A Makákó meséje: a látórendszer szerveződése
Kezdjük egy makákóval (óvatosan, meglehetősen erős, okos és vad főemlősök). Pontosabban a látórendszerében található anatómiailag és működésileg összekapcsolódó területek tulajdonságaival és kapcsolódási hierarchiájával.
Az ábrán vonalakkal összekötött dobozok a makákó látórendszerének 32 területét szemléltetik. Ezek mindegyike átlagosan 6-10 másikkal van összekötve, összesen kb. 120 összeköttetést alkotva. Ez egy igazi jó gráf, jó kis elemezni való hálózat. Vannak benne előrecsatolások, visszacsatolások, körök, ugrások, szét és összetartó kapcsolatok. A látóinformáció a recehártyáról a talamusz oldalsó térdes test nevezetű magján (LGN) keresztül elsősorban a V1-el jelölt elsődleges látó (vizuális) kéregbe kerül, de jut belőle máshova is (főleg a V2, másodlagos vizuális kéregbe). Innen aztán az egyes kéregterületek adják egyre tovább a feldolgozott, átgyúrt jeleket, reprezentációkat.
Egy agyterület egy másiktól több úton is kaphat információt, azaz a látó információ eltérő elemeit dolgozza össze. „Mi a vihart csinálhat ez a sok terület?” - kérdi az olvasó, joggal. Nos a recehártyában található csapok, az arra a pontra eső fénymennyiséget érzékelik. A talamusz sejtjei az egyes retina pontok és környezetük kontrasztját érzékelik, kiemelik a változásokat, a határokat. Az egyenletes fényerősségű területekről így nem sok jel jön (hiszen nem sok minden történik). A V1 agykéreg vonalakat, a vonalak irányát, helyzetét (durván), a V2 és a következők, sarkokat, forma elemeket érzékelnek.
Egy idő után szétválik az információáramlás két irányba. Az egyik irány mentén a látókérgek arra keresnek választ mit látunk (MI ág)? Ezek a területek a látvány elemeit, például szemet, orrot, szemöldököt azonosítanak, majd magasabb szinten ezek alapján azonosítják állítják össze az eltérő felépítésű arcokat és segítenek abbban kit is látunk pontosan.
A másik irány azt firtatja, hol van, amit látunk, merre mozog, közeledik vagy távolodik (HOL ág)?
Arról, hogy a látás feldolgozásának részleteiért eltérő agyterületek felelősek, azt agyvérzésen és más kis helyen bekövetkező agysérüléseken átesett betegek beszámolóiból tudunk. Az a beteg, akinél a MI? ág károsodott el tud kapni egy neki dobott tárgyat, de azt már nem tudja látás alapján megmondani mi az. Igaz, ha alaposan körbetapogatja, felismerheti, hiszen a tapintó feldolgozása nem károsodott. De olyan beteg is akad, aki meg tudja mondani mi az a tárgy, de nem tud rámutatni vagy nem tudja átnyújtani, mert nem tudja térbeli elhelyezkedését érzékelni (a HOL ág károsodott). 
Kedvenc agyterületem ebben a témában a kérődző állatok látókérgében található. A világnak csak azt a csíkját látja, ahova a látóhatár esik, amikor az állat legeléshez lehajtja a fejét, és nagyon érzékeny arra, hogyha valami, akár csak nagyon lassan, megmozdul. Ezt az agyterületet azért faragta ki az evolúció, mert ezzel nagyon jól észre lehet venni, a szavanna füvében lopakodó oroszlánt legelészés közben. Akinek van ilyen túlélt, akinek nem volt megették.
A feldolgozás egy idő után eljut arra a szintre is, ahol a két irány újra összeolvad (a homloklebyenyben) és az adott terület már mindent tud egy dologról.
De van tovább is. Nem csak a látó, hanem a halló, tapintó, testhelyzet érzékelő és szagló-ízlelő információk is hasonló többszintű feldolgozáson esnek át. Az egyes érzékszervekből érkező információt modalitásoknak hívjuk és mindegyik modalitásnak megvan az információ feldolgozó láncolata. A továbblépés akkor következik be amikor a különböző modalitásokból érkező információk is elkezdenek összefutni.
Erről szól a következő bejegyzés.
Szerző: Gulyás Attila