Hírek

1-9 elem, összesen: 192
Nincs megjeleníthető elem

Beköszöntő a SzürkeÁlloműny Negyedik évadához

Elértünk az #agyséta utolsó szakaszához. Az idegsejtek, a hálózatok, az agyi metahálózatok után tovább haladunk és megnézzük hogy az agyterületek pillanatonként változó kölcsönhatásából hogyan áll össze a tudatosság, az Én, a világ átélése, hogyan táncolnak a gondolatok és hogyan csillognak az agyi mintázatok.

Kutatók Éjszakája 2025

Idén szeptember 26.-27.-én kerül megrendezésre a  Kutatók Éjszakája 2025, melyhez a KOKI is csatlakozik előadásokkal és laboratórium látogatásokkal.

 

 

100

Szabó Dezső, intézetünk professzor emeritusa, július 12-én ünnepelte 100. születésnapját. Ez az évforduló maga tiszteletet parancsol, de a mi Dezső bácsink esetében a tisztelet koránt sem csak ennek szól! Egy kivételes embernek volt kivételes születésnapja.

Miért fontos a szellemitulajdon-védelem?

A szellemitulajdon-védelem volt a témája azoknak az előadásoknak, melyeket június 16-án hallgathattak meg az érdeklődők intézetünk előadótermében. A KOKI kutatói és az EGIS gyógyszergyár szabadalmi ügyvivője gyakorlati példákkal mutatták be a szabadalmaztatás kritériumait és az eljárás lépéseit, valamint megosztották a szabadalmi eljárások során szerzett tapasztalataikat is.

Flerkó-Bárdos-díjasaink 2025-ben

A Flerkó - Bárdos Emlékérem első alkalommal 2019-ben került kiosztásra, és első nyertese Fekete Csaba volt. A következő évben Kovács Krisztina kapta meg az emlékérmet, és azóta is minden évben van nyertesünk. Idén három is: Biró László, Mohácsik Petra, és Rumpler Éva különdíjasok lettek a Junior kategóriában. Gratulálunk!

A hazai agykutatás irányai és legújabb eredményei a NAP3.0 konferencián

A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) 2013 -ban történt elindulásakor Akadémiánk egyik legnagyobb horderejű vállalása volt. Idén május 6-án és 7-én a bikali Puchner Kastélyszállóban immár harmadik kiírásának résztvevői számoltak be eredményeikről. 

Vida Sára sikere a Korányi Fórumon

Budapest hetedik kerületének története hivatalosan 1873-mal kezdődik, és az eltelt 150 év története legalább annyira zsúfolt eseményekkel, mint amennyire maga a városrész lakókkal. Mi azonban most a számunkra fontos jelen egyik eseményére, a Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiumának Hársfa utcai épületében éves rendszerességgel megrendezett Korányi Fórumra hívjuk fel a figyelmet. 

 

Pre-PhD ösztöndíj 2025

Az Intézet kiírta a 2025re szóló pre-PhD ösztöndíjat, melyre TDKsok pályázhatnak. Éljetek vele!

Kiváló kutatási infrastruktúraként minősített központi egységeink

Intézetünk számára is jelentős esemény színhelye volt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2025. február hatodikán.

 

<<Első oldal <Előző oldal >Következő oldal >>Utolsó oldal