Az amigdala – Az érzelmek: mitől-kitől tartsunk és mitől-kitől ne I
Az amigdala, hasonlóan a hippokampuszhoz, az előagy egyik legősibb rendszerének a szaglás köré telepedett és az érzelmeket feldolgozó limbikus rendszernek a része. Fontos a döntésekben és emocionális reakciókban. Kettőjük összjátékában az amigdala adja az érzelmi töltést (félelem, jutalom), a hippokampusz a kontextust, a helyzetet (hol, mikor, hogyan).
Egy mandula alakú magcsoport, melynek egy része agykérgi, másik része törzsdúci eredetű, részei olyan viszonyban állnak egymással, mint a modern agykéreg és a törzsdúcok (striátum, globus pallidus, substancia nigra), azaz a döntések kidolgozásában együttműködnek. Vannak elsősorban bemenetet kapó és kimenetet adó magjai. A halántéklebeny felől (hasonlóan a hippokampuszhoz) információkat kap az összes érző csatorna asszociációs területeitől, de működését befolyásolják a hippokampusztól megkapott emlékek, és kordában tartják a józan homloklebenyből érkező, döntéseket, terveket, kételyeket és mérlegelések.
A hippokampusszal ellentétben az amigdala nem olyan pártatlanul néz a dolgokra. Az ő szerepe, hogy érzelmeket vigyen a dolgokba, hiszen az érzelmek alapvető jelzések túlélésünk szempontjából. Ami jó, azt csináljuk máskor is, ami rossz azt kerüljük el. Itt is kialakul egyfajta memória, érzelmi tanulás, mely a hippokampusz által összeszerelt élményeket és helyzeteket színezi meg annak függvényében, hogy amikor azokat átéltük az jó vagy rossz volt nekünk.
A legősibb érzékszervünkkel a szaglással, a feromonokkal, történeti okok miatt különösen alaposan foglalkozik. Ezért maradnak meg undort vagy élvezetet keltő szagok nagyon mélyen, és ezért képesek hihetetlenül gazdag érzelmi élményeket kiváltani. Aki látta a Lecsó nevű rajzfilmet, biztos emlékszik arra, amikor a felszolgát Ratatouille illata Anton Ego-t, a kegyetlen kritikust, visszarepítetette gyerekkorába és erős érzést váltott ki benne, mert édesanyja ezzel az étellel vigasztalta egyszer.
Az agykérgi eredetű bazolaterális amigdala kölcsönös kapcsolatban áll az agykéreg többi részével (pl hippokampusz) és a bemeneteket kap a kéreg alatti területekről. Kulcsszerepet játszik az asszociatív tanulásban, az érzelemfeldolgozásban és a magasabb rendű kognitív funkciókban.
Az amigdala kimenete a törzsdúc eredetű Centrális amigdala magokból ered. Egyrészt, az agytörzs a hipotalamusz és a mozgató rendszer felé testi reakciókat és hormonális változásokat előidéző jeleket ad. Ezek miatt áll fel a szőr a hátunkon, pirulunk el, szaladgál a hideg a hátunkon vagy izzadunk le egy pillanat alatt, amikor valami szépet vagy csúnyát tapasztalunk. Másrészt, a magasabb kérgi területek felé is küld jeleket, például a homloklebenybe, melyek hatására döntéseinkbe érzelmeink is beleszólnak. Az amigdala egy másik magpárja (cortical nucleus és medial nucles) hasonló képpen dolgoz fel információt, de itt elsősorban a szaglórendszer jelei számítanak.
Mindezek eredményeképpen, ha találkozok valakivel-valamivel, az amigdala a korábban hozzá társított érzelmeket váltja ki, címkéz! De fontos az agresszióban (megelőző reakció), a jutalmazás és büntetésen alapuló tanulásban, az implicit (tudattalan) memóriák kialakításában (biciklizés, cipő kötés), szociális kommunikációban, testbeszéd olvasásában, szülői emóciókban, függőséggel kapcsolatos tanult emóciókban. Az amigdala kritikus a félelmi kondicionálásban. Ha egy amigdalába helyezett elektródát keresztül ingereljük annak sejtjeit a legszelídebb kisérleti állat is vaddá válik, nekitámad bárminek ami a környezetében van és sem magát, sem vélt ellenségét nem kíméli.
Folyt. köv.
Szerző: Gulyás Attila