Hogyan lehetek kutató? I.

Leggyakrabban egyetemisták, BSc-s vagy MSc-s diákok csatlakoznak intézetünk valamelyik kutatócsoportjához, hogy elkészítsék szakdolgozatukat. Sokuk azután a kutatói pályát is választja és nálunk marad az egyetem elvégzése után. A helyzet az, hogy minél korábban kezdi el valaki a kutatást annál jobb. Jelzi, hogy komolyan gondolja a dolgot. Egy utolsó évében járó MSc-s diákot nem fogadunk nagy lelkesedéssel, mert ha eddig nem érdekelte, hogy beleássa magát egy témába, akkor nem gondolhatja komolyan. Annál lelkesebbek vagyunk, hogyha egy gimnazista keres meg minket azzal, hogy érdekli a kutatás. Több olyan kutatótársunk van, aki évekkel ezelőtt, mint gimnazista csatlakozott egyik kutatócsoportunkhoz, és azóta megjárta Amerikát és mint felnőtt kutató tért vissza intézetünkbe.

Mi kell ahhoz, hogy valaki kutató legyen és hogyan is történik ez?

A legfontosabb, hogy kíváncsi legyél és mindig kérdezzél. Ha netán azt gondolod, hogy a laboratóriumi kísérletezéshez ügyetlen vagy, az nem baj, egyrészt majd megügyesedsz, de választhatod a számítógépes modellezést, adatelemzést is. Azt se gondold, hogy „Hát én nem tudok sok mindent!”, majd megtanulod. A legfontosabb, hogy érdeklődő legyél, arra már épül minden. Kérdezz! Rossz kérdés nincs! Ha felteszel egy kérdést, akkor a legrosszabb esetben tudja valaki a választ és megmondja, kicsit jobb esetben valaki megmondja neked hol tudsz utánajárni és magad jössz rá a válaszra. Mivel megdolgoztál a válaszért, az sokkal jobban beépül az agyadba. A legjobb eset az, hogy olyat kérdezel amire senki nem tudja a választ, ezek közül is az a legjobb kérdés, amit még senki sem kérdezett. Az ilyen kérdések visznek legjobban előre. Azért szeretek iskolákban, kultúrházakban előadni, mert gyakran kapok olyan kérdéseket, amikre nem tudom a választ, még nem kérdeztem meg én sem. Ilyenkor szoktam dolgokat új nézőpontból átgondolni és sokszor összeáll a fejemben valami új megoldás.

Mi történik miután valaki úgy döntött, hogy ellátogat egy kutatóintézetbe, mert érdekli a kutatás. Az első dolog, hogy körül kell nézni mi a felhozatal? Milyen kutatócsoportok vannak egy-egy tanszéken, kutatóintézetben? Melyik mivel foglalkozik, érdekes-e számunkra a téma? Szimpatikusak-e a csoport tagjai, megtaláljuk-e velük a hangot? Körül kell nézni, ki kell próbálni. Nem szégyen az, ha valaki azt mondja néhány hét után, hogy hát én nem pontosan erre gondoltam, ez nem ragad meg, inkább megnéznék egy másik témát. Én is az első kutatással töltött nyaramat az ELTE gödi immunológia tanszékén töltöttem. Itt nagyon jól éreztem magamat, de aztán végül nem ezt a tudományt választottam, hanem Szentágothai János laboratóriumában a neuroanatómiát. Senki nem vette zokon ezt a váltást, úgy gondolták, nem ez az én utam, semmi baj.

