Betiltsák-e az állatkísérleteket Európában? Van olyan, amit igen, van olyan, amit nem!

A kezdeményezés magyarra fordítva kb. : “Mentsük meg az erőszakmentes kozmetikumokat – Köteleződjünk el egy állatkísérletek nélküli Európa mellett”.

Úgy gondoltam, ehhez nekem is hozzá kell szólnom, bár nyilván vihart kavarhatok ezzel.

Első hozzászólásom, hogy a helyes út általában mindig középen van. A véleményünk és cselekedeteink sarkítása sose vezet jóra.

Azzal, mint korábban állatkísérleteket végző kutató, maximálisan egyetértek, hogy arra az égvilágon semmi szükség sincs, hogy kozmetikumokat állatokon teszteljenek. Egy ilyen kezdeményezést én is aláírok bármikor. (Mint biológus úgy általában azt vélem, az embereknek nincs szüksége kozmetikumokra. Lásd majd alant, nem ez a lényeg). De úgy gondolom, hogy a tudományos állatkísérletekre egyelőre szükségünk van. Érveim szintén alant.

Az pedig a legfelháborítóbb az egész történetben, hogy a kozmetikumok tesztelése kapcsán gyűjtenek aláírásokat egy saláta törvényhez, amiben hátul lapul a tudományos állatkísérletek ellen is szóló rész (igen a 3. pontban leghátul ez van eldugva). Kíváncsi lennék, hogy az aláírók (Magyarországról 15.707) hányad részének esett le, hogy nem csak a kozmetikumok tesztelése ellen, hanem a tudományos állatkísérletek ellen is tiltakozik. Még az is előfordulhat, hogy én is aláírtam hónapokkal ezelőtt, mint ahogy a minap is majdnem bedőltem egy adathalász e-mailnek! Félrevezetés!

Úgyhogy a tudományos világ most arra kényszerül, hogy aláírásokat gyűjtsön. Persze megérdemli, mert az utóbbi sok évtizedben a kutatók elhanyagolták azt a feladatukat, hogy a polgárokat tájékoztassák a tudomány eredményeiről, működéséről, és az állatkísérltek fontosságáról. Az ugye nem elég, hogy antibiotikumokat és gyógyszereket teszünk le az asztalra. Tudatosítani kell, hogy az hogyan kerül oda! Azt, hogy várható élettartamunk az 1800-as év 35 évéről mára több mint kétszeresére, 78 évre nőtt -többek között azért, mert gyermekeink és anyjuk közül kevesebb mint tized annyi hal meg szüléskor és utána, mint száz éve- az egyenes folyománya az állatkísérleteknek.
Az persze egy másik, filozófiai és morális kérdés, hogy kell-e ennyi ember a földre, de ezt nem ezen a fórumon kell megbeszélni.

Járjunk körbe néhány kérdést:

Viszonyunk az állatokhoz

Biológusként azt mondom, hogy az evolúció erőszakos. Akinek nagyobb karma van, az él túl. Így ment ez az elmúlt közel 1 milliárd évben, mióta megjelentek az állati és gomba sejtek, akik nem maguk termelik tápanyagaikat, hanem megesznek másokat. És az amazonasi esőerdőben ez még most is így megy. Miért pont mi ne legyünk erőszakosak? Mert emberek vagyunk, akik mivel csoportokban éltek megtanulták az együttérzést! (Igen, ez is egy evolúciós szelekció eredménye, aki nem volt együttérző, azt agyonverték vagy elzavarták a csapattól, ami kemény körülmények között rosszabb, mint ha ott helyben agyonvernek valakit). Igaz, alapvetően csak a csoporttársak irányában alakult ki az együttérzés (a szomszédot simán agyonverték), de azért egy valamire való ember nem szereti mások, más élőlények szenvedését látni, mert tudja, hasonló esetben neki se lenne jó.
Ennél persze több szempont is van. A nagyüzemi állattartásban amellett, hogy feleslegesen szenvednek az állatok, a szenvedéstől még betegek is lesznek, és kinek jó beteg állatot fogyasztania? Pláne, ha még antibiotikummal is tömik, hogy ne legyen beteg (beteg lesz csak máshogy, és mi is). De egy ijedt, védekező, stresszes állat húsa használhatatlan is, mert a stressztől felszabaduló anyagoktól szívóssá válik.
Azaz a szenvedés ellen érzelmi, és ha ez nem elég, józan ész érvek is szólnak. Az állatok szenvedésének elkerülésére már történelmileg is kialakultak szokásrendek. A halal és a kóser vágás eleme, hogy az állatot humánusan, felesleges szenvedés nélkül fosztják meg életétől. A természeti népek tisztelettel adóznak a zsákmány iránt, megköszönik, hogy táplálja őket.

Együnk-e húst, és ha igen mennyit?

És itt lép be egy újabb szempont: az ember az elmúlt 10 millió évben egy mindenevő, gyűjtögető-vadászó életmódhoz alkalmazkodott. Bélrendszere és anyagcseréje igényli a magas kalória tartalmú (zsíros, és kis mértékben cukros) ételeket és a húst, hogy energiazabáló agyát felépíteni és táplálni tudja. Az persze igaz, hogy nem igényel annyi húst, mint amennyit egy klasszikus értékrendeken nevelkedett jóléti társadalomban élő ember fogyaszt. Társadalmunk elmúlt 100 évben bekövetkezett jóléte odavezetett, hogy húst-hússal ettünk. Nem volt ez így korábban, és nem is lesz így a jövőben, mert fenntarthatatlan.

Történelmileg és a mai haladó társadalmakban, alapvetően két indíttatásból nem esznek az emberek húst. Egy régóta fennálló érv, mely a vegetarianizmushoz vezetett, az életek kioltásának és az erőszaknak az elítélése. Ugye klasszikusan ez Indiában a hindu és az innen kirajzott buddhista vidékeken tradicionális. Bár egy kis rosszmájúsággal mondhatjuk azt, hogy azt a népsűrűséget, ami Indiában többezer éve van, nem lehet húsalapú diétán fenntartani, nem véletlen, hogy kialakult a vegetarianizmus, ami ebből a szempontból nézve egy PR stunt (megint cinikus vagyok, de nem kell komolyan venni).
A húsfogyasztás drasztikus csökkentése vagy kerülése mellett egy modern, lassan tudatosodó logikus érv is fennáll: fenntarthatatlan a nagymértékű húsfogyasztás, mivel sokkal több földterület kell ugyanannyi kalória megtermeléséhez, ha az nem növényi, hanem állati. Hiszen az állatnak először el kell fogyasztania a növényt, és mire beépíti testébe, rengeteg energia veszik el. Ehhez mostanában még társult az az érv is, hogy a több milliárd tehén által kiböfögött és kipukizott metán gáz és a többi háziállatból származó gázok komolyan részt vesznek az üvegházhatás fokozásában (14.5%a a globális üvegház gázoknak).

Ezekre az érvekre sokan fordultak a vegetarianizmus, sőt a vegánság felé. Nem biztos, hogy mindenki tudja a különbséget, pedig nagyon lényeges! A vegetariánus a klasszikus hindu táplálkozást követi. Állat húsát nem eszi, de fogyaszt tejterméket, joghurt, sajt és vaj formájában. Vannak, akik halat is esznek. Bár mióta szürke kősivataggá raboltuk tengereinket és ipari haltelepeken tenyésztik a halat szójatápon, antibiotikummal már ez sem tűnik egy egészséges, természetbarát, fenntartható megoldásnak.

A vegánizmus az egy modern európai szülemény, bár Indiában a szigorú Jain-ok is (Mahatma Gandhi vallása) követik. A vegánok semmiféle állati eredetű táplálékot nem vesznek magukhoz. Sajnos erre szervezetünk nincs felkészülve, és komoly problémákhoz vezethet, ha valaki nem ésszel és óvatosan vegán. Hallottam olyanról, hogy valaki idegrendszeri tünetekkel: gyengeség, remegés, zsibbadás kórházba került. Az orvosok először azt hitték, sclerosis multiplexes, de a kép nem állt össze, mert az egy autoimmun betegség, ahol az önmagát támadó szervezet lebontja a gliasejtekről a zsírokból álló mielinhüvelyt, a szigetelést, és az idegek mint zárlatos drótok kezdenek el jeleket vezetni. De a vizsgálatok nem látták a többi jellegzetes esetet kísérő elváltozást. Sokáig nem történt semmi javulás, míg az egyik nővér ki nem szúrta, hogy az illető semmiféle állati eredetű táplálékot nem fogyaszt. Ekkor az orvos rákérdezett, hogy nem vegán-e véletlenül? Nos, hát az volt.

A helyzet az, hogy az embernek az állati táplálékból nem a húsban levő fehérjékre van szüksége, hanem az állatok által termelt olyan zsírsavakra, amit az emberi szervezet nem tud előállítani. Ezek a zsírsavak gyakorlatilag vitaminok, melyek szükségesek az idegrendszer megfelelő fejlődéséhez. A betegben azért épült le az idegsejtek szigetelése, mert nem jutott hozzá ezekhez az életfontosságú anyagokhoz. Az orvos megbeszélte a beteggel, hogy ha életben akar maradni, akkor szükséges állati eredetű táplálékot fogyasztania. Erre bőven elég, ha időnként egy kis halolajat, vajat vagy egyéb zsíros állati eredetű táplálékot, például sajtot fogyaszt. Olyan szellemben, mint ahogy D-vitamint fogyaszt az ember halolaj formájában. Így tett, hamarost meg is gyógyult.

Ugye, itt megint a középút látszik. Az állati eredetű táplálékokra szükségünk van, de jóval kevesebb is elég. Egy felnőttnek! Egy fejlődő szervezet igényei jelentősen mások, ott egy kicsit több kevesebb kell. Egy fejlődő gyereknek vegán táplálkozás nem való. Amikor Indiában jártam, elmeséltem ezt a vegán dolgot az egyik házigazdánknak. Jót derült rajta, és azt mondta, bolond ez a fehérember. Amikor Amritszárban az Aranytemplomban jártunk, megkérdeztük Sikh házigazdáinkat, hogy ők hogyan állnak a húsfogyasztással? A Sikh ugye egy viszonylag fiatal vallás, a hinduizmus, buddhizmus és az iszlám elemeit vette át, egy progresszív gondolkodású, befogadó típusú vallás. A válasz az volt, hogy jó gondolat a vegetárianizmus, de vannak olyan szakmák és élethelyzetek, amikor igenis szüksége van az embernek húsra. Az utolsó példa India északi részéről, Ladakhból és Tibetből származik. Biztos mindenkinek példálóztak már ismerősei a szellem erejéről azzal, hogy a meditáló tibeti szerzetesek képesek a hihetetlen hidegben a testükre terített vizes ruhát megszárítani. Ez idáig igaz. Csak azt nem tudják sokan, hogy ez a gyakorlat – tummo – komoly rákészülést igényel. Az ezt végző szerzetesek napokkal a gyakorlat előtt komoly mennyiségű jakhúst és zsírt fogyasztanak, majd kemény tornának megfelelő gyakorlatokat végeznek a gyakorlat előtt. Így felmelegedve már valóban meg lehet szárítani a vizes ruhát. Ők is tesznek kivételt, ha szükséges.

A magam részéről a hét 5 napján vegetáriánus vagyok, a többi 2 napon mérsékelt mennyiségű húst fogyasztok (abból csak jó minőségűt és nem feldolgozottat), középút.

Ott tartunk tehát, hogy szükségünk van állati eredetű táplálékra, azaz állatokat kell tartanunk! Pont.

Az már egy ettől független, de fontos kérdés:

Mennyit állatot tartsunk és hogyan?

Mindenki látott már fényképeket nagyüzemi állattartásról: tömegesen bebörtönzött, levágott csőrű tyúkokat, akik mindegyike magánzárkába van zárva, hogy ne tudjon mozogni, ne tegyen kárt a másikban és magában, és gyorsabban hízzon. De ugyanez igaz a disznó és marhatelepekre is, ahol a mozdulni sem képes állatokat természetellenes táplálékkal, szójababbal, halliszttel és egyéb rémségekkel etetik széna helyett. Ezt azért találták ki -persze hol? Amerikában, aztán eljutott Európába is - hogy olcsón, sok állati fehérjét termeljenek. Futószalagon, mint a Ford gyárban. Az nem volt szempont, hogy humánus és egészséges legyen. Nem véletlen, hogy a fejlett világon belül az USA egészségügyi mutatói rémisztően rosszak.

Szerencsére elindult a fordulat, és akik képesek rá (látszik itt azért egy kis társadalmi egyenlőtlenség), igyekeznek megfizetni a drágább, de egészségesebb, fenntarthatóbb, boldogabb állattenyésztésből származó termékeket. És ezzel egyidejűleg jelentősen kevesebb állati eredetű táplálékot fogyasztanak, mert tudják, hogy jelentősen kevesebb elegendő szervezetünk fejlődéséhez, és ha ezt teszik az fenntarthatóbb társadalomhoz vezet.

Azért ide is van egy oldalmegjegyzésem: ami bio, az nem feltétlenül öko. A különbség az, hogy a bio annak jó, aki megeszi, az öko meg az egész Földnek. Ebből a szempontból a kedvenc példám (igaz nem állatjóléttel kapcsolatos) a mosódió. Jött nekem valaki, hogy ő annyira bio, hogy nem tesz csúnya mosószert a mosógépébe, hanem mosódióval mos. Megkérdeztem tőle, hogy azt tudja-e, hogy vajon a mosódió honnan származik? Ezen nem gondolkodott. Nos, a mosódió ültetvényeket a kivágott trópusi erdők helyére ültetik, mint a a banánt, az olajpálmát, a kávét és a kakaót. Ráadásul még több ezer kilométerről is kell idefuvarozni, a hajókban gázolajat elégetve. Lehet hogy bio, de biztos hogy nem öko.

Lépjünk tovább az állatkísérletekre!

Megengedhetők-e az állatkísérletek? Mennyi kell, és milyen célra?

Én három féle állatkísérletet különböztetnék meg:

I) Az emberi élethez nem feltétlenül szükséges dolgok tesztelése. Lásd kozmetikumok.

II) A biztonsághoz szükséges dolgok tesztelése: gyakorlatilag minden új vegyianyag, ami a környezetünkbe kerül: festékek, műanyagok, ragasztó komponensek. Hányan tudják, hogy egy frissen épült és bútorozott irodában évekig tele van a szoba a felhasznált anyagokból kipárolgó gázok tucatjaival? Ezeknek egy részéről gőzünk nincs, mit csinál a szervezetünkben, másik részéről tudjuk, hogy mérgező és rákkeltő (lásd a formaldehidet, mely most már ugyan szabályozott mértékben, de a bútorlapokat (OSB, pozdorja, rétegelt lemez, MDF) összetartó ragasztókból szabadul fel lassan és évekig. Ezek közül a legrosszabbak azok az anyagok, amik nagyon kis mennyiségben is hatnak, mert pl. az emberi hormonokat utánozzák vagy rákkeltőek. Egyre nagyobb a gyanú, hogy a férfiak világszerte növekvő termékenységi gondjait a műanyag palackok lágyításához adott adalékok okozzák, de hasonló anyagok vannak a pénztárgépek hőnyomtatós cetlijeiben is. Amíg egy új anyagot nem teszteltek minden bizarr lehetőségre, nem lenne szabad az emberiségre ereszteni. Lásd még a végtagok nélkül született gyerekek és a terhesség alatti rosszullét elleni gyógyszer esetét az 50-60-as évek fordulóján.

III) Az emberi élet javításához és a megismeréshez szükséges dolgok vizsgálata: tudományos alapkutatás (élettan, agykutatás), illetve gyógyszerkutatás.

Nézzük meg, hogy a fenti 3 kategória esetében indokolt-e állatok használata, vagy léteznek-e helyettesítő megoldások?

Állatkísérleteket helyettesítő megoldások

Az egyik megoldás, amit az állatok jogait védők gyakran javasolnak, hogy vegyi anyagokat mesterséges sejttenyészeteken teszteljünk. Ez szép, és jó gondolat, sok esetben működik is, csak nem teljes megoldás. Egy sejttenyészet alkalmas arra, hogy mérgező, irritáló, mutációkat és ezért rákot kiváltaó anyagokat teszteljünk. De mivel egy sejttenyészet egy állati szervezet leegyszerűsített modellje, ezért nem minden lehetséges kölcsönhatást fog kimutatni. Egy sejttenyészet általában egyfajta szövettípus sejtjeiből áll (vagy differenciálatlan őssejt jellegű). Azt pedig tudjuk, hogy szervezetünk szerveiben és szöveteiben minden sejtnek más funkciója, más anyagcseréje van, ezért a környezetből származó vegyianyagokra más reakciót mutat. Egy szövetkultúra nem mutatja az élőlényekben előforduló kölcsönhatások figyelemre méltó részét. Nincsenek életfázisai, nem viselkedik, nem szül utódokat. Az például, hogy egy vegyianyagnak hormonhatásai vannak és megváltoztatja például egy állat fejlődését vagy viselkedését, sejtkultúrás tesztelésből nem feltétlenül derül ki. Tehát egy sejtkultúra nem alkalmas vegyi anyagok hatásának teljes körű tesztelésére, sajnos csak viselkedő állatok alkalmasak erre.

Olyat is hallottam biológus hallgató koromban az egyik lelkes álaltvédő biológus hallgató társamtól, hogy számítógépes modelleken kellene oktatniuk oktatóinknak az állatok anatómiáját boncolás helyett és a kísérleteket is modelleken kellene végezni.
Itt hasonló akadályok merülnek fel, mint a sejttenyészetek esetében. Egy számítógépes modell, mint ahogy a „modell” kifejezésből is látszik egy valóság alapján felépített, egyszerűsített elemeket és kölcsönhatásokat tartalmazó, használó rendszer (a sejttenyészet is egy egyszerűsített modell). Ugye az egyik alapvető dolog a biológiával kapcsolatban az emergencia fogalma volt. Ez azt mondja ki, hogy egy sok elemből álló összetett rendszerben olyan új tulajdonságok fakadnak, amelyeket az alkotó elemek tulajdonságai nem egyértelműen határoznak meg. Magyarul, egy modellbe csak azt tudom belerakni, amit már ismerek, és azt fogom belerakni, amiről azt gondolom, hogy fontos. Ha valami teljesen újat akarok megismerni, akkor az esetek jelentős részében nem használhatok modelleket, mert nem fogom minden esetre megkapni azt, amit az eredeti rendszer nyújtana. Egy számítógépes játék alapjában egy modell. Ha az FPS-be nincsen beleprogramozva, hogy ököllel is le lehet ütni valakit, akkor a játékban nem fogom megtudni mi lehetséges, ha elfogyott a lőszer.

Ha valaki elolvassa korábbi bejegyzésemet a modellezésről, láthatja, hogy a modellezés fontos eleme a kutatói munkának, de önmagában nem elég.

Állatkísérletekre tehát szükség van a tudományos-társadalmi haladáshoz és az ebből fakadó új anyagok teszteléséhez.

De milyen és mennyi állatkísérletre van szükség?

Ez ugye egy filozófiai, etikai kérdés. Van-e egyáltalán szükség a fejlődésre, az új tudásra? Amerikában az Amishok arra szavaztak, hogy nincs. Remek jól megvannak a szekereikkel, bár a gyerekeiket nehéz megtartaniuk a saját kultúrájukban. Mivel ökológiai gazdálkodást folytattak és folytatnak, szénné keresik magukat a washingtoni és New York-i biopiacokon jó minőségű, egészséges termékeikkel.

Földünk és túlélésünk jelentős problémái nem bukkantak volna fel, ha megállunk valahol a felvilágosodás magasságában, vagy kicsit bölcsebben haladunk. De ezt most ne beszéljük meg itt.

Alapállásunk tehát az, hogy szükségünk van a fejlődésre.

Vegyük elő a fenti három kategóriát. Láttuk tehát, hogy az új anyagok tesztelésére javasolt és használt sejttenyészetek nem adnak mindenre választ. Az állatkísérletek komoly hányadát kiváltani képes sejttenyészetes teszteléseket (melyek az egyértelműen látszó komoly bajokból sokat képesek elcsípni) a teljes biztonság érdekében élő-viselkedő állatteszteknek kell követnie, ha biztosra akarunk menni.

Azt hiszem azt viszonylag egyszerű eldöntenünk, hogy szükségünk van-e az I. kategóriára. Megéri-e állatok élete, hogy kevesebb ráncunk legyen és magasabbra tudjuk zselézni a hajunkat? Szerintem NEM.

A II. kategória már keményebb dió. Amennyiben újabb anyagokat akarunk a társadalomra szabadítani, azokat tesztelni kell. Ezek egy része kiváltható sejttenyészetes tesztelésekkel. És ki is váltódik, mert egy csak az anyagi érdekeket néző vadkapitalistának is olcsóbb sejttenyészetben tesztelni, mint állatkísérletekben. A gond itt inkább az, hogy végeznek-e elegendő állatkísérletet? Mert ha ránk szabadítanak egy anyagot, amit csak Patyomkin teszteléssel néhány sejttenyészeten futtattak meg, akkor jönnek a végtag nélküli gyerekek.

Amennyiben úgy döntünk, hogy tudományos fejlődésre-azaz újabb antibiotikumokra, Alzheimer-kór, Parkinson-kór és daganatos betegségek gyógyszereire, az emberi szervezet és agy megértésére - szükségünk van, akkor nem kétséges, hogy a III. kategória állatkísérleteire is szükségünk van.

Persze itt is lehet tovább finomítani.

Milyen állatokon morális kísérletezni? Főemlős? Kutya? Macska? Egér?

Ugye minél fejlettebb egy állat, minél fejlettebb az elméje, egyre kifinomultabban képes a szenvedésre (lásd 2-es lábjegyzet). Az egy fontos kérdés, hogy mitől szenved egy állat? Szenvedhet ugye egyértelműen fájdalmas, kínzó ingertől. Szenvedhet stressztől, amit egy félelmet kiváltó inger okoz, vagy tapasztalatai alapján okozhat majd a jövőben. Nyilván ez egy csimpánz esetében jóval kifinomultabb mint egy egér esetében. Szenvedhet attól, hogy fajának nem megfelelő módon tartják. Ez lehet szűk hely, nem megfelelő megvilágítás, silány élőhely stb. De az is nagyon számít, hogy fajának megfelelő társas környezetben tartsák. Mivel az egér egyedi családokban él, ha sok egeret összezárnak, állandó verekedés és stressz az eredmény. A patkányok nagyobb közösségekben szeretnek élni, nekik az a stressz, ha egyedül kell élniük.

Egyértelmű, hogy megfelelően tartott egereken és patkányokon kell inkább kísérletezni, mint főemlősökön. Ha lehet! Mert ugye, mire az egértől a főemlősig eljutott az evolúció, sokat kísérletezett és jelentősen más, bonyolultabb szervezeteket hozott létre. Ha meg akarjuk ismerni az ember agyának működését szükségünk van arra, hogy hozzá hasonló szerveződésű állatokon végezzünk kísérleteket. Egy egérben például a prefrontális agykéreg tervezésben, mérlegelésben és munkamemóriában betöltött feladatát, vagy annak kapcsolatait más agyi struktúrákkal nemigen vizsgálhatjuk, mert hogy alig van neki prefrontális kérge. Amennyit jelenleg tudunk az agyműködésről, azt mondom (magán vélemény), hogy az agykutatók kísérletei, most, 2023-ban 98%-ban rágcsálókon is végezhetők, és körülbelül ez is történik.

Nagy szerencsére (a csimpánzok és a miénkre is) a modern funkcionális és pályakövető képalkotó eljárások, mint az fMRI és ennek a diffusion tensor image-ing változata (melyhez nem szükséges állatok életének kioltása vagy műtétek) sokat segíthet nekünk abban, hogy az egér és ember agya közötti különbséget feltárjuk. De ez sem vált ki minden kísérletet.

Végezetül egy személyes beszólás.

A szélsőséges állatvédők képzeletében egy kutató zavaros tekintettel, véres köpennyel, összeszorított fogakkal állatokat kínoz. Felindultságukat megértem -hiszen én is küzdöttem annak idején a Nagymaros-Gabcikovo vízlépcső ellen- de nem véleményük nem megalapozott, és módszereik nem elfogadhatóak. Mint 30 évig állatkísérleteket végző kutató -aki igyekszik fenntarthatóan élni, hetente 1-2-szer eszik húst és legkedvesebb elfoglaltsága kint ülni az erdőben – állíthatom, hogy ez nem egy valós kép. Kollégáim biológusok vagy orvosok, akiket a természet szeretete, megértése és az emberek gyógyítása vezet. De azon felül, hogy együttérzünk kísérleti állatainkkal, tiszteljük őket és minimális szenvedésnek tesszük ki őket, egyszerű, hideg, logikai okai is vannak annak, hogy az állatoknak nem akarunk szenvedést okozni. Egy kísérleti állat amelyik szenved vagy fél, stresszreakciókat mutat. Szervezetében stresszhormonok, adrenalin és cortizol szabadul fel, mely hosszútávon megváltoztatja viselkedését, agyának működését, agyi folyamatait és struktúráit. Stresszes állatból, hacsak nem a stresszt vizsgálja az ember, nem lehet megbízható, elfogadható tudományos következtetést levonni. Az állatokkal folytatott munkánk jelentős részét az az erőfeszítés teszi ki, hogy állataink jól érezzék magukat. Állataink közérzetét sokkal több szabály biztosítja, mint kutatóinkét. Meg van szabva hány egér és patkány lehet egy ketrecben, egy szobában, mekkora lehet a hőmérséklet, a páratartalom és ennek ingadozása. Ezzel szemben mi például heten ültünk egy 15 nm-es szobában és majd elpusztultunk nyáron, amikor energiatakaréskossági okokból kikapcsolták a légkondícionálást. Igaz, mi ezt szabad döntésünkből tettük, mert mindannyiunkat érdekel a tudomány.

Segítségeteket kérjük tehát! Ha elolvastátok az fenti érveket, és úgy gondoljátok szükségünk van antibiotikumokra, gyógyszerre, védőoltásra, szervezetünk működésénk megértésére, és ezáltal tudományos célú állatkísérletekre, ezt jelezzétek a támogató oldalon és osszátok meg ismerőseitekkel!

Írhatnám még, de nem írom 😊 „Aki pedig a tudományos állatkísérletek ellen küzd, legyen olyan szíves a fenti dolgok használatától, tiltakozásféle-képpen tartózkodjon. Bár gyermekétől ezeket megtagadnia azt hiszem a mai társadalmi normák szerint bűn.”

Lábjegyzetek:

1) Személyes és erőteljes biológusi vélemény a kozmetikumokról: Bőrünk az elmúlt 200 millió évben remekül működött szappan, arcszesz és testápoló nélkül. Védett minket a fertőzésektől és a környezet behatásitól. Ahhoz, hogy ezt tökéletesen megtegye, vastag, elszarusodott sejtekből álló hámréteg borítja, melynek megfelelő zsír és nedvességtartalomra van szüksége ahhoz, hogy hajlékony, rugalmas, jól záró maradjon, ne repedezzen ki.

Az egészséges emberi bőrnek se szappanra, se bőrápolóra nincsen szüksége. Persze, hogy kell a csecsemőnek bőrápoló, ha előtte a teljesen felesleges szappannal tönkretettük a bőrét. Egy babának egy langyos vizes fürdő tökéletesen elegendő.

No persze közben bejött a képbe a ruha és a pelenka. Nyilván mindkettő megváltoztatja a mikrokímát (nem beszélve a cipőről), de nem a veszett szappanozás a megoldás (egy kis vizes mosás és zsíros kenőcs a pelenka alatt szükséges). Ha túl sok szappant használunk, két dolog lehetséges. Bőrünk vagy száraz lesz és kirepedezik, vagy ha szervezetünk túlreagálja a zsírhiányt és bőrmirigyeink több zsírt kezdenek el kiválasztani, bőrünk túl zsíros lesz.

Jópár éve adták a televízióban a BBC egyik régi sorozatát az emberi testről. Ott megkértek néhány önkéntest, hogy ne mossák a hajukat hónapokig. Az önkéntesek egy része azt mondta, az első néhány hét szörnyű volt. Hajuk zsíros, büdös, ragadós volt. De néhány hét után beállt egy egyensúly, és fésülködésen kívül nem volt szükségük se samponra, se hajápolóra. Nyilván a kezdeti túlzsírosodás annak volt a következménye, hogy előtte évekig samponnal eltávolították a hajat védő zsírréteget, ezt fokozottan pótolta a szervezet és amikor abbahagyták a zaklatást egy ideig túl sok zsírt termeltek mirigyeik.

Bőrünk másik fontos eleme, hogy tele van mikrobákkal. Ők, és testünk minden egyéb részén jelenlevő társaik, a soksejtű evolúció kezdete óta (~600 millió éve) velünk élnek és szükségesek egészséges ejlődésünkhöz és testműködésünkhöz. Bőrünkre tapadhatnak kórokozók, de saját mikroba közösségünk, ha ép, nagy részükkel jól elbánik. Senkit nem akarnék lebeszélni egy szappanos kézmosásról, mikor hazaér, különösen influenza és COVID időben, hiszen kezünkkel fogunk meg mindent. De a fennen hirdetett, amikrobák 99.9%át elpusztító szappanok, különösen egész testre használva jelentősen több kárt okoznak, mint hasznot.

2) Szenved-e az állat az állat, amikor bezárják? Biztos mindenki látott már állatkertben üres tekintetű, ismétlődő monoton mozgásokat végző állatot. Ezek általában az értelmesebbek közül valók, medvék, elefántok, esetleg nagymacskák. Rossz nézni őket. Nem véletlen, hogy a modern állatkertekben hatalmas területen tartják az ilyen állatokat, és gazdagítják környezetüket, hogy jól érezzék magukat.

Azt, hogy egy jól tartott állat jobban érzi magát a ketrecében, mint azon kívül, gyerekkoromban tűnt fel. Zebrapintyeimnek édesapámmal csináltunk egy 1.5m x 0.5m x 1m-es röpdét, ami fakeretre feszített drótszállakból állt. Egy napon arra gondoltam, hadd repüljenek a madárkák szabadon a lakásban és kinyitottam a kalitka ajtaját. Nem jöttek ki. Az gondoltam, biztosan nem találták meg így kiterelgettem őket a ketrecből. Lett nagy fejveszett sipákolás és röpködés. Mindaddig amíg rá nem szálltak a röpde tetejére kifeszített dróthálóra. Lábukkal könnyedén szétfeszítették a drótokat és már bent is voltak, megnyugodtak, boldogok voltak, soha az életben nem jöttek ki többet, pedig megtehették volna bármikor. De ugyanezt csinálták tengerimalacaim és fiaim tengeri malacai is. Ha kivettük őket a ketrecükből vagy levittük őket az udvarra első dolguk volt, hogy visszamásztak a nyugalmat és táplálékot jelentő sajátjuknak tudott helyükre.

Ez nem csoda. Egy egyszerűbb, butább állat nem akar felderíteni, ha megvan a vacka és a tápláléka. Mint ahogy a briliáns Croodék című rajzfilmben Grug, a maradi apuka mondja: Semmi újhoz nem nyúlunk hozzá! Az rossz! Veszélyes Meghalsz! A természetben az evolúció működik. Meg akarnak enni, stressz az élet, küzdeni kell a párodért, a kajádért az életedért. Ezzel szemben egy lakájos ólban/ketrecben/vödörben, ha megkapod a mindennapi kajádat és nincsenek versenytársaid és senki nem tör az életedre, nem akarsz semmi mást. Lásd a Tic-Tok-ozó és egyéb agyzsugorító szociális médiát nyomogató agyhalottakat.

Nyilván, ha egy természetben élő egérkét bezárnak egy ketrecbe, az stressz neki, mert nem tudja mi történik vele. De ha mindennap megkapja ami kell neki, hamar rájön, neki itt jobb. Ez persze nem feltétlenül igaz egy értelmesebb állat esetében.

Mindezek alapján nem gondolom azt, hogy egy szigorúan szabályozott körülmények közé született és ott felnőtt állat pusztán attól, hogy bezárva tartják, szenvedne.

Szerző: Gulyás Attila