Intézetünk győztesei és helyezettjei a SE TDK konferenciáján

2025. február 10. hétfő
Címkék: Hírek

Az év első olyan TDK konferenciáját, melyben ifjú kutatóink bemutathatták tudásukat  és eredményeiket, 2025. február 6-8 -ig tartották a SE Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében.  

Egy versenynek, "nemes versengésnek", becsületes küzdelemnek, bármilyen területen is történik, végső soron az a célja, hogy segítsen az élet egészen másféle díjaiért való küzdelmeiben a helytállást. Ehhez minden résztvevőnek először is saját magát kell jobban megismernie, szembesülni erényeivel és hibáival, erősségeivel, de gyengeségeivel is. Mások legyőzésének mikéntjéről csak ezután érdemes gondolkozni.

A tudományos versenyek is akkor érik elé céljukat, ha a versenyzőnek, akár győztes lesz, akár nem, sikerül saját magát jobban megismernie, és a tapasztalatok alapján készülni a következő megmérettetésre.

 

A SE TDK konferenciáján most szereplő ifjú kutatóink közül három első díjasunk közül kettő OTDK jelölést, egyikük OTDK konferencia részvételre javaslatot nyert, van két második helyezettünk és három harmadik helyezet hallgatónk is.

Gratulálunk a győzeteseknek, helyezetteknek és felkészítő témavezetőiknek, és további szép sikereket kívánunk!

 

IDEGTUDOMÁNYOK A 

                I.    Tóth Katalin Zsófia, ELTE, TTK MSc, V.                                     OTDK jelölt 

Témavezető: Dr. Maglóczky Zsófia, Dr. Szocsics Péter

                II. Zsoldos Tamás SE, ÁOK, II. 

Témavezető: Dr. Nyiri Gábor, Orosz Áron PhD hallgató

                III. Szőke Mira, SE, ÁOK, IV. 

Témavezető: Dr. Acsády László

                      Matányi Marianna, SE, ÁOK, VI., Misák Erik, ELTE, TTK, MSc, V. 

Témavezető: Dr. Nyiri Gábor, Dr. Barth Albert

 

IDEGTUDOMÁNYOK  B

                III. Benke Annamária, EKKE, TTK BSc, I. 

Témavezető: Dr. Hangya Balázs, Dr. Király Bálint 

 

IDEGTUDOMÁNYOK  C

                 I.   Buzás-Kaizler András, SE, ÁOK, III.                                       OTDK jelölt 

Témavezető: Dr. Mikics Éva, Dr. Kelemen Hanga 

                      Kispál Réka Katalin, ELTE, TTK MSc, I.                                   OTDK javasolt 

Témavezető: Dr. Hangya Balázs, Dr. Szabó Írisz 

                II.  Vida Sára, SE, ÁOK, III. 

Témavezető: Dr. Pósfai Balázs, Dr. Dénes Ádám