A Magyar Tudomány Ünnepéhez (2023) kapcsolódó programok a KOKIban (YouTube felvétel)

2023. július 3. hétfő

HUN-REN KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET
A Magyar Tudomány Ünnepe
2023. november 20. hétfő

 

Szervezett programunkban öt középiskola meghívott diákjai vettek részt, akik az előadások után laboratóriumokat is látogattak.

 

Az előadásokról készült felvétel a KOKI YouTube csatornáján fejezetenként megtekinthető ezen a linken.

 
10.00   Acsády László akadémikus: Köszöntő és bevezetés a KOKI MTÜ programjához


10.10   Horváth-Magyar Aletta (PhD hallgató): Egy különleges pálya az alvásszabályozásban

Bár folyamatosan bővül az ismeretünk az emberi agy alvás közbeni működéséről, vannak olyan kevéssé kutatott folyamatok, mint például az ébrenlét és az alvás közötti átmenet. Az agyban található talamusz nevű specifikus terület különleges kapcsolatai révén képes befolyásolni az ébredés minőségét és jellegét. Ezt az agyterületet különböző típusú sejtek alkotják, amelyek eltérő szerepet játszanak az ébredés szabályozásában. Az előadás során szó lesz ezekről a sejtekről és arról miként képesek eltérőn szabályozni a folyamatokat.

 

10.40   Mikics Éva (PhD): Áthuzalozható-e az agy?

Bár életünk korai eseményeire gyakran alig emlékszünk, ezek mégis alapvető szerepet játszanak későbbi testi és lelki egészségünk alakulásában, és e hatások közvetítéséért leginkább az agyunk felel. Vajon hogyan befolyásolják a korai életesemények agyunk felépítését és érését, és hogyan hatnak a felnőttkori viselkedésünkre? Hogyan változik meg agyunk működése, ha a gyermekkori érzékeny időszakban agyunk nem jut elegendő ingerhez vagy éppen káros behatásokkal (pl. erős stressz) szembesül? Vajon visszafordíthatóak-e ezek az eltérések, azaz: áthuzalozható az agy felnőttkorban? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a tudomány eszköztárával."

11.10   Maglóczky Zsófia (PhD, MTA doktora): Az emberi agy különleges tulajdonságai az agyat sújtó betegségek tükrében

Az előadás röviden összefoglalja többféle idegrendszeri betegség tüneteit és agyi elváltozásait. Néhány téma és néhány kérdés, melyre választ próbál adni:
-  A mai ember és az ősember agya. Felnőttek vagyunk-e?
- Életkorhoz köthető neurológiai és pszichiátriai betegségek. Mi okozza az idegrendszeri betegségeket? Milyennek látszanak az érintett idegsejtek? Mik a tünetek?
- Élet „gyógyíthatatlan” betegségekkel: szkizofrénia, Alzheimer-kór, Parkinson-kór, epilepszia
- Az öregedés az emberi agyban. Miért öregszünk és halunk meg? 

 

11.40   Hangya Balázs (PhD): Természetes és mesterséges intelligencia

Hogyan hasznosíthatjuk az agy működéséről szerzett ismereteinket a mesterséges intelligenciák fejlesztésére? És fordítva, hogyan használhatjuk az idegtudományban a mesterséges intelligencia módszereit? Miért nem oldotta még meg a gépi tanulás az összes problémánkat? Előadásomban felvázolom, hogy mit tanulhat a mesterséges intelligencia az agykutatástól, illetve mik a természetes agyműködés és a mesterséges intelligencia közötti hasonlóságok és fundamentális különbségek.

 

12.10   Az előadások megbeszélése. A hallgatók kérdeznek, az előadók válaszolnak.

12.40 Szendvicsebéd  

13.30 – 15.15 Laboratórium látogatások

 

 
 

 

 

Korábbi hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
Új hozzászólás
A hozzászólások moderáltak, csak az Admin jóváhagyása után jelennek meg!