Egy fontos dolgot tudni kell! Mint mindenre, amit komolyan gondol az ember, a kutatásra is időt kell szánni. Minél több időt szánunk rá, minél lelkesebben és gyakrabban annál hatékonyabban jutunk előre. Egy gimnazistának ugye még nagyon sok mást kell tanulnia, tehát tisztában vagyunk azzal, hogy nincs végtelen mennyiségű ideje. Én úgy gondolom, hogyha valaki nem tud legalább heti 4 órát (ez lehet 2x2 is) szánni rendszeresen arra, hogy kutatással foglalkozzon, nem érdemes nekilátnia. De ugye ott vannak a hétvégék és a szünetek is. 2-3 nap az őszi, téli és tavaszi szünetben, 1 hónap a nyári szünetben komoly eredményeket hoz!
A kutató-diák viszony egy szimbiózis! Mindkét fél időt, energiát áldoz az együttműködésre és ezért mindkét fél jól jár. Régen az inasok a mesterek mellett 6-7 évig tanultak, mire megtanulták a fortélyokat és maguk is mesterekké váltak. Ezalatt ingyen dolgoztak, csak szállást és ételt kaptak a mestertől. Természetesen, az elköteleződés miatt nagyon fontos volt, hogy ki-kit választ mesterének vagy tanoncának. A kutatásban azért nem ilyen szigorú a helyzet, de komolyan kell venni azt, hogy egy diák oktatása nem csekély erőfeszítés (mindkét oldalról). Hasonló ahhoz amikor a kertész gyümölcsfát ültet, először csak munkája van vele, évekig metszi, alakítja, permetezi, annak reményében, hogy egyszer majd termőre fordul. Mindkét félnek lelkesítenie kell a másikat. Egy diák akkor kapja meg a megfelelő figyelmet, ha látszik rajta erőfeszítéseket tesz, kérdez, tanul. De a kutatónak is időt kell szánnia a diák kérdéseire. Ha azt érzed, hogy nem kapod meg a kellő figyelmet, akkor először gondold végig nem benned van-e a hiba, és ha szerinted mindent megtettél, keress egy másik labort!

Szerencsére ennek a folyamatnak azért kialakult rutinja van. Amikor egy diák először jön hozzánk elbeszélgetünk vele, mi érdekli? mit tud (elméletben és gyakorlatban)? mennyi ideje van? Felmérjük, hogyan tudjuk segíteni abban, hogy fejlődjön. Érdeklődése, háttértudása és a labor témája alapján kap egy rakat olvasnivalót. Ezek kezdetben általános idegtudományi könyvek, de később a témába vágó szakcikkek. Ja, és a tudományban minden angolul zajlik! Azaz kell tudjál angolul. Ne ijedj meg, majd beletanulsz. A szakkifejezéseket 1-2 hónap alatt megtanulod. A tudományos angol egyszerű, mivel a könyveket és cikkeket író kutatók 80%-ának nem az angol az anyanyelve.
Az olvasnivalóknak két célja van, egyrészt, hogy növekedjen a diák tudása (egy kutató idejébe a mentorálás fér bele, nem az hogy az alap biológiát megtanítsa, ezt a diáknak a kapott segítséggel magának kell megtenni), másrészt várjuk mikor tér vissza, támadtak-e kérdései? Amikor ezeket a dolgokat átbeszéljük, az nem egy vizsga, nem arra vagyunk kíváncsiak mi van a könyvekben, hiszen azt mi is tudjuk. Azt szeretnénk látni a diáknak mennyire élénk az elméje, tud-e kérdéseket feltenni? Mit gondol arról, amit olvasott? Mit nem ért? Hol a hiba a gondolatmenetben? Ő hogyan menne tovább, milyen kíséreteket tervezne? Illetve ebből tudjuk meg mi legyen a következő olvasnivaló. Aztán a ciklus kezdődik elölről.
Először tehát elméleti alapozást kapnak a diákok. Közben kiderül munkabírásuk és hogy mennyi időt tudnak szánni a tudományra. Ha a kutató megerősítést kap a diáktól, jön az együttműködés izgalmasabb, élvezetesebb, de a kutatók részéről több erőfeszítést igénylő szakasza: bevezetni a diákot a laborba a drága műszerek közé. Ez is persze fokozatosan zajlik. Átbeszéljük mi a kísérlet, hogyan és mit mérünk? A diák először csak beül a kísérletező mögé, ismerkedik, megért. Olvastam egy könyvet egy idős japán ácsmesterről, hogyan tanított. A segéd az első évben bemehetett a műhelybe, de semmihez nem nyúlhatott hozzá, teát kellett felszolgálnia és este kitakarítania a műhelyt. Először nem értettem ez mire jó? Mit tanul? Aztán megértettem, hogy mivel egy ácsműhelyben sokan vannak és nagy nehéz tárgyakat mozgatnak, illetve éles, veszélyes szerszámokkal dolgoznak, ez alatt az éve alatt a segéd megtanulja hogyan ne legyen láb alatt, illetve, ha kell mikor és hogyan legyen kéznél. Közben persze azt is lesi (ugyan még nem ellesi) hogyan kell mérni, jelölni vágni, hogyan kell a legveszélyesebb szerszámot, a vésőt használni. Persze ebből majd csak akkor lesz tanulás és tudás, amikor Ő is nekiláthat a munkának. De eddigre már érzi hogyan kell viselkedni a műhelyben.

Folyt köv...

Szerző: Gulyás Attila