Dénes Ádám és az Academia Europaea

Azok közül, akik figyelemmel kísérik a tudomány újabb eredményeit és érdeklődnek a tudománypolitika iránt is, vajon hányan tudnának válaszolni arra a kérdésre, melyik az az 1988-ban alapított európai intézmény, melynek a "fizika és mérnöki tudományok" és az "élettan és idegtudományok" szekciójában jelenleg 20-20 magyar tag van?
Nem kell senkinek az interneten keresgetnie, az Academia Europaea-ról van szó.
Mint idegtudományi kutatásokat végző magyar kutatók, természetesen büszkék vagyunk eredményeink ilyen magas szinten történő elismerésére, hiszen azt mondhatjuk, az országok népességére vonatkoztatva több képviselőnk van itt, mint a világhírű kutatóhálózatokkal rendelkező németeknek vagy franciáknak. Azonban inkább annak örülünk, hogy ehhez az eredményhez a KOKI kutatói milyen jelentősen járultak hozzá.

Vizi E. Szilvesztert, intézetünk volt igazgatóját és az MTA volt elnökét már az Academia megalakulása utáni negyedik évben taggá választották. Az ezredfordulóval generációváltás is történt. Freund Tamással (volt igazgatónk, jelenlegi MTA elnök), Nusser Zoltánnal (jelenlegi igazgatónk), a legfiatalabb, mindössze 40 évesen tagságot nyert Katona Istvánnal, majd Acsády László és Sperlágh Beáta után a maga 44 évével szintén fiatal tagnak számító Dénes Ádámmal együtt, ma már heten képviselik az Academia Europaea-ban nem csak a magyar idegkutatást, de az intézetet is.

- Minden elismerésem a megválasztásodhoz, kedves Ádám! Először hadd kérdezzelek arról, hogyan értesültél a jelöltségről?

- Alexei Verkhratsky, aki a glia kutatások egyik "Nagy Öregje", úgy fél éve írt nekem egy levelet, hogy a mikroglia és az agyi gyulladásos folyamatok terén elért eredményekért szeretne jelölni a tagságra. Ezt nagyon megtisztelőnek találtam, és elküldtem a jelöléshez szükséges adatokat.

- A jelöltállítás nem csak az akadémiákon, az élet sok területén ismert eljárás, a szabályok azonban természetesen nem ugyanazok. Személyesen is jól ismerted ajánlódat, vagy csak egymás munkáit olvastátok, konferenciákon találkoztatok?

- Alex a University of Manchester professzora. Érdekes, hogy bár Manchesterben én is több, mint öt évet töltöttem el, akkoriban csak elvétve találkoztunk egy-egy konferencián. Az érdemi ismeretség akkor alakult, amikor már hazatértem a KOKI-ba. Meghívtak, hogy tartsak egy plenáris előadást az Achúcarro Glia School (Bilbao) keretein belül. Itthon valószínű kevésbé ismert ez a kiváló, glia sejtek vizsgálatára specializálódott baszk idegtudományi kutatóintézet. Pedig Nicolás Achúcarro és Pío del Rio-Hortega a Cajal iskola nagyjai. Utóbbi nevéhez köthető a mikroglia sejtek felfedezése, miután Cajal és Achucarro ezüst impregnációs technikáját alkalmassá tette a megjelenítésükre. Alex az intézet tanácsadója és tiszteletbeli igazgatója is egyben. Megtisztelő számomra, hogy azóta is nyomon kíséri eredményeinket.

- Azt hogyan tudtad meg, hogy megválasztottak? Mennyire lepődtél meg, hogy felvettek?

- Az Academia Europaea tagválasztási rendszeréről annyit tudok, hogy kompetitív folyamat, és minden esetben az adott szakterület egy független tudományos bizottsága dönt a felvételről. A procedúra menete pontosan szabályozott, transzparens, ahogy ez honlapjukon is olvasható. Meglepetésként ért, amikor kaptam egy fülest a Physiology & Neuroscience Section Committe pozitív döntéséről.
Úgy tudom, a jelölési procedúrának négy lehetséges kimenetele van. A felvétel vagy elutasítás mellett a jelölt későbbi várományosként "Strong candidate" vagy "Future contender" cimkét is kaphat. Nem lettem volna meglepve, ha velem is ez történik, és nem vesznek fel az első alkalommal.

- Mit jelent számodra ez a tagság?

- Nagy megtiszteltetést, amely azonban nem csak engem érint, hiszen a kollégáimmal együtt végzett kutatómunka nemzetközi láthatósága szempontjából is sokat számít, hogy az Academia Physiology & Neuroscience osztályában a jelenlegi 20 magyar tag egyike lettem. Kicsit úgy érzem, hogy ez a hazai glia kutatások eredményeinek nemzetközi elismerését is jelenti, ami külön örömmel tölt el.

- Mit gondolsz ennek a maga nemében egyedi intézménynek a szerepéről és fontosságáról?

- Az Academia Europea nagy presztizsű intézmény, megvalósítja alapítói szándékát, akik azt kívánták, hogy a pán-európai tudományos akadémia szerepét töltse be. Most, hogy magam is tagja lehetek, csábító lenne azt mondani, ez az intézmény annyira meghatározó az európai tudományban, mint Angliában a Royal Society. Ehelyett azt gondolom, hogy a tudomány eredményeinek népszerűsítésében, tudományos programok kezdeményezésében vagy a nemzeti-európai döntéshozók és a tudomány párbeszédjének elősegítésében egy ilyen intézmény rendkívül sokat tehet, azonban természeténél fogva nem lép fel nagy léptékű programok finanszírozójaként vagy döntéshozóként. Inkább szellemi irányadóként érdemes tekinteni rá a tudományt érintő fontos kérdésekben.

- Bizonyára ismered 1988-as alapítóinak céljait is. Mennyire értesz egyet velük?

- Ahogy az Academia honlapján található összefoglaló egyik mondata is kifejezi, azzal a céllal alapították számos európai ország tudományos akadémiáinak együttműködésével, hogy tagjai elősegítsék a minőségi tanulást, oktatást, és kutatást. Ez ma is olyan cél, mellyel mindnyájan egyetérthetünk.

- Mi szükség volt a nemzeti akadémiák mellett erre is?

- Szerintem egyre nagyobb és nagyobb szükség van az olyan határokon átívelő intézményekre, amelyek anyagilag és politikailag is függetlenek, és a tudományos minőség elősegítése mellett kiemelt figyelmet fordítanak az oktatásra és a szélesebb tömegek tájékoztatására is.

- Az Academia új tagjaként milyen terveid vannak, milyen munkába szeretnél bekapcsolódni leghamarabb?

- Először is szeretném megismeri a tagsággal járó lehetőségeket, különösen azt, hogy milyen módon lehet a minőségi tudomány eredményeinek népszerűsítését elősegíteni. Erre egyre nagyobb szükség van, ahogy azt például a koronavírus világjárvánnyal kapcsolatos társadalmi problémák is jól jelzik. Nagyon nagy károkat okoz a tudományellenesség, vagy az indokolatlan szkepticizmus a tudomány eredményeit illetően. Ezt csak azzal lehet enyhíteni, ha közérthető módon jutnak el lehetőleg minél szélesebb rétegekhez azok a tudományos kérdések és eredmények, amelyek alapvetően meghatározzák az életünket.
És ebben a tudomány művelőinek ma nagyobb felelőssége van, mint korábban bármikor.