Südhof professzor látogatása

Habár az interneten olvastam valahol, nem kételkedem abban, hogy a világ leghíresebb, azaz legtöbbek által legalább neve alapján ismert tudósa Einstein. Igen valószínű, hogy még a Nobel-díjasok kihirdetésének hetében sem jellemző, hogy világszerte felismerik legalább a díjazottak nevét, és az, hogy nálunk most kettőt is tud szinte minden híreket olvasó-hallgató ember, semmiképp nem mondható általánosnak. Nem kell tehát szégyenkeznie annak, aki nem az idegsejtek közötti kémiai jelátvitelt lehetővé tevő úgynevezett szinapszisok kutatásának szenteli tudományos pályáját, ha nem ismeri a Stanford Egyetem nagynevű professzorának, THOMAS C. SÜDHOFnak nevét, aki 2013 -ban Randy Schekmannal és James Rothmannal megosztva nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat „a sejtjeinkben lévő egyik legfontosabb szállítórendszer, a vezikuláris forgalom szabályozását végző mechanizmus felfedezéséért”. A Nobel-díjjal kapcsolatban, ahogy ezt Nobel-előadásában Südhof professzor is tette, feltétlenül megemlítendő,  hogy a díjat érő munka első mesterének és PhD témavezetőjének, a szinaptikus vezikulákat először izoláló Victor P. Whittakernek úttörő eredményein alapult.

Südhof professzort előadása előtt Nusser Zoltán akadémikus, intézetünk igazgatója és Südhof professzor meghívója mutatta be.  „Südhof professzort a dallasi Southwestern Egyetemen 1986-ban első laboratóriumának megalakítása (1986) óta érdekli a neurotranszmitterek felszabadulásának mechanizmusa. Óriási mértékben járult hozzá a szinaptikus vezikulák és a preszinaptikus plazmamembránok összeolvadásához vezető molekulák és molekuláris lépések megértéséhez. . . .  az elmúlt közel 4 évtizedben tett számos felfedezése közül szeretném kiemelni a szinaptotagmin, mint a neurotranszmitter felszabadulás Ca-szenzorának felfedezését. Később munkássága a szinapszisok kialakulásának és specifikációjának elemzése felé is fordult, olyan folyamatok felé, amelyek közvetítik a szinapszisok felépülését, szabályozzák fenntartásukat és megszüntetésüket, és meghatározzák tulajdonságaikat.”

Az előadás is egy, a szinapszismembránt felépítő fehérjéről, szerepének vizsgálatáról szólt. A bemutatott eredmények természetesen leginkább azok számára voltak értékesek, akik szintén az agyi áramköröket létrehozó szinapszisok tulajdonságait vizsgálják, Südhof professzor előadásából azonban minden hallgatója sokat tanulhatott. Nyilvánvaló volt célja, az, hogy minden hallgatója a lehető legtöbbet megérthessen a bemutatott eredményekből. Ezt szolgálta a nyugodt előadásmód, és a minden egyes dia alján szereplő egy-két soros összefoglaló is, amelynek hasznát leginkább akkor érezte az ember, ha valami mégsem volt számára az elhangzottakból világos.

Kispál Réka egyike volt azoknak a TDK hallgatóknak, akik az előadás után együtt ebédelhettek és beszélgethettek Südhof professzorral. Az előadással kapcsolatban ezt mondta: „. . . nagyon tetszett, hogy nem egy kész, begyakorolt szöveggel állt elénk, hanem mintha elmondta volna gondolatait. Látszott, hogy nem csak a kutatásban van nagy tapasztalata, de gyakorlott előadó, és szereti, amit csinál. Hatalmas élmény volt hallgatni.”

Réka, aki kihagyhatatlannak érezte annak lehetőségét, hogy egy Nobel-díjas kutatóval ebédelhessen, készségesen elmondta, miként zajlott a nevezetes esemény a Madame Pho étteremben.

- Nagyon jó hangulatban telt az ebéd, és igen kellemes csalódás volt számomra, hogy egy Nobel-díjas, nagyhírű kutató ilyen szerény, emberi, és minden kérdésünkre készségesen válaszol.

Mivel nem tudtam mire számítsak, nem készültem kérdésekkel, és amit ott helyben jónak éreztem, azt kérdeztem meg. Főképp tanácsokat kértünk tőle mindannyian. Mindig más kérdezett, Südhof professzor pedig hosszan kifejtette válaszait, így volt ideje enni mindegyikünknek. A professzor úr még arra is odafigyelt, hogy mindannyiukkal beszéljen, nem csak a bátrabbakkal. 

Sok jó tanáccsal látott el minket, attól kezdve, hogy milyen szűrők alapján válasszuk ki az elolvasásra érdemes cikkeket, válasszunk egyetemet vagy akár kutatási témát, a megfelelő kutatócsoport kiválasztásáig. Azt tanácsolta, ne ragadjunk le egy témánál, hanem igyekezzünk minél több dologban elmélyedni, mert így tehetünk a legtöbb tudásra szert. Azt javasolta, a számunkra megfelelő kutatócsoport kiválasztásánál arra is figyeljünk, hogy ne túl nagy csoporthoz csatlakozzunk, mert ott a vezető nem lát át mindent és ez a munka minőségen is látszódni fog. Hozzátette, hogy egy csoport sok publikációja nem mindig tükrözi a minőséget, sőt, sokszor még az sem, milyen impakt faktorú folyóiratban publikáltak. Egy cikk minősége nem ettől függ, akinek pedig nagyobb neve van, az könnyebben publikál. Elárulta azt is, hogy a saját csoportjával mennyit és hogyan foglalkozik. Fantasztikus élmény volt, és megtiszteltetés lenne az ő csoportjában dolgozni!

Mit lehet még ehhez hozzátenni?

Talán azt az üzenetet, melyet Südhof professzor írt azonnal és készségesen egy 14 éves, Nobel-díjra vágyó fiúnak, elektronmikroszkópos központunk nélkülözhetetlen munkatársa, Kőszegi Szilvia keresztfiának:

"Hogyan lehetsz erőteljes és kreatív a tudományban?

Gondolkozz szabadon, de dolgozz gondosan, szorgalmasan és fegyelmezetten."