irányzatba” sem tartozik?

- A hasonló interdiszciplináris kutatások sokszor azért maradnak "árván", mert nehezen illeszthetők adott tudományos iskolák élvonalbeli kutatásaihoz, amelyeket a szakma nagyjai, ha arra érdemesnek ítélik őket, támogatnak. A KOKI-ban a klasszikus idegtudományok területének több, nemzetközileg is méltán elismert kutatási iránya létezik, és nagy öröm, hogy ehhez az örökséghez a gliasejtek, a neuroimmun folyamatok és az idegrendszeri betegségek gyulladásos folyamatainak vizsgálatával mi is hozzá tudtunk valamit tenni.  

- A mikroglia kutatás valóságos "aranybánya" lett számotokra - de aranybányában dolgozni több szempontból is veszélyes. Melyek a főbb veszélyforrások?

- Egy kutatási téma elismertsége sokszor nem követi annak objektív fontosságát, mert egyes felfedezéseknek a tudomány fejlődésére kifejtett hatását csak jóval később lehet érdemben mérni. Számos divatos témáról ugyanakkor kiderül, hogy nincs benne elég "üzemanyag", bár az is előfordul, hogy koncepcionális vagy módszertani előrelépések miatt aztán újból reflektorfénybe kerülnek. 

- A te esetedben mi volt a helyzet?

- Húsz évvel ezelőtt már aktívan foglalkoztam a mikrogliával, de nagyon kevés ember gondolta, hogy ebből lesz valami. Ez részben indokolható is, hiszen nem voltak még megfelelő módszerek következtetéseink robusztus bizonyítékokkal való alátámasztására. A mikroszkópos és in vivo képalkotó módszerek fejlődése, az omikai módszerek térnyerése, illetve az adott sejttípusok szelektív modulálásának módszerei, amelyekkel az agyi gyulladásos folyamatokat és a mikroglia sejtek működését hatékonyan lehet vizsgálni és befolyásolni, hozták meg az áttörést, és tették fel a mikroglia kutatásokat a térképre.

- Miért lett olyan fontos az idegrendszeri kutatásokban a mikroglia szerepe?  

- Azért, mert a gyulladásos folyamatok szerepe a legtöbb idegrendszeri betegségben egyre fontosabbnak látszik, miközben még mindig nagyon pici eszköztárunk van a gyakori idegrendszeri betegségek érdemi terápiájára. Most a mikrogliának is “osztottak lapot”, de egyben nagy kihívást is jelent, hogy az igen kompetitív nemzetközi környezetben magas színvonalon tudjunk a témával foglalkozni. 

- A mikroglia kutatások adhatnak tehát választ és hozhatnak megoldást?

- Erre nehéz felelősséggel válaszolni. Az a tény, hogy sok száz gyógyszerjelölt molekula, amely az idegsejtek kórfolyamatait próbálta gátolni, megbukott a klinikai vizsgálatokban, még nem garantálja, hogy a neuroimmun folyamatok modulációja vagy gátlása majd mindent egy csapásra megold. Sajnos nem értjük még jól e folyamatok működését, és nagyon alaposan meg kell gondolni, mi kerüljön majd a klinikumba, nehogy kellő bizonyítékok híján, újra bukás legyen a sok kutatás vége.

- Mi jelenti számodra - a megtiszteltetés mellett- a legnagyobb örömet és/vagy kihívást, ebben az akadémikusságban?

- Rengeteg jó cél van, amiért érdemes dolgozni! A kérdés inkább az, mivel érdemes ezek közül foglalkozni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jelenlegi neuroimmunológiai és orvosbiológiai kutatások ne csak a tudomány fejlődéséhez tudjanak hozzátenni, de érdemi előrelépést is lássunk az idegrendszeri betegségek kezelésében.

A következő egy-két évtized sorsfordító lehet az öregedő társadalmak egyik legnagyobb kihívása, a neurológiai kórképek eredményesebb kezelése terén, és  önmagában is nagy felelősség az ezzel foglalkozó kutatóknak, hogy mi valósul meg a sok lehetőség közül. Itt már nem lesz elég kis hatékonyságú gyógyszerjelölt molekulákkal tovább nem kísérletezni, muszáj lesz érdemben megértenünk az idegrendszeri kórfolyamatok lényegét, és hogy ezek közül mibe lehet eredményesen beavatkozni. 

- Egyéb, nem kifejezetten kísérleti tervekkel kapcsolatos fontos feladat?

- Ebben a sok társadalmi problémával, útkereséssel terhelt korszakban a tudományba vetett bizalom erősítése is nagy kihívás, hiszen most mintha ennek pont ellenkezője történne. Itt a kutatóknak, különösen az adott területek vezető kutatóinak, komoly felelőssége van. Sokkal többet és jobban kell kommunikálnunk, és egyértelművé kell tennünk, hogy a tudomány nem egy elvont képződmény, amit az elit a saját szórakozására talált ki, hanem nagyon is kézzelfogható céljai vannak, és folyamatosan a jelen kor fontos problémáinak megoldásán munkálkodik. 

Az Akadémia feladatai közé ezért nem csak a minőségi tudomány képviselete tartozik, de az is nagyon fontos, hogy  irányt mutat a tudomány eredményeinek értelmezésében és lehetséges társadalmi hasznosításában is.