Hippokampusz - Az élmény: hogyan éljük át a pillanatot és mit tanuljunk meg I.
A hippokampusz a modern előagy egyik legősibb része, a limbikus rendszerhez tartozik. Az agykéreg fejlődésének egy egyszerű állapotát őrizte meg. Mindennek ellenére agyunk egyik legfontosabb területe.
Az alacsonyabb rendű asszociációs agykérgek összefésülik az érékszervek feldolgozott információit és a hippokampuszba továbbítják (az entorhinális kéreg közvetítésével). Így a hippokampusz idegsejtjeinek aktivitása egy-egy pillanat lenyomatát és a pillanatok egymásutánjainak moziját hordozza. Itt alakul ki az ÉLMÉNY. 
Amikor ezt írom a MÜPA előtt kiakasztott függőágyban ülök (ezt a szövegrészt még nyáron írtam, annyira azért nem vagyok kemény). A pillanatom a hűvös szellőből, a Duna illatából, a felkapcsolt lámpák fényéből, az előadás végére készülő, széktologató pincérek zajaiból, a combomat nyomó függőágy érzéséből, a világító laptopból és egy kicsit korgó gyomorból áll. Tudatában vagyok a környezetemnek és a belső állapotomnak, hippokampuszom tárolja azt is, hogy mi történt a közelmúltban, hogy jutottam ide stb. Hippokampuszomban találhatók olyan idegsejtek és megfigyelhetők olyan sejtaktivitás mintázatok melyek akkor aktívak amikor egy bizonyos helyen vagyok vagy egy bizonyos dolgot csinálok. Hippokampuszom a velem történt dolgok térképét hordozza.
De miért csinálja mindezt? Azért, mert a hippokampusz felelős a memória létrehozásáért. Pontosabban a dekalaratív, azaz tény memóriáért, a procedurális, azaz a mozgásmemóriában más agyi rendszerek vesznek részt). A memória ugye azért kell, mert annak alapján vagyunk képesek arra, hogy korábban elkövetett hibáinkat elkerüljük és a jó megoldásokat válasszuk. Ehhez pedig az kell, hogy felismerjük egy helyzetről, hogy ilyenben már voltunk és megkeressük mit csináltunk olyankor. Memóriánk véges, ezért nem mindegy, hogy mit tárolunk el benne. Buzsáki György magyar idegtudós a hippokampusz működésének egyik legismertebb kutatója fogalmazta meg a memória kialakulásának kétlépcsős modelljét.
Miközben a világban teszünk-veszünk, a hippokampuszunk rövidtávú memóriájába folyamatosan „felveszi” az élményeket, amik történnek. Ezeket csak akkor jegyzi meg (teszi át a középtávú memóriába) amikor valami fontos történik (mint a biztonsági kamera, amely csak a közelmúltat menti el, de megőrzi a felvételt, ha valami történt és elmentjük az eseményeket). 
Azt, hogy fontos történik, más agyi területek jelzik számára (pl. az aggódó amigdala vagy a mediális szeptum nevezetű terület). Pontosabban nem csak a hippokampusz, hanem az egész agy számára jelzik, hiszen, ha valami fontos történik arra sok helyen kell reagálni. Az ilyen egész agyat érintő események bekövetkeztét a kérgi területek a megfelelő riadó-típusért felelős kéreg alatti területre küldik, akik ezeket kiértékelik és az agykérget behálózó moduláló átvivőanyagokat felszabadító axonvégződéseiken keresztül az agykérget a megfelelő válaszra bírják.
Ha árad a Duna vagy komolyabb szerencsétlenség történik, akkor nem a polgárok rohangálnak (érzékszervek, feldolgozó területek) homokzsákért, mentőért, tűzoltóért, hanem egy központi szervezet, a katasztrófavédelem (kéreg alatti terület) a hozzá befutott információk alapján intézkedik a megfelelő szerveknél (agykérgi területek), hogy cselekedjenek. A különböző kéreg alatti területeket, akik a szervezet állapotának egy-egy paraméterét hivatottak fenntartani tekinthetjük úgy, mint az állam éber szervezeteit, a katasztófavédelmet, ÁNTSZ-t, rendőrséget, pénzügyőrséget.
Szerző: Gulyás Attila