Miért szaladgál a hideg a hátunkon egy jó zenétől?

A választ megint azzal kezdeném, hogy nem vagyok járatos a témában. Ugye csak egy neurobiológus vagyok, aki az idegsejtekkel foglalkozott, nem zenepszichológus (a jó kutató jellemzője, hogy elismeri mi mindent nem tud és folyton kételkedik). De azért biológus lévén erős evolúciós szemléletmódot, etológiát, embertant és egyebeket szívtam magamba. Ha elkezdenénk az irodalomban kutakodni biztos találnánk cikkeket arról, hogy mit lát az fMRI agyban, amikor valaki zenét hallgat, hangszeren játszik (kicsit nehéz lehet egy MRben), sőt mi történik akkor, ha improvizál.
Én az evolúcióbiológia oldaláról indulok el. Az ember és ősei már régóta csapatokban, hordákban, társadalmakban élnek. A https://www.onezoom.org/ evolúciós törzsfa bogarászó program szerint a főemlősök 40 millió éve, az emberszabásúak 18 millió éve, a Homo ősök pedig komolyan szervezett mikrotársadalmakban élnek mondjuk 1 millió éve. Azt is sokszor emlegetem, hogy az emberi agy alakulására az elmúlt időszakban jelentősebb formáló erőt (szelekció nyomást) képviseltek fajtársai, hordatársai, mint a környezet.

Tippem az, hogy a csoport és a szexuális szelekció lehetett itt is a ludas. Az évmilliók és évszázezredek alatt komoly előnyt jelenthetett, ha az ember muzikális volt. Akinek jobban ment a zenélés és a zene átélése könnyebben vált részesévé a hordának, magasabb státusza lett, megkapta a legjobb nőstényeket / nőket, azaz több utódja lett, azaz azokban, akikben a zenével kapcsolatos agyi területek kialakultak annak több utódja lett. Azaz, komoly szelekciós előnyt jelentett a zenével kapcsolatos agyterületek kialakulása.

De miért?

A zene és tánc lényege a ritmus, az összhang, a ráhangolódás, az empátia. Az a hordatag, aki ráérzett arra hogyan kell a többiekhez kapcsolódni, bebizonyította, hogy képes az együttműködésre, ami egy csapatban nagyon fontos mérce. A zene ráadásul egy gyors dolog, azonnali és jó mozgáskoordinációt igényel, villámgyors visszacsatolást a reakciókban. A gyors és pontos reakciók jó motoros és kognitív (gondolkodási) képességeket jeleznek. Az ilyen egyed hasznos tagja lesz egy együttműködést igénylő hordának, vadászcsapatnak, és emiatt kívánatos pár utódok létrehozásához. Nem véletlen, hogy az emberi párválasztásban is egy fontos szempont jól tud-e valaki táncolni.

No de miért szaladgál a hideg a hátunkon és indul meg a lábunk a zenétől?

A minapi #agykérdések cikkben az Érzelmekről és a szerelemről, szó volt arról, hogy az emberek nagyon érzékenyek a csalók, a színlelők kiszúrására. A „legegyszerűbb az igazság” jegyében agyunk úgy formálódott, hogy amikor csinálunk valamit, azt át is éljük, érezzük, érzelmeink, tesi állapotaink is hozzá igazodnak, így ugyanis minden porcikánkkal jelezzük, hogy tényleg azt tesszük amit gondolunk. Valószínűleg emiatt alakultak ki azok az agyi kapcsolatok, amik a zene élményével átitatják testünket. Ne feledjük, évszászezredek alatt, generációk ezrei ültek a tűz körül és zenéltek együtt (no meg bújtak utána a bozótosba). Mindebben benne van a horda biztonsága, a békesség és az, hogy éppen jól érezzük magunkat. Őseink emlékei bújnak elő egy jó zenétől.

És van itt még egy dolog, a dopamin, a jutalmazáshormon. Ez segít abban, hogy mikor tanuljunk. A dolgok menetéről a maga idejében majd írok bővebben, most röviden. A környezetünkben számos dolog történik, ezek nagy részét nem érdemes megtanulni, mert csak feleslegesen telne meg vele a fejünk. Ki akarna emlékezni az össze autó rendszámára, ami elment mellette (van ilyen ember, de az élet más területein komoly gondjai akadnak). Csak olyan dolgot érdemes megtanulnunk, amire jó ha egy következő élethelyzetben emlékezni fogunk, és tudjuk mit kell akkor csinálni. Hogyan értékeli ki agyunk, hogy mikor következik be egy ilyen helyzet? Agyunk a világról modelleket alkot, lásd. A modellek alapján egy ingerre megtervezünk egy választ, majd ezt végrehajtjuk. A válasz végrehajtása után történik valami. Három eset lehetséges. 1) Az történt, amit vártunk. Ez jó, de a modellünk megfelelő volt, nem kell változtatni rajta, nem kell tanulni. 2) Teljesen és totálisan más történt, ami semmi támpontot nem ad ahhoz, hogy mit is kellene változtatnunk. Ez rossz, de megint nem érdemes tanulni, mert nem tudjuk mit tanuljunk. 3) A történés jobb kimenettel járt, mint amit elvártunk. Ekkor kb. látjuk mit kellene igazítani a modellen, azaz érdemes igazítani, tanulni. Agyunk számára az elvárt és a bekövetkezett kimenetel közötti különbség mértéke jelzi, mikor kell tanulni, ha ez nulla vagy nagyon nagy, nem kell tanulni, ha közepes akkor igen. Ilyenkor dopamin szabadul fel agyunkban, ami azt jelzi az idegsejtek számára, hogy ami most történt fontos, tessék változtatni a szinaptikus kapcsolatokon, tanulj! A dopamin felszabadulás azért szerez örömöt, hogy agyunkat tanulásra, a modellek pontosítására sarkallja. Agyunk egy összefüggéskereső gép, ha összefüggést talál örül, hajszolja az összefüggéseket.

No de hogy jön ide a zene?

Vizsgáljátok meg hogyan hallgattok zenét! Más gondolati folyamatairól nem tudok nyilatkozni, de amikor én zenét hallgatok, akkor agyam mindig előre ugrik és megpróbálja kitalálni hogyan folytatódhat a zene. Ha egy zene teljesen kiszámítható (az agyam meg tudja jósolni mi jön), akkor az unalmas. Ha teljesen kiszámíthatatlan (nem tudok jósolni), az disszonáns, szörnyű. A jó zene az, amiben van valamilyen fokú, de nem nagyon nagy kiszámíthatatlanság. Ez ugyanis állandó dopaminfelszabadulást okoz, mert öröm, hogy eltaláltam az összefüggést, hogy kb. mi jön, de azért nem teljesen. Tehát a jó zene, függetlenül a szociálisan belénk rakódott örömforrásoktól, önmagában is képes az összefüggés kereső agynak kellemes meglepetést (dopamin felszabadulást) okozni.

Szerző: Gulyás Attila