Jill Bolte Taylor: Mennybe döngölve. A bal félteke boldogsága.

A Szerző agyérzésen esett át, amiből kemény munkával sikerült felépülnie. Életformáló esemény és tapasztalat volt számára, amit persze lehet kihagyott volna. Úgy gondolta, hogy tapasztalatit több ok miatt is meg kell osztania másokkal. Egyrészt, leírta milyen az agyvérzés élménye, hogy ezáltal akik hasonlón esnek át, még idejében segítséget kérhessenek. Másrészt meg akarta osztani ezt a nem mindennapi élményt és hogy mit tanultunk az Ő esetéből az agyműködésről. Végezetül a felépülés kemény munkájának részleteit és trükkjeit is megosztotta, remélve, hogy ezzel segítheti mások felépülésének sikerét. A YouTube-on több magával ragadó előadásai is megtalálhatók ebben a témában.
Kedvcsinálónak egy kis „szpojlrezés”, szép magyar szóval. Jillnek a bal prefrontális kérgében (vagy az alatt a rostos fehérállományban) volt agyvérzése. Ez magasabb rendű tudatunk székhelye. Ahogy a vérzés terjedt ez szép lassan lekapcsolt és Jill tudata megváltozott. Annak ellenére, hogy rettentő fejfájása volt és tudta, hogy életveszélyes dolog történik vele egy nagy boldogság és melegség élményét élte át, eltűnt Énje, szorongásai, akarásai, önzései, céljai.

A gyors, életmentő műtétet követően évekig tartott a felépülése. A történteket csak jóval később, pszichológus segítségével tudta rekonstruálni (az a kérdés azért fennmaradt bennem, hogy ez vajon mennyire így volt és mennyire a mostani állapotából racionalizált beültetett emlékekről számol be). A felépülés hihetetlenül kemény munka volt. A károsodott agy megmaradt képlékenységét és tanulási képességét kellett felhasználnia arra, hogy az elpusztult terület és a károsodott pályák körül kerülőutakat találjon és új járható kapcsolatokat építsen ki agyában. Meg kellett tanulnia, járni, gondolkodni, beszélni, írni. Hangsúlyozza, hogy a gyógyulás sikerét az állandóan maga elé állított és fokozatosan, kíméletlenül nehezedő kihívások biztosították. Véleménye szerint kemény, de belátható, megoldható feladatok elé kell állítani az agyvérzésen átesetteket, hogy hatékonyan gyógyuljanak, nem szabad hagyni őket hiányosságaikba süllyedni. Mint egy csecsemőnek úgy kellett felépíteni az agyát. De azzal a különbséggel, hogy személyiségének korábban meglevő, számára nem szimpatikus jegyeit (önzés, düh, kicsinyesség) nem építette vissza és igyekezett megőrizni azt a nagy békességet, boldogságot, egységet, ami az agyvérzés során megjelent tudatában.

De mi is ez a misztikusok és meditálók által áltat gyakran emlegetett érzés és honnan ered? Jill esete bemutatni látszik, amit a meditálást és a jobb-bal féltekei funkciókat évtizedek óta vizsgáló kutatók (lásd Andrew Newberg könyvét, sajnos csak angolul) korábban sejteni véltek. Biztos mindenki hallott már a művészi jobb és technokrata bal féltekei gondolkodásról. Nos úgy néz ki, hogy a jobb félteke felépítése és gondolkodása ősibb. A prefrontális kéregből kettő lévén, mint sok páros rendszer esetében az egyik megőrizte eredeti működését és a másik szerepe megváltozott (vagy a kettő ellentétes irányba sodródott). Az eredmények szerint a bal prefrontális kéreg felelős a tervezésért, időérzékelésért, mérlegelésért, kételkedésért (különböző dolgok szembeállításáért), az Én kialakulásáért, és azért, hogy álandóan feladatokat osszon nekünk. A dolgokat sorba állítja, algoritmizálja és ezért fontos a nyelvben. Ráadásul amíg a bal prefrontális kéreg működik, elnyomja a jobb prefrontális kéreg működését, és a belőle áradó szocialitást, békességet, egységérzést, időtlenséget. Amikor Jill bal PFK-ja kikapcsolt vagy amikor egy meditáló szerzetesnek a meditációs technikák segítségével sikerül lekapcsolni bal PFKját, megjelenik a békesség, egység, énnélküliség boldog állapota. Ami egy jó dolog, de az állandóan előre gondolkodó és minket nyaggató bal PFK nélkül valószínűleg nem alakult volna ki fejlett technikai kultúránk és jelenlegi társadalmunk. Úgy tűnik a bal PFKval szert tettünk egy kis hajcsárra a fejünkbe. No persze az evolúció, mint korábban is írtuk nem a boldogságról, hanem a hatékonyabb túlélésről szól.
 
Egy másik könyvben, Susannah Cahalan (Lángoló agy - Egy hónapig őrült voltam) azt az időszakot írja le, amikor agyának jobb prefrontális kérge egy elég ritka autoimmun betegség miatt kialakuló gyulladás hatására lekapcsolt. Nála kiesett a békességet sugárzó bal félteke hozzájárulása és egy gonosz, kötekedő, gyanakvó, kibírhatatlan személyiséggé vált. Kezelését követően nagyon gyorsan visszaállt kiegyensúlyozott eredeti személyisége.
Az agykérgi területek összjátékáról a személyiség kialakításában majd az #agyséta negyedik lépcsőjében lesz részletesebben szó. De a beérkező kérdésekre szívesen válaszolok azelőtt is.

Szerző: Gulyás Attila