Adattárak, közösségi tudomány, állampolgár kutatók
Minap jelent meg egy hír a KOKI honlapján, hogy két fiatal kutatónk a HUN-REN ARP tudományos „nagykövete” lett. A hír kifejti mit is jelent ez és beszélget a kutatókkal.
Erre nagyon jól rímel, hogy az #agytechnikák rovatban a tudományos együttműködés egyik nagyon fontos új módjáról írjak: az adatok mindenki által elérhető, jól szervezett formában való megosztásáról.
Tycho Brahe a dán királytól kapott támogatásból 1571-ben egy kiemelkedő pontosságú csillagvizsgálót épített Uraniburg szigetén, mert szerette volna nagyon precízen meghatározni a csillagok helyzetét és a bolygók mozgását. Évtizedeken keresztül, naponta pontosan rögzítette a bolygók és csillagok helyzetét, de mint ahogy Smaug a sárkány ült a kincskupacon Tolkien Hobbit-jában, Brahe is úgy ült adatain. Mivel maga egy megfigyelő csillagász volt nem pedig elméleti, szerencsés volt a tudomány, hogy halála előtt egy évvel a cseh királyi udvarban megismerkedett Johannes Keplerrel, aki matematikában járatos, elméleti csillagász volt és a bolygók bonyolult égi táncának törvényeit akarta megfejteni (sok baj volt már addigra az epiciklusokat használó ptolemaioszi világképpel). 
A két szakértelem találkozásából születtek a Kepler törvények, amik nem sokkal később Newton törvényeihez és a modern fizika kialakulásához vezettek. De a tudománytörténet leírja azt is, hogy Keplernek milyen kemény munkájába került, hogy hozzáférjen az adatokhoz. És ez még jónéhány évszázadig így is maradt, aki megtermelte az adatokat féltve őrzött kincsnek tekintette.
Az elmúlt évtizedekben a szemléletváltozás és néhány kezdeményezés hatására ez a világkép átalakult. A folyamatban, hogy adatainkat mindenki számára elérhető formában elérhetővé tegyük a meteorológusok (már 1873-ban egy bécsi konferencián megegyeztek az adatmegosztás formájáról), a csillagászok és a fizikusok (CERN, LIGO) jártak az élen (ugye ennek köszönhetjük az internetet is!). A nemzetközi emberi genom projekt és egyéb genom projektek (Drosophil, Coenorhabditis) kapcsán aztán részben a biológusok is csatlakoztak. A genetikusokat az agykutatók követték, akik 3Dben rekonstruált idegsejtjeiket és az agyban ketyegő idegsejtek tüzelési mintázatát osztották meg.
A megosztás mögött persze nem csak az egyetemes altruizmus áll, hanem számos praktikus nyomás. Egyrészt a mai tudomány annyira bonyolult, és annyi speciális tudást igényel, hogy egyszerre senki sem tud pontos műszereket tervezni, építeni, azokon mérni és a méréseket feldolgozni. Ezért a hatalmas optikai és rádió távcsöveket építő, majd azokból adatokat nyerő csillagászoknak elemi érdeke volt, hogy azokat az adatokat az elméleti szakemberek is megvizsgálják (lásd Brahe és Kepler esetét). De az internet világában egyszerűbb megosztani az adatokat, hogy azt megtalálják és felhasználják az elméleti szakemberek, mint a cseh király udvarában találni valakit. Nincs is már cseh király.
Természetesen a cikkben társzerzőként mindkét fél megjelenik vagy mostanában az is modell, hogy írnak egy cikket a megfigyelők és ezekre a cikkekre hivatkoznak az elmélészek. Mindenki jól jár. A dolog azért igazán hatékony, mert nem kell a mérő szakembernek egy bizonyos ötletéhez megkeresni az elméleti szakembert, hanem elméleti szakemberek hordái keresgélnek az adatbázisokban, hogy mi érdekeset lehet találni. Vagy ha van egy elméletük bizonyítékot találhatnak rá az adatok elemzésével. A csillagászoknál a gyors égi folyamatok miatt a megosztás olyan fokú, hogyha valaki észlel valami figyelemre méltót, akkor automatikus rendszerek küldik hírét az eseménynek, hogy mindenki a megfelelő helyre fordítsa optikai vagy rádió távcsövét, esetleg röntgen, gamma vagy infravörös űrtávcsövét.
A másik tényező, hogy manapság a tudományt nem a nemesemberek vagy a király pénzeli, hanem nemzeti és nemzetközi szervezetek, az adófizetők pénzéből. Azaz a létrejött adatok köztulajdonban vannak, ezért elérhetővé kell tenni őket mindenki számára. Természetesen itt vannak türelmi idők, a mérést végző kutatók meghatározott idejű moratóriumot hirdethetnek adataikra, hogy munkájuk gyümölcse beérhessen számukra. 
De miután első közleményeik megjelentek a közösség is keresgélhet bennük összefüggéseket.
És itt jön a harmadik dolog. Az adatokhoz nem csak kutatók, hanem érdeklődő magánemberek is hozzáférhetnek. Hozzá is férnek és sok témában sokukat már nem lehet laikusnak nevezni. A kutatók tudják azt, hogy „Több szem többet lát!” és aktív kezdeményezések formájában vonják be a civileket a kutatásba. Vannak, akik az adatgyűjtésbe (állatok, növények számolása, szupernovák felbukkanása), vannak, akik az adatok elemzésébe vonják be a lelkes civileket. Akár számítógépes játék formájában, mint a fehérjeszerkezet hajtogató Foldit. Akit érdekelnek a lehetőségek annak csak egy egyszerű keresést kell csinálnia és már jönnek az Európai, USA, NASA által felajánlott projektek.
A dolog persze komoly felkészülést és szervezettséget igényel az adatokat előállítók részéről. Az adatokat annotálni, címkézni kell. Pontosan vezetni hogyan mértük, mi van benne, mihez kapcsolódik stb. Egy kutatónak ehhez sok dolgot kell megtanulnia, leszoknia a cetlikre jegyzetelésről, érteni az adatbázisok lelkivilágát. Meg kell tervezni azt is, hogyan a leghatékonyabb tárolni az adatokat. Ezekben ma már segítséget kapnak adatbázisokhoz értő szakemberektől. Ennek az új kutatási kultúrának fontos szereplői a cikkben említett „nagykövetek”, akik az új adatszervezési és megosztási szemlélet fontosságát terjesztik.
Keressen mindenki magának egy citizen science projektet és csapjon bele a kutatásba!
Szerző: Gulyás Attila