Idegrendszeri betegségek a biológus szemével: Szorongásos és stresszhez kapcsolódó zavarok
A szorongás és stressz csoportba tartozik a generalizált szorongás, a kényszerbetegség, a pánik, és a PTSD. Ezekben a betegségben sok közös van, mind tüneteikben, mind valószínűleg agyi mechanizmusaikban. Kiváltó okaikban viszont nem azonosak. A közös okok, valahol a szorongást kiváltó agyi rendszerek (amigdala, ACC (elülső övtekervény), homloklebeny) kapcsolatainak elhangolódásában keresendők. Emlékezzetek arra, hogy számtalan helyen írtam személyiségünk egyik alap eleme, az ősi, aggódó, védő, paranoid amigdala és a modern, tervező, mérlegelő, csitítgató homloklebeny közötti birkózás. No ezekben az esetekben az amigdala áll nyerésre, mert aggódását az ACC felerősíti.
Ha valaki bizonyos eseteken szorong az normális, evolúciósan adaptív. Segíti túlélésünket, ha óvatosak vagyunk, tartunk valamitől. Sajnos azonban vannak olyanok, akik nagyon sokszor, állandóan szoronganak. Gyakran még akkor is szoronganak, amikor tudják, hogy nem is lenne miért szoronganiuk. A tartós szorongás kialakulásának gyakran nincsenek kiváltó okai. Sokan vannak, akik ilyennek születtek, valószínűleg genetikai háttere van a dolognak. Például valamelyik átvivő anyag receptornak rossz változatát örökölték és ezért a szorongás kiváltásáért felelős agyterületeken magasabb az aktivitás, mint az normális. Gyógyszeresen és kognitív terápiával (rávezetik a beteget, hogy ismerje fel a helyzetet és segítenek elkerülő magatartásokat, kontrollokat fejleszteni) kezelhető. Szorongást okozhat tartós nyugtatók (alkohol is) használatának abbahagyása, kábítószer fogyasztása. A mesterségesen bevitt szerek elállítják a gátlórendszer receptorainak alapértékét és megvonásukkor a gátlás gyengébb, mint normális esetben, ez (lassan elmúló) szorongást okoz.
A pánikbetegségben a szorongások és az ezáltal kiváltott erős pánikreakciók időszakosan, rohamszerűen jelentkeznek. A rohamok alatt a félelmet és a stresszt kísérő tünetek nagyon erősen jelennek meg. Meglepő módon traumatikus esemény ritkán alakíthatja ki a pánikbetegséget. Sajnos a pánikos beteg egy idő után szorongani is kezd, mert nem tudja mikor következik be következő rohama. Gyógyszeresen, kognitív és viselkedés terápiával kezelhető.
A PTSD (post-traumatic stress disorder) - traumát követő szorongásos zavar, általában jól meghatározható, akár egyetlen, nagyon megrázó eseményre vezethető vissza. Baleset, erőszak, háború, természeti katasztrófát követően a betegek rettegve élik le életük hátralevő részét, rémálmaikban újra megélik az eseményt, rosszul reagálnak mindennapi helyzetekben és érzelmileg elhidegednek (valószínűleg ez az agy egyik védekező mechanizmusa). A betegség oka, hogy a traumatikus esemény egy nagyon erős amigdala aktivációt okozott, amely fennmaradt és könnyen, indokolatlanul aktiválódik. Pszicho és kognitív terápiával, kemény munkával gyógyítható. A legújabb fejlemény, hogy az MDMA nevű pszichedelikus empatogén (Ecstasy néven ismert a droghasználók körében) pszichiátriai kezelés során alkalmazva nagyon hatékonynak bizonyult a PTSD kezelésében. A kezdeti terápiás beszélgetéseket követően a pszichoterapeuta jelenlétében veszi be a beteg néhány alkalommal az MDMA-t. Hatása alatt a traumák feloldása sokkal hatékonyabban történik meg. Valószínűleg mert a terapeuta és a beteg a tudatosságba be nem kerülő (el nem érhető) dolgokkal is tud dolgozni.
A kényszerbetegséget (OCD – Obsessive-Compulsive Disorder) ismétlődő, tolakodó gondolatok (obszessziók) és/vagy kényszeres cselekedetek (kompulziók) jellemeznek. Az OCD-ben szenvedők gyakran érzik úgy, hogy ezek a gondolatok vagy cselekedetek elkerülhetetlenek, még akkor is, ha tudják, hogy irracionálisak. Két fő komponensből áll: 1) Obszessziók (kényszergondolatok): visszatérő, nem kívánt és nyomasztó gondolatok, képek vagy késztetések, amelyeket az érintett nem tud kontrollálni. Például fertőzésektől való félelem (baktériumok, kosz, betegségek), károsítás vagy agresszió (attól való félelem, hogy valaki mást vagy saját magát bántaná), rend és szimmetria kényszere (tárgyaknak „pontosan” kell állniuk), tabu vagy tiltott gondolatok (vallási, szexuális vagy erőszakos képek) és babonás gondolkodás („ha nem végzem el ezt a rituálét, valami rossz történik”). 2) Kompulziók (kényszercselekedetek): Ismétlődő cselekvések vagy rituálék, amelyeket az érintett azért végez, hogy enyhítse a szorongását. Ilyenek: túlzott kézmosás, takarítás, tárgyak ismételt ellenőrzése (pl. ajtózár, tűzhely), számlálás, szavak vagy mondatok ismételgetése „megelőzésként”, tárgyak rendezgetése egy adott szabály szerint, illetve mentális rituálék (pl. „védő” gondolatok ismételgetése a „rossz” gondolatok ellen).
Mind az OCD-re, mind a szorongásos zavarra jellemző a túlzott aggódás, de OCD esetén konkrét obszessziók és kompulziók is jelen vannak. Az OCD gyakran együtt jár depresszióval, mert az állandó kényszergondolatok és rituálék érzelmi kimerültséget okoznak. De az Autizmussal és skizofréniával is mutat átfedést. Az autizmusban és az OCD-ben is előfordulhat ismétlődő viselkedés, de OCD esetén ezek szorongásból fakadnak, míg az autizmusban inkább rutinokhoz kötődnek. Az OCD-ben az érintettek tisztában vannak azzal, hogy gondolataik irracionálisak, míg a skizofréniában téveszmék alakulhatnak ki, amelyeket valósnak tartanak.
Az OCD pontos oka nem ismert, de biológiai, genetikai és környezeti tényezők kombinációja áll a hátterében. Az OCD erős családi halmozódást mutat, az érintettek közeli rokonai között gyakoribb. Bizonyos gének (pl. a szerotonin szabályozásában szerepet játszó gének) érintettek lehetnek. Megfigyelhetők agyi eltérések (homloklebeny-striátum hálózat diszfunkciói: az OCD-ben szenvedők agyi „fékmechanizmusai” nem működnek megfelelően, ezért a tolakodó gondolatokat nem tudják elengedni, az impulzuskontroll sérült), illetve a szerotonin egyensúly zavara (az OCD-ben a szerotoninszint alacsonyabb, ami hozzájárul a szorongáshoz és a kényszeres viselkedéshez). Gyermekkori trauma vagy erős stressz OCD-t provokálhat. De fertőzések (pl. a streptococcus-fertőzés utáni PANDAS szindróma) is kiválthatnak OCD-szerű tüneteket.
Kezelésében elsődleges a pszichoterápia, a kognitív viselkedésterápia (CBT), azon belül is az expozíciós (az érintettet fokozatosan kiteszik a kényszergondolatoknak, miközben megtanulja, hogy ne végezze el a kompulziókat) és válaszgátlásos terápia (ERP) a leghatékonyabb OCD-kezelés. De működnek a gyógyszeres kezelések is. Alternatív kezelések, mint pl. transzkraniális mágneses stimuláció (TMS amelyben erős mágneses térrel ingerlik az agy bizonyos részeit) vagy súlyos, gyógyszereknek ellenálló esetekben a mélységi agyi stimuláció (DBS, a megfelelő agyterületekbe ültetett elektródákon keresztül ingerlik az agyat) is hatékony lehet.
A személyiségzavarokról beszélünk legközelebb.
Szerző: Gulyás Attila