Gyermekkori szociális környezet zavarainak hosszú távú következményeit közveítő idegrendszeri mechanizmusok
A gyermek szociális környezetében bekövetkező káros hatások - például a bántalmazás vagy elhanyagolás - jelentősen módosíthatják az agy fejlődését, és fokozzák a későbbi pszichés zavarok kialakulásának kockázatát, különösen a szociális viselkedés zavaraival járó pszichiátriai betegségek tekintetében. A korai szociális stressz különböző transzlációs, klinikailag releváns modelljeinek vizsgálatával az a célunk, hogy feltárjuk az érzelmi szabályozásban szerepet játszó agyterületek érési folyamataiban bekövetkező változásokat és azok hosszú távú funkcionális (viselkedési) következményeit, lehetővé téve a háttérben álló idegrendszeri mechanizmusok megértését és új molekuláris célpontok azonosítását.
A humán eredményekkel összhangban a gyermekkori elhanyagolást modellező kutatásaink a közelmúltban kimutatták, hogy az elválasztás utáni szociális izoláció abnormális agresszióformákat és a szociális viselkedés zavarát idézi elő rágcsálókban, valamint strukturális változásokat az agresszió szabályozásában kulcsszerepet játszó agyterületeken. Különösen érintett ebben a tekintetben a prefrontális kéreg, amely arról ismert, hogy elhúzódó érési folyamatai révén fokozottan érzékeny a környezeti behatásokra. A közelmúltban kutatásaink során "elhanyagolt" egerek prefrontális kérgében megváltozott hálózati működést figyeltünk meg, és azonosítottuk a gátló interneuronok működésében bekövetkezett fejlődési változásokat, amelyek hozzájárulnak a viselkedési rendellenességekhez. Jelenleg az egyes agykérgi idegsejtcsoportok plaszticitással kapcsolatos mechanizmusaira összpontosítunk, a komplex, gépi tanuláson alapuló viselkedési elemzéseknek, agyi aktivitás legkorszerűbb in vivo képalkotási eljárásainak, funkcionális neuroanatómiai és molekuláris vizsgálatoknak, opto-/kemogenetikai technikáknak és transzkriptomikai méréseknek kombinációját alkalmazva